Az 1960-as évek elején, az ingermegvonásos kutatások irányították Marvin Zuckerman tudományos érdeklődését az élménykeresés jelensége és mérési lehetőségei felé. Az volt a célja, hogy mérhetővé tegye az optimális aktivációs szint egyéni különbségeit. Így született meg az élménykeresési skála (Sensation Seeking Scale, SSS) első változata (Zuckerman, 2004; De Raad és Barelds, 2020). Olyan személyiségvonást keresett, ami bejósolja az egyén viselkedését egy ingerekben szegény, ambivalens helyzetben. Az ingermegvonással járó szituáció (szenzoros depriváció) ugyanis az emberek jelentős része számára az optimális szint alatti stimulációt jelenti, és világossá vált, hogy nagy egyéni különbségek vannak a helyzetre adott válaszok tekintetében, s a viselkedés kialakításában a személyiségnek kulcsfontosságú szerepe van. Zuckerman az élménykeresést akarta mérhetővé tenni, azt a személyiségvonást, amely ott rejtőzik számos kockázatos viselkedés hátterében – a veszélyes autóvezetési stílustól a szexuális viselkedésen, dohányzáson, alkoholfogyasztáson át az extrém sportokig. Az élménykeresést részben örökletes tényezők határozzák meg, és fiziológiailag a monoamino-oxidáz (MAO) enzimhez köthető. Magas MAO-szinttel rendelkező személyekre kisebb mértékben jellemző az élménykereső viselkedés. Az empirikus kutatások rámutattak arra, hogy az élménykereső magatartás impulzivitással jár együtt, azaz erős megközelítő tendenciával és gyenge gátlással. Zuckermannak tehát sikerült megtalálnia a kapcsolódási pontot mind Eysenck, mind Gray modelljével (Eysenck Extraverzió és Pszichoticizmus faktoraival, valamint Gray impulzivitás faktorával).