A környezeti nevelés oktatásban való megjelenésének gyökereit kutatva akár a felvilágosodás korszakáig is visszatekinthetünk, jelentősebb mértékben azonban az 1960-as és 1970-es években kezdenek el szerepelni természetvédelmi és környezetvédelmi ismeretek a hazai tantervekben (Kosáros 2007). Ezt követően folyamatosan jelennek meg környezetvédelemmel, környezeti neveléssel foglalkozó kiadványok, illetve alakulnak meg a természeti értékeink megőrzésére vagy a természet szeretetére ösztönző civil szervezetek, mozgalmak. Szintén a.z 1970-es években kezd erősödni a természet és környezet védelmét szabályozó törvényi háttér is. 1971-ben kormányrendelet születetik az országos jelentőségű természeti értékek védelméről, 1973-ban jön létre első nemzeti parkunkként a Hortobágyi Nemzeti Park, 1974-ben 96 gerinces állatfaj kerül országos védelem alá, 1976-ban pedig törvény születik az emberi környezet védelméről. Ez utóbbi törvényhez kapcsolódó minisztertanácsi rendelet, a 2007/1976 (IV.1.) rendelet, azt is kijelenti, hogy „az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében ismertetni kell a környezetvédelmi követelményeket és feladatokat” (Havas 2001). Jelentős előrelépés az 1996-ban elfogadott Nemzeti Környezetvédelmi Program, amely a környezeti nevelést és egészségnevelést állami feladatnak tekinti, az 1995-ös Nemzeti Alaptanterv pedig minden pedagógus számára kötelező feladatnak, tehát tantárgyközinek tekinti a környezeti nevelést. A Nemzeti Alaptanterv következő, 2003-as módosításától kezdve a fenntarthatóságra és környezettudatosságra nevelés kiemelt fejlesztési területként (nevelési célként) jelenik meg. A változáshoz azonban nem kapcsolódott, hogy az iskoláknak környezeti nevelőt kelljen alkalmazniuk, vagy környezeti nevelési csoportot kelljen kialakítaniuk (Kosáros 2007). Így mivel az intézményeknek nem kell megnevezniük környezeti nevelés megvalósításáért felelős személyt, a megvalósulásban leginkább a tanárok saját vállalása és saját értékrendje játszik szerepet. Minimális kivételtől eltekintve a pedagógusok kizárólag szakmai elkötelezettségből végzik a környezeti nevelő munkájukat, gyakori, hogy segítséget, támogatást, elismerést nem kapnak érte (Havas et al. 2004). 2003-tól a közoktatási törvény minden iskolát kötelezett saját környezeti nevelési programjának elkészítésére. Sajnos a közoktatási törvény 2012-es módosítása során valamelyest gyengült ez a kötelezettség, ezt követően miniszteri rendelet szabályozza a követendő környezeti nevelési alapelvek iskolai pedagógiai programban való megjelenését. A törvény szövegéből kikerült az ezt előíró rész, a rendelet pedig, bár előírja a környezeti nevelésre vonatkozó tartalmak megjelenését az iskola pedagógia programjában, az iskolának nem kell ezt külön erre a célra kidolgozott részként megjelenítenie a dokumentumban. Azóta sincs előírva, hogy a megvalósításért felelős személyt vagy csoportot kelljen az iskoláknak megnevezniük, bár ez a környezeti nevelés tényleges megvalósulását jelentősen segítené.