Dóczi Brigitta

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban


Összegzés

Ebben a fejezetben a szótudás három fontos részismeretét tekintettem át. A szókincsméret elemzésénél kiemeltem a szógyakoriság (gyakori, közepesen gyakori és ritka szavak) figyelembevételének fontosságát, amely a lehető legnagyobb szólefedettséghez vezet és segíti a szóbeli és írásbeli szövegértést az idegen nyelven. Láthattuk, hogy a szótudás mélysége olyan komplex fogalom, amely a szóalak, jelentés és szóhasználat egységéből áll össze. Végül a lexikai folyékonyságról, azaz a szavak hozzáférésének gyorsaságáról is szót ejtettem. Kijelenthetjük, hogy a szókincs nagysága, az egyes szavak tudásának mélysége és a lexikai folyékonyság egyaránt hozzájárul a szótudás fejlődéséhez. Azt is tudjuk, hogy a három tényező hatással van egymásra.

A szókincs szerepe a nyelvtanulásban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 012 5

A 20. század második fele nagy változásokat hozott a pszicholingvisztikai kutatások területén, így ma már tudjuk, hogy a szókincs szerepe megkerülhetetlen és megkérdőjelezhetetlen az idegen nyelv elsajátításában. Az utóbbi évtizedekben számos jelentős kutatási eredmény született a témában, amely nagyban befolyásolhatja egy leendő tanár nyelvtanításhoz való hozzáállását. A 21. századi pedagógia változtatásra készteti a tanárokat és a tanulókat: a digitális eszközök elterjedésével újabb és újabb lehetőségek jelennek meg, amelyek nagyban segítik a nyelvoktatást és nyelvtanulást, bármely nyelvről is legyen szó. Jelen könyv célja, hogy körüljárja a szótanulással, szókincsfejlesztéssel és tanítással kapcsolatos legjelentősebb pszicholingvisztikai fogalmakat és a legfrissebb kutatások alapján bemutassa, hogy mik azok a szótanulási szempontok, amelyeket érdemes figyelembe venni az idegen nyelvek tanulása során. Az első rész a szótudás elméleti alapvetéseit mutatja be, a második rész a tanulásban és tanításban megtalálható elméleti és gyakorlati szempontokra épül. A könyv áttekinti a szótanulással és szókincsbővítéssel kapcsolatos stratégiákat, a digitális eszközök szerepére és hatásaira is kitér, illetve betekintést nyújt a szókincs osztálytermi mérésébe és tesztelésébe.

Hivatkozás: https://mersz.hu/doczi-a-szokincs-szerepe-a-nyelvtanulasban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave