Kovács Katalin, Dancs Henriette, Boros Szilvia, H. Ekler Judit (szerk.)

Fenntartható egyetemi sport

Tanulmánykötet


Bevezetés

Az informatika, a digitalizáció napjainkban olyan területeken hódít teret, amelyet néhány évvel ezelőtt még elképzelni sem tudtunk. A sportszolgáltatások fejlődése elsősorban az informatikai fejlesztések mentén történik. Olyan változások, fejlesztések jönnek létre, amelyek sok esetben megváltoztatják a szabályrendszert, a lebonyolítást és akár az edzésmódszereket. is. Szükségszerű megemlíteni, hogy a sportinformatikai fejlesztések kiindulópontja a 70-es, 80-as évek közepére datálódik. A kutatók sportinformatika témában az első konferenciát 1975-ben szervezték az ausztriai Grazban, Kreatív Sportinformatika címmel. A későbbiekben számos munkacsoport, workshop és informatikai szekció alakult a sportszakma fejlesztése érdekében. 2006-ban megjelenik az első sportinformatikai tudományos folyóirat, a Journal of Computer Science in Sport, majd néhány évvel később az amerikai egyetemek önálló sportinformatikai kurzusokat indítanak. 2015-ben módosul a „Sportinformatika” kifejezés, és a tudományos élet immár „Informatika a sportban” formában használja (Gál, 2016). Az okoseszköz-felhasználókat illetően megállapítható, hogy az innovációk tervezésében, felhasználásában kulcsszerepe van a fiatal generációknak (X, Y, Z generációk). A korszerű digitális eszközök megjelenése erőteljes elvárást indított el a fejlesztők irányába. Az okostelefonok, táblagépek, okosórák, okospántok és az okosszemüvegek (Google Glass) használata ma már szinte nélkülözhetetlen a sportegyesületek, sportvállalkozások, szurkolók életében, ennek ellenére a termékek legnagyobb piaca mégis a szabadidősportban van. Az információtechnológia az egyik olyan robbanásszerűen fejlődő terület, amely napról napra jelentős változásokat eredményez – szoftverek folyamatos fejlesztése, a kiterjesztett valóság bemutatása (intelligens sisak), virtuális pályák használata (Smart Oculus) és videós elemzések. Megállapítható, hogy az amatőr és a professzionális sport szinte minden szakaszában tetten érhetőek az informatikai megoldások. Az intelligens adatelemzési módszereket alkalmazó kutatási terület ugyanakkor a sportedzés, a szabadidősport területén egyre népszerűbb. A felkészülés egy rendszeres folyamat a sportoló és az edzője között. Egy edzés végcélja a sportoló képességeinek tökéletesítése, vagyis természetes potenciáljának elérése. Az edzés folyamata röviden a következő négy fázisra bontható: tervezés, megvalósítás, kontroll, értékelés. Ebben a folyamatban a szakmai, edzői döntéshozatalt részben vagy teljes mértékben helyettesíthetjük egy virtuális asszisztens segítségével (Rajšp, Alen és Iztok Fister Jr., 2020).

Fenntartható egyetemi sport

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 019 4

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) történelme során mindig nagy hangsúlyt fektetett az innovatív módszerek és eljárások alkalmazására a kutatásban és a képzésben. Az egyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán mind a kutatás, mind az oktatás terén fontos szempont a természet, a környezet fenntarthatósága, amelyben a civilizációs tevékenységek zajlanak. A PPK Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézetének, valamint a szombathelyi Sporttudományi Intézetének munkatársai kiemelt szerepet vállalnak az oktatók és a hallgatók kiegyensúlyozott és egészséges életmódjának megteremtésében, ami a 2020-ban kitört pandémia óta egyre nagyobb kihívást jelent. A budapesti és a szombathelyi intézet kollégái 2022. szeptember 27-28-án rendezték meg a Fenntartható Egyetem Sport Konferenciáját. A konferencia felhívásra hat egyetem sportintézete és sportegyesülete, a MOB, valamint kis és nagy sportüzleti vállalkozások jelentkeztek. Az előadásokat követő intenzív párbeszédek, a szinte véget nem érő kerekasztal beszélgetések hatására született meg a gondolat, hogy az elhangzott előadások publikált formában is jelenjenek meg. Ebben a kötetben olyan szerzők munkái olvashatók, akik szenvedélyesen hisznek a fenntarthatóságban, és olyan megoldásokat keresnek és javasolnak, amelyekkel előre léphetünk környezetünk és társadalmunk megóvása érdekében a sport és az egyetemi testnevelés területén. A tanulmányok sokszínűsége és a szakértői megközelítések sokfélesége abban segít, hogy szélesebb perspektívából láthassuk az aktív életmód fenntarthatóságának kérdéseit.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-dancs-boros-ekler-fenntarthato-egyetemi-sport//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave