Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

8.6.2.1. Halmazok előállítása halmazokból

Az Egyesítés az 1990-es évek óta technikai viták kereszttüzében áll. Mégis, annak a problémának a lényege, amelyet a tudományelméleti reflexió feltárhat, nem technikai jellegű, és a minimalista program központi tételeinek egyszerű átgondolásával könnyen belátható. Az alábbiakban a p-modell alkalmazásával arra mutatok rá, ahogy az Egyesítés műveletével összefonódó érvelési hibák megrendítik a transzformációs generatív nyelvészet ontológiáját. Chomsky két ontológiai síkon lokalizálja azt, amit ‘nyelvnek’ nevez.

Az egyik a halmazelméleti sík:

(8.68)	(a)	„Elemi tény a nyelvi képességről, hogy [...] egy olyan primitív műveleten alapul, amely eleve adott n objektumból egy új objektumot hoz létre: a legegyszerűbb esetben ezen n objektum egy halmazát. Nevezzük ezt a műveletet Egyesítésnek [‚Merge’].” (Chomsky 2005: 11; kiemelés K. A.)
	(b)	„[...] az Egyesítés a struktúra-építő eszköz. Egyebek mellett ez azt jelenti, hogy az Egyesítés a komputációs eszközök tulajdonságaival rendelkezik, és hogy a nyelv a komputációs rendszerek általános elvei szerint működik [...].” (Chomsly et al. 2023: 7; kiemelés K. A.)

Chomsky hosszú távú programjának kezdettől fogva (lásd Chomsky 1975 [1955], 1957) a központi művelete a matematikából ismert rekurzió. Mint a (2.13) pont bevezette, a minimalista programban a rekurzió az Egyesítés nevű műveletben nyilvánul meg, mely véges számú – kisebb egységekre tovább már nem bontható – lexikai elemből véges számú komputációs operáció alkalmazásával végtelen számú, hierarchikusan strukturált kifejezést hoz létre. Az Egyesítés a szintaxis központi – sőt, Chomsky szerint az egyetlen – struktúra-építő művelete (lásd például Chomsky et al. 2023). Az alábbi gondolatmenet jelentőségének kiemelése érdekében röviden ismertetem az Egyesítés azon alaptulajdonságát, amely szerepet játszik (8.68) értékelésében.

A Lexikon biztosítja azt a nyersanyagot, amelyből a struktúraépítő művelet, azaz az Egyesítés nagyobb nyelvi objektumokat konstruál. A szó legszűkebb értelmében a Lexikon és az Egyesítés együttesen alkotják az I-nyelvet, mely egy-egy interfészen ‘jelentés’-ként interpretált és ‘hangalak’-ként anyagi formát öltő objektumokat előállító komputációs rendszer (Chomsky 1995a: 168–169).1

A struktúraépítés komputációs folyamata egy Munkaterületen (‘Workspace’) belül történik, melyet az adott kifejezés levezetése során folyamatosan frissít a rendszer. A Munkaterület az adott levezetési szakaszban az éppen aktuális komputáció számára rendelkezésre álló elemek halmaza. A Munkaterület tartalmazza azoknak az elemeknek a lenyomatát (‘inscription’), amelyek a levezetési folyamat során bekerültek a Munkaterületbe, valamint tartalmaz minden olyan objektumot, amelyet az Egyesítés a korábbi szakaszokban előállított. A Munkaterület halmaz, de a Munkaterület maga nem az Egyesítés által előállított nyelvi objektum, azaz nem frázis. A deriváció minden szakaszában a Munkaterületben érhetők el azok a részstruktúrák, amelyek a további műveletek nyersanyagát jelentik:

(8.69)

Egyesítés (P1,…,Pm, WS) = WS’ = [{P1,…,Pm},…]

(8.69) az Egyesítés általános sémáját mutatja. Az Egyesítés bemenete a Munkaterület (WS), amely tartalmazza a kiválasztott P1, ...., Pm elemeket. A kimenet a WS’-sal jelölt módosított munkaterület, melynek része a {P1, ..., Pm} halmaz. Ez utóbbiban ‘...’ WS-nek a P1,..., Pm kiválasztása után fennmaradó elemeit tartalmazza. Az Egyesítés segítségével előállított halmazok a generatív nyelvészet korábbi terminológiája szerinti frázisoknak felelnek meg. (8.69)-ben szögletes zárójelek jelölik a Munkaterületet és kapcsos zárójelek az Egyesítés eredményeként kapott halmazokat (azaz frázisokat).

(8.70) egy egyszerű példán, az Andrew loves his wife mondat előállításán szemlélteti az Egyesítés működését:

(8.70)	(a)	WS = [his, love, Andrew, wife]
	(b)	WS’ = [loves, Andrew, {his, wife}]
	(c))	WS’’ = [Andrew, {loves, {his, wife}}]
	(d)	WS’’ = [{Andrew, {loves, {his, wife}}}]

(8.70)(a) a Munkaterület kiinduló állapota, mely tartalmazza az ott látható lexikai egységeket. Az Egyesítés kiválasztja a his és a wife lexikai egységek lenyomatát, és létrehozza a {his, wife} halmazt, melyet hozzáad a Munkaterülethez. Ily módon megkapjuk (8.70)(b)-t. A következő lépésben az Egyesítés a módosított Munkaterületen belül összekapcsolja az imént létrehozott {his, wife} halmazt a love lexikai egységgel. Az eredmény (8.70)(c). Végül az eljárás újabb megismétlésével létrejön (8.69)(d).

Ez az egyszerű példa az Egyesítés lényegét szemlélteti: azt, hogy halmazokból halmazokat állít elő. Ennek során csupán az elemek közötti hierarchiának van jelentősége, az elemek sorrendjének pedig nincs.

Vö. például:

„[...] a nyelv két komponensből áll: egy lexikonból és egy komputációs rendszerből. A Lexikon meghatározza azokat az elemeket, amelyek idioszinkratikus tulajdonságaikkal együtt belépnek a komputációs rendszerbe. A komputációs rendszer ezeket az elemeket felhasználva generál derivációkat és strukturális leírásokat. Egy nyelvi kifejezés derivációja tehát a Lexikon elemeinek a kiválasztását foglalja magában, valamint egy olyan komputációt, amely létrehozza az interfész reprezentációk párját. Eddig a pontig a virtuális fogalmi szükségszerűség tartományán belül vagyunk, legalábbis, ha elfogadjuk az általános nézetet.” (Chomsky 1995a: 168–169; kiemelés K.A.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero