Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

8.5.4. A whig-történetírás és a Cartesian Linguistics

Az argumentum ad verecundiam érvelési hiba összekapcsolódik Chomsky könyvének whig-jellegével.1 Butterfield (1931) nyomán azt szokás ‘whig-történetírás’-on érteni, ha a múlt szelektív bemutatása a jelen dicsőítését szolgálja. Mivel a chomskyánus narratívában fontos szerepet játszik, és mivel jelenléte a p-kontextusokban olyan forrás lehet, amely hozzájárul a kijelentések értékeléséhez, álljon itt a whig-történetírás klasszikus összefoglalása:

(8.60)	(a)	(i)	A whig-történetírás „méltatja a sikeres forradalmakat annak érdekében, hogy hangsúlyozza a múltbeli haladás bizonyos elveit, és hogy olyan történetet alkosson, amely ratifikálja, sőt, dicsőíti a jelent. [...]
		(ii)	[...] a jelent egy diadalmas történelmi folyamat elkerülhetetlen következményeként mutatja be”. (Butterfield 1931: v; kiemelés K. A.)
	(b)	(i)	„A whig-történelemszemlélet szerves része, hogy a múltat a jelenre hivatkozva vizsgálja. [...]
		(ii)	A jelenre való közvetlen utalásnak ezzel a rendszerével a történelmi személyiségek könnyen és ellenállhatatlanul besorolhatók a haladást előmozdító vagy azt hátráltatni próbáló emberek közé; így a történész számára kéznél van egy egyszerű szabály, amely alapján kiválaszthatja vagy elvetheti a forrásokat, és meghatározhatja a hangsúlyozandó pontokat.
		(iii)	E rendszer alapján a történész köteles úgy értelmezni a feladatát, mintha az elsősorban a múlt és a jelen közötti hasonlóságok felismerését követelné meg tőle, ahelyett, hogy a különbségekre lenne figyelmes. Ennek eredményeként könnyen kijelentheti, hogy meglátta a jelent a múltban, és azt hiheti, hogy felfedezte a 20. század ‘gyökerét’ vagy ‘előkészítését’. Valójában azonban egy teljesen más jelentéstartalmú világban jár, és csupán egy olyan analógiába botlott bele, amelyről kimutatható, hogy félrevezető.
		(iv)	Ugyanezen rendszer alapján a whig-történész egyenes vonalba rendezhet bizonyos eseményeket [...]. Ha azonban nem elég elővigyázatos, könnyen megfeledkezhet arról, hogy ez az egyenes vonal csupán az ő szellemi ügyeskedése; és elkezd hinni abban, hogy az valójában oksági összefüggést jelöl. Ennek a módszernek a végeredménye az, hogy rákényszerít egy bizonyos formát a történelmi narratíva egészére, és létrehoz egy olyan általános történelmi sémát, amely elkerülhetetlenül és elegánsan a jelen felé tart – mindvégig bizonyítva, hogy nyilvánvalóan működik a haladás elve [...].” (Butterfield 1931: 11–12; kiemelés K. A.)

A Cartesian Linguistics pontosan tükrözi a (8.60)-ban felsorolt ismérveket. Könyve legelején Chomsky, mint (8.56)(b)-ben idéztem, a karteziánizmust ‘forradalom’-nak nevezte (lásd (8.60)(a)(i)), és ezzel összefüggésben konstruálta meg azt a – mint Robin Lakoff, Aarsleff és mások kimutatták – fiktív (Aarsleff kifejezésével ‘fantázia szülte’) tudománytörténetet, amely az Aspects győzedelmes ‘forradalmi’ (lásd (8.60)(a)(ii)) megjelenéséhez vezetett. Chomsky az Aspectset előkészítő ‘diadalmas’ út bemutatása érdekében fordult a Port Royal felé (lásd (8.60)(b)(i)). Chomsky (8.60)(b)(ii)-nek megfelelően a tudománytörténet személyiségeit két csoportba sorolta: a ‘haladást előmozdítók’ a racionalisták (Descartes), a ‘haladást hátráltatók’ pedig az empiristák (Locke), és áttételesen a neo-bloomfieldiánusok, valamint a behavioristák. ‘Felfedezte’ (lásd (8.60)(b)(iii)) a transzformációs generatív nyelvészet gyökerét a múltban, mégpedig a kiemelkedően magas presztízsű karteziánizmusban. Végül, ahogy a 8.5.2. szakaszban meggyőződhettünk róla, Chomsky alaptalanul ‘rákényszerítette’ a Port Royalra azt a sémát, amely szerint a nyelvtudomány haladása ‘elkerülhetetlenül és elegánsan’ az Aspects felé tartott (lásd (8.60)(b)(iv)).2

A Cartesian Linguisticsnek a már említett érvelési hibákon túl a whig-érvelés következményeit is viselnie kell. Ugyanis a whig narratíva

abszolutista, mert a jelenben képviselt saját álláspontját tekinti az egyetlen igazságnak; és
elköveti a circulus vitiosus érvelési hibáját, mert abból indul ki, hogy az ‘igazság’ birtokában van, majd olyan narratívát konstruál, amelyből arra következtet, hogy történelmi előzményei alapján az ‘igazság’ birtokába került.

A nyelvtudománytörténeti szakirodalomnak nem a chomskyánus nyelvészek, hanem a képzett tudománytörténészek állásfoglalásait tükröző része (például Tomalin 2007, Koerner 1989, 2006, Murray 1994, Harris 1993a, 2021 stb.) megemlíti a Cartesian Linguistics whig-jellegét, de annak az argumentum ad verecundiammal való összefüggését nem ismeri fel.

A hazai szakirodalomban – Chomsky whig-történetírását kopírozva – É. Kiss (1981), (2005) Brassai Sámuel munkásságában véli felfedezni – és ily módon tudománytörténetileg legitimálni – saját generatív nyelvészeti elemzéseinek előzményét. Ugyanakkor – Robin Lakoff (8.59)(b)-ben idézett, szuggesztív megfogalmazását adaptálva – Brassai munkásságát „hosszasan, alaposan és képzelőerővel – talán túlságosan is nagy képzelőerővel – kell tanulmányozni, mielőtt magunkat, nem is beszélve másokról, meggyőznénk arról, hogy ez egy proto-transzformációs munka”.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero