Elsőként ismerkedjünk meg az RST alaptéziseivel és a kialakításának logikájával. Az elmélet összetevői két csoportba sorolhatók: vannak olyan részei, amelyek funkcionális elméleti keretet biztosítanak, mások pedig leírják, milyen agyi rendszerek felelősek a megközelítő-elkerülő viselkedésért (Corr, 2009). Ahogy azt láthattuk a 1.4 fejezetben, a személyiség biológiai alapjainak feltárása kapcsán Jeffrey A. Gray célja a megközelítő-elkerülő viselkedést meghatározó agyi rendszerek azonosítása és azok jellemzőinek leírása volt. Ebben a szemléleti keretben az egyéni különbségek vizsgálata azért fontos, mert ezáltal azonosítható a különböző viselkedéses megnyilvánulások forrása ok-okozati kapcsolatok formájában, ahol az okozat a megfigyelhető viselkedés lesz. Gray ugyan elfogadta Eysenck „felülről lefelé” haladó megközelítését és módszerét, azaz szükséges és elégséges számú, egyéni különbségekért felelős személyiségdimenzió azonosítását többváltozós statisztikai elemzésekkel, ő maga azonban egy „alulról felfelé” haladó megközelítést javasolt, és a humán, önbeszámolón alapuló adatokon túl más módszerekhez folyamodott. Agyi léziós és intrakraniális ingerléses kísérletek eredményeire alapozott, és azt képviselte, ha szeretnénk megérteni például a szorongást az agy és a viselkedés összefüggéseként, három lépésben tegyük: 1. alkalmazzunk olyan anyagokat, amelyek hatékonyan hatnak a szorongásra (pl. anxiolitikumot), 2. elemezzünk állatkísérletekből származó viselkedéses adatokat, hogy megértsük a jelenség lényegi elemeit, és 3. hasonlítsuk össze ezeket az eredményeket más hatóanyagok (pl. pszichostimulánsok) okozta következményekkel. Így láthatóvá tehetjük a különböző hatóanyagok különböző rendszereken keresztüli hatását. Gray szisztematikusan leírta a különböző hatóanyagok (pl. barbiturátok, alkohol, benzodiazepinek) okozta viselkedéses hatásokat. Számos kísérleti helyzetet alkalmazott (pl. jutalmazott viselkedés, passzív elkerülés, félelemkondicionálás, menekülő viselkedés, egyirányú aktív elkerülés, kétirányú aktív elkerülés, averzív ingerek által kiváltott viselkedés, kioltásnak történő ellenállás, diszkriminációs tanulás, jutalom elmaradása részleges megerősítési terv esetén, kevesebb jutalom hatása). Kezdeti kutatási eredményei alapján arra jutott, hogy az anxiolitikum viselkedéses hatása az, hogy csökkenti (elnyomja) a büntetés jelenlétéhez és a jutalom elmaradásához társuló viselkedést, gyengébben ugyan, de az új ingerekre mutatott viselkedést is. Tehát ezek a hatóanyagok a viselkedéses gátló rendszer működéséért felelősek a büntetés és a jutalom elmaradásának jelzőingereire vagy új ingerekre adott viselkedéses válasz kialakításakor.