Dóczi Brigitta

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban


A fogalomközvetítő modell – haladóknak

A fogalomközvetítő modellben (2. ábra) az anyanyelvi és idegen nyelvi szavak ugyanahhoz a fogalomhoz kapcsolódnak, viszont egymáshoz nem. Az előző alternatívával ellentétben ez az elmélet a magasabb szintű második nyelvi beszélők esetében alkalmazható, akiknek nem kell többé az anyanyelvi fordításokra hagyatkozniuk a fogalmak eléréséhez. Potter és munkatársainak tanulmánya (1984) is alátámasztja ezt a modellt, mivel a kutatók arról számoltak be, hogy a második nyelvet jól beszélők gyorsabban nevezték el a képeket, mint amikor ugyanazoknak a szavaknak az anyanyelvi megfelelőit idézték fel. Saját tapasztalatom is ezzel egybehangzó: minél jobban beszél valaki egy adott idegen nyelven, annál gyakrabban fordul elő az, hogy bár tudja, hogy mit jelent a szó (ismeri a fogalmat), mégsem mindig tudja könnyen vagy gyorsan az anyanyelvére fordítani, mert már az idegen nyelven gondolkodik.

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/doczi-a-szokincs-szerepe-a-nyelvtanulasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave