Veres Zoltán

Betekintés a marketingbe

Létezik-e a marketingtudomány?


Egy alkalmazási terület: a nemzetközi marketing

A marketing kommunikáció- és nyelvészettudományi kapcsolata sajátos, interkulturális összefüggésben jelenik meg a nemzetközi marketingben. A kutatási kérdések a vizuális és nyelvi kommunikáció problematikájára fókuszálnak olyan kontextusban, ahol a célcsoport képi és nyelvi dekódolása a lokális kultúra hatására specifikus, következésképpen ellenáll a globális sztenderdizálásnak. Azt számos tudományos kutatás erősítette meg, hogy a marketingaktivitás legkevésbé globalizálható eleme a marketingkommunikáció, azonban a legszélesebb értelemben, vagyis beleértve a termék megjelenését, a csomagolást és a szolgáltatások esetében a tranzakció környezetének, az úgynevezett servicescape-nek a fizikai és human design-ját is. A vizuális üzenet dekódolásának megértésében természetesen a kommunikációelmélet sem hanyagolható el. Egy egyszerű példával élve bizonyított, hogy egyes színek alapárnyalatát meghatározza a gyermekkori földrajzi környezet. Ezért például a kék szín valamely árnyalata mást üzen egy skandináv származású fogyasztónak, mint egy mediterrán környezetben felnőtt személynek. Vagy említhetjük a fehér, illetve a fekete szín jelentését különböző kultúrákban. A vizuális marketingkommunikáció a termék mellett a csomagolás üzenetét is meghatározza. Érdekes brit kutatási eredmény volt például, amikor egy megfigyeléses kísérleti projekttel igazolták, hogy a fogyasztók a csomagolás színéhez olyan termékattribútumokat társítottak, ami nem felelt meg a termék tényleges tulajdonságának. Így például a piros színű csomagoláshoz a fűszeres ízt, a zöld színűhöz a gyógyfüves tartalmat társították.

Betekintés a marketingbe

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 073 6

A mű célja a marketing funkciójának, értékeinek, hasznosságának bemutatása. A szerző a marketingtudomány lényegét és tartalmát annak fejlődéstörténetében vázolja fel. E szakterület előzményei más tudományágakban – többek között a közgazdaságtudományban, a pszichológiában, a szociológiában, a kommunikációtudományban vagy a menedzsmenttudományban – jelentek meg, majd egyfajta interdiszciplináris tudományterületként fejlődtek tovább. Marketing nélkül sokkal kevesebb potenciális fogyasztó találná meg azt a terméket vagy szolgáltatást, amelyre szüksége van. A marketingtudomány a fogyasztói szükségleteket és azok kielégítésének módozatait tudományos módszerekkel tárja fel, és minden tudományterületet magába olvaszt, ahol esélyt lát a fogyasztó jobb megértésére. Állandó mozgásban van: egyrészt azért, hogy minél jobban közelítsen a fogyasztók igényeihez, másrészt a modern fogyasztó is változik, és mire egy marketingüzenet eléri, már át is alakul az igénystruktúrája. Éppen ebben a rendkívüli életképességében rejlik a marketing állandó fejlődésének lehetősége. A mű célcsoportja nem a marketingkutatók közössége, hanem azok az olvasók, akik szeretnék megérteni e szakterület működését, megismerni a különböző módszertani iskolákat. Ez a könyv apológia, de nem mentes a szigorú kritikai szemlélettől. Veres Zoltán egyetemi tanár, a veszprémi Pannon Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Kutatóközpontjának vezetője.

Hivatkozás: https://mersz.hu/veres-betekintes-a-marketingbe//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave