Deák Anita

A lelki élet mozgatórugói: motiváció, érzelem, személyiség

Megközelítő és elkerülő motivációs rendszerek affektív idegtudományi megközelítésben


Neuroticizmus

A magyar mintán kapott eredmények azt mutatták, hogy a magas FÉLELEM, HARAG és SZOMORÚSÁG alacsony KERESÉS pontszámmal együtt szignifikáns prediktorai a Neuroticizmus pontszámnak. A négy elsődleges érzelmi vonás a varianciák 65%-át magyarázza. Ez az eredmény tehát igazolja az intenzív negatív érzések jelenlétét és az explorációra, élmények megélésére való motiváció hiányát a Neuroticizmussal összefüggésben. Az eredeti amerikai kutatásban (Davis és mtsai, 2003), a török (Özkarar-Gradwohl és mtsai, 2014), spanyol (Abella és mtsai, 2011) és szerb (Montag és mtsai, 2019) validálási kutatásban a SZOMORÚSÁG és a FÉLELEM szorosabb kapcsolatot mutatott a Neuroticizmussal, mint a HARAG, kivéve a török mintában, ahol a HARAG-Neuroticizmus együttjárás bizonyult a legerősebbnek. A magyar eredmények alapján azonban a FÉLELEM és a HARAG erősebb, míg a SZOMORÚSÁG és KERESÉS gyengébb hatást mutatott. Továbbá a FÉLELEM és a HARAG erősítik a Neuroticizmus hatását, addig a SZOMORÚSÁG és KERESÉS gyengítik. A pozitív érzelmek inverz hatása (vagyis az ANPS pozitív érzelmi skáláinak Neuroticizmussal való negatív korrelációja) megtalálható a francia (Pahlavan és mtsai, 2008), török (Özkarar-Gradwohl és mtsai, 2014), német és kínai mintán (Montag és Panksepp, 2017) végzett kutatásokban is.

A lelki élet mozgatórugói: motiváció, érzelem, személyiség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 040 8

A biológiai személyiségelméletek sorába illeszkedik Jaak Panksepp affektív idegtudományi elmélete. A személyiség működését hat, kéregalatti agyi területekhez köthető, evolúciósan adaptív elsődleges érzelmi rendszerrel magyarázza. Az elsődleges érzelmi rendszerek nemzetközileg elterjedt mérőeszköze az Affektív Idegtudományi Személyiség Skálák kérdőív, amelynek skálái (JÁTÉKOSSÁG, GONDOSKODÁS, KERESÉS, FÉLELEM, DÜH és SZOMORÚSÁG) képet adnak az elsődleges rendszerek működéséről, a rendszerek közti egyensúlyról vagy annak hiányáról. Jelen kötetben bemutatjuk az affektív idegtudományi elmélet helyét a biológiai személyiségelméletek sorában, kapcsolatát a megközelítő-elkerülő motivációs rendszerek elméletével, a személyiség érzelmi alapjait és az Affektív Idegtudományi Személyiség Skálák magyar változatával szerzett tapasztalatokat és fontosabb kutatási eredményeket.

Hivatkozás: https://mersz.hu/deak-a-lelki-elet-mozgatorugoi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave