Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

2.2. A vizsgálat tárgya

Az előző szakasz a tudományelmélet szemléletváltását mutatta be azon tényezők egyikeként, amelyek új lehetőségeket nyitnak a nyelvtudomány alapkérdéseinek felvetése előtt. A másik a nyelvtudomány, és ezen belül az elméleti nyelvészet. Mivel az elméleti nyelvészet kialakulása, csakúgy, mint jelenlegi állapota, nem választható el a transzformációs generatív nyelvészet hatásától, szükségképpen az utóbbit kell vezérfonalnak tekinteni. A (K)-ra választ adó gondolatmenet követésének megkönnyítésére az alábbiakban röviden és nagy vonalakban összefoglalom a transzformációs generatív nyelvészet változásainak néhány stádiumát, melyekre a könyv esettanulmányai visszautalnak. A változásokat nem részletezem számos – egykor fontosnak vélt, de ma már marginálisnak látszó – apró szakasz és mellékág felsorolásával. Az esettanulmányok a transzformációs generatív nyelvészet történetének egy-egy hosszabb távot átfogó jelentős időszakából származó információkat elemeznek, melyek mindegyikét Chomsky valamely nagy hatású műve szimbolizálja.
Chomsky fellépésének közvetlen előzménye a Leonard Bloomfield életművéből az 1940-es évek közepétől kibontakozó és mások mellett a Chomsky tanára, Zellig S. Harris nevéhez kötődő neo-bloomfieldizmus:1
 
(2.7)
(a)
A neo-bloomfieldizmus kutatási súlypontja, csakúgy, mint Bloomfieldnél, a fonológia (fonemika) és a morfológia.
 
(b)
Kutatási célja morfémaosztályok létrehozása disztribúciós elemzés segítségével és ennek révén a ‘nyelv’ leírása.
 
(c)
Módszere az indukció: „Az egyedüli hasznos általánosítások a nyelvről az induktív általánosítások” (Bloomfield 1933: 20).
 
(d)
A korpusz:
 
 
(i)
A korpusz természetes megnyilatkozások egy zárt halmaza. A megnyilatkozások természetességén túl nincs egyéb megkötés.
 
 
(ii)
A korpusz megengedi az idiolektusok, szociolektusok, dialektusok szerinti variációt, és ezt a variábilitást a neo-bloomfieldiánusok nem tekintették problematikusnak.
 
 
(iii)
A korpusz a ‘nyelv’ egészére nézve reprezentatív.
 
(e)
A korpusz és a nyelvtan viszonya:
 
 
(i)
A korpuszban egy X elem olyan jellemzők egy extenzionálisan (felsorolás alapján) definiált sokaságához kapcsolódik, amelyek X-nek a korpuszban való előfordulásai során megfigyelhetők.
 
 
(ii)
Ugyanakkor a nyelvész a nyelv egészére nézve reprezentatívnak tekinti a megfigyelést, és ezért feltételezi, hogy a korpuszban megfigyelt jelenségek a nyelv egészében ugyanúgy viselkednek.
 
 
(iii)
Ily módon az X elem összekapcsolódik jellemzők intenzionálisan (tulajdonság alapján) definiált halmazával.
 
 
(iv)
Azaz: a nyelvtan a (c) pontban idézett tudománymódszertani elvnek megfelelően induktív általánosítás révén jön létre.
 
(f)
A ‘nyelv’ fogalma:
 
 
(i)
Egy beszédaktust (‘act of speech’) megnyilatkozásnak (‘utterance’) nevezünk. Egy bizonyos közösségen belül az egymást követő megnyilatkozások egymáshoz hasonlóak.
 
 
(ii)
Egy ilyen közösséget beszédközösségnek (‘speech-commmunity’) nevezünk.
 
 
(iii)
Az egy beszédközösségen belül kimondható megnyilatkozások összességét, e beszédközösség nyelvének nevezzük.
 
(g)
Taxonómia: Fonémák és morfémák osztályokba sorolása disztribúciójuk alapján.
 
(h)
Disztribúció: Azon környezetek összessége, amelyekben egy elem előfordul. A disztribúció szerepe az elemzésben a Syntactic Structuresben is megmarad.
 
(i)
A közvetlen összetevők (‘immediate constituents’) elemzése:
 
(j)
(i)
Egy megnyilatkozást mindig két szegmentumra osztunk, ezeket ismét két szegmentumra, és így tovább, amíg az utolsó összetevőkhöz – amelyek legtöbbször morfémák – eljutunk.
 
 
(ii)
Egy egész része az összetevő (konstituens), az egész maga a szerkezet (konstrukció). Minden szegmentum – a mondat kivételével – egy összetevő, de minden szegmentum – a morféma kivételével – egyúttal konstrukció.
 
 
(iii)
Mivel a közvetlen összetevők közvetlenül a következő legmagasabb szegmentumot alkotják, a nyelvi szerkezetek hierarchikus viszonyai feltárhatóvá válnak. A közvetlen összetevők módszere előkészíti a Syntactic Structures frázisstruktúra komponensét.
 
(k)
A transzformációk:
 
 
(i)
Zellig S. Harris (1952), (1957) vezette be a ‘transzformáció’ fogalmát. A legáltalánosabb értelemben transzformáción a szintaktikai egységek meghatározott szabályok szerint végrehajtott átalakítását értjük, amely során új szintaktikai egységek jönnek létre. Előkészíti a transzformációk alkalmazását a Syntactic Structuresben.
 
 
(ii)
Harris bevezeti a ‘mag’ (‘kernel’) fogalmát. A ‘mag’ olyan ‘mögöttes mondatok’ (‘underlying sentences’) halmaza, amelyekből a nyelv összes egyéb mondata transzformációk segítségével levezethető. Ezzel Harris előkészíti a ‘mögöttes szerkezetek’ (‘underlying structures’) terminus alkalmazását a Syntactic Structuresben.
 
(l)
A mag véges számú elemből áll, de a transzformációk segítségével végtelen számú mondat vezethető le a mag mondataiból. Ily módon Harris előkészíti a Syntactic Structures egyik fő tételét: azt, hogy a nyelvtan véges számú elemből végtelen számú helyes mondatot állít elő.
 
(m)
Harris – Bloomfield nyomán – megvalósítandó célként határozza meg a nyelvtan axiomatikus felépítését. Ezzel előkészíti a transzformációs generatív nyelvészet hasonló törekvését és matematikai megalapozásának igényét.
 
A chomskyánizmus első szakaszát Chomsky 1957-ben megjelent Syntactic Structures című műve fémjelzi. Chomsky The Logical Structure of Linguistic Theory című, 1955-ben készült kézirata előkészítette,2 ugyanakkor, mint arra az előszó utal, valójában Harris és Chomsky közös munkájának az eredménye. Az e művel fémjelzett klasszikus elmélet fő jellemzői:3
 
(2.8)
(a)
Míg a bloomfieldi és neo-bloomfieldi nyelvészet a fonológiára (saját terminológiája szerint: a fonémikára) és a morfológiára összpontosított, a Syntactic Structures központi komponense a szintaxis.
 
(b)
Míg a bloomfieldi és neo-bloomfieldi nyelvészet fő feladata a fonéma- és morfémaosztályok feltárása volt disztribúciós tulajdonságaik alapján, Harris gondolatát adaptálva a Syntactic Structures szerint a szintaktikai kutatás célja olyan nyelvtan kidolgozása, amely képes véges számú elemből (szavak, morfémák, frázisok) véges számú szabály segítségével végtelen számú nyelvtanilag helyes mondatot előállítani, miközben egyetlen nyelvtanilag helytelent sem állít elő.
 
(c)
E célkitűzéssel összhangban Chomsky bevezeti a ‘nyelvtanilag helyes’ (‘grammatical’) és a ‘nyelvtanilag helytelen’ (‘ungrammatical’) terminusokat.
 
(d)
A Syntactic Structures az analitikus tudományelmélet standard nézetének a Karl Popper által képviselt deduktív-hipotetikus vonulatával összhangban a nyelvtanokban a newtoni mechanika elméletszerkezetét próbálja mintaként követni.
 
(e)
A bloomfieldi és neo-bloomfieldi nyelvészettől eltérően a Syntactic Structures azt feltételezi, hogy nem létezik a helyes nyelvtan előállítására alkalmas induktív eljárás. Ehelyett egy olyan értékelő eljárásra van szükség, amely lehetővé teszi a legjobb nyelvtan kiválasztását a lehetségesek közül, függetlenül attól, hogy azokhoz hogyan jutottunk el. Két alternatív nyelvtan közül – a természettudományok egyik módszertani elvének, az egyszerűség (ökonómia) elvének az alkalmazásával – az egyszerűbbet kell választani. Az elvet a filozófiatörténet Ockham középkori brit szerzetes nevéhez köti és ‘Ockham borotvájá’-nak nevezi. Ockham a skolasztika nominalista vonulatának egyik képviselője volt. (Az elv alkalmazásaihoz a tudományos megismerésben lásd Sober 2015).
 
(f)
A nyelvtan három szintből áll: frázisszerkezet, transzformációk és morfoszintaxis.
 
(g)
A nyelvtannak axiomatikus felépítésű matematikai rendszerként kellene működnie.
 
(h)
A szintaxis autonóm, mivel szabályai nem függnek a szemantikától.
 
A Syntactic Structures megjelenésével összefüggésben robbant ki a ‘nyelvészeti háború’ Chomsky hívei és a neo-bloomfieldiánus nyelvészek között (lásd Harris 1993a, Murray 1994 stb.). A háborút a 10. fejezetet fogja bemutatni.)
A következő időszak motivációja az volt, hogy megkísérelje kijavítani a Syntactic Structures hibáit:
 
  • A klasszikus elmélet olyan szabályok megfogalmazását is lehetővé tette, amelyek egyetlen természetes nyelvben sem mutathatók ki, másfelől nem volt alkalmas számos természetes nyelv szabályainak a leírására. Ezért szükségesnek tűnt a szabályok hatókörének korlátozása.
  • A második, ezzel összefüggő hiányosság a transzformációk parttalan burjánzása, önkényessége és státusának tisztázatlansága volt.
  • Harmadszor, a legjobb nyelvtan kiválasztásának kritériumaként az egyszerűség-metrika definiálhatatlan volt. Ezért eleve nem lehetett remény valamely természetes nyelv ‘legjobb’ nyelvtanának a kiválasztására.
  • Végül, a klasszikus elmélet még nem tudta felvetni azt a kérdést, hogy a gyermek milyen módon jut el anyanyelvi tudásához.
 
Mivel e problémák megoldatlansága folytán a Syntactic Structuresben bemutatott elmélet működésképtelennek bizonyult, Chomskynak tovább kellett lépnie. A következő szakaszt a B. F. Skinner Verbal Behavior című könyvéről írott recenzió készítette elő (Chomsky 1959):
 
(2.9)
(a)
Bloomfield szerint a megnyilatkozás nem mondat, hanem fizikai folyamat: két szünet közötti, közvetlenül megfigyelhető hangsor. Nincs szó grammatikalitási ítéletről.
 
(b)
A megnyilatkozás e meghatározása behaviorista és antimentalista. A nyelv nem mentális rendszer, hanem megfigyelhető inger-válasz szekvenciák összessége egy közösséghez viszonyítva. (Lásd a 2.1. ábrát.)
 
(c)
Chomsky recenziója támadást indított Skinner személye, valamint – általánosítva – a bloomfieldi nyelvészetbe bevezetett behaviorista pszichológia ellen.
 
(d)
Azt állította, hogy a verbális viselkedést nem érthetjük meg a nyelvtan mint mentális képesség megértése nélkül.
 
(e)
Ily módon a recenzió kezdeményezte a nyelvtan mentalista – később kognitivistának nevezett – felfogását.
 
(f)
Párhuzamot posztulált az anyanyelvi beszélő grammatikai tudása és a nyelvésznek a grammatikára vonatkozó tudományos tudása között. Feltételezte, hogy az előbbi is elméletként kezelhető.
 
(g)
A nyelvtannak magyarázatot kell adnia arra, hogy a gyermek hogyan lehet képes egészen rövid idő alatt, korlátozott tapasztalati információk alapján elsajátítani anyanyelve nyelvtanát. E probléma a ‘poverty of stimulus’-ként vált ismertté. Azonban Chomsky ezt az elnevezést ekkor még nem, hanem csak jóval később vezette be, lásd Chomsky (1980b).
 
A recenziót a 8.3. szakasz fogja elemezni.
 
2.1. ábra. A bloomfieldizmus behaviorizmusának alapképlete
 
A 2.1. ábrán a ‘válasz’ a beszélő artikulációs szerveinek a levegőben hanghullámokat kiváltó működtetését jelöli, amely hanghullámokat idéz elő a levegőben. Ez a fizikai tevékenység reagál a testében jelentkező ‘INGER’-re (például az éhségérzetre, vagy a fájdalomra stb.). A nyilak „azon események sorát jelölik, amelyekről úgy véljük, hogy az idegrendszer valamely tulajdonságának a következményei” (Bloomfield 1933: 26). Az ‘inger’ az a hanghullám, amely a befogadó hallószervéhez jut, és amely ‘VÁLASZ’-ként kivált egy testi állapotot vagy magatartást a befogadóban. A beszélő és a befogadó „teste közötti távolságot a hanghullámok hidalják át” (uo.), és kizárólag ezek – az ábrán szaggatott vonallal jelölt – hanghullámok jelentik a nyelvészeti vizsgálat tárgyát. Tehát az INGER és a VÁLASZ – melyek közvetlenül nem megfigyelhető, mentális (Bloomfield szóhasználatában „idegrendszeri”) állapotok, kívül esnek a bloomfieldi és neo-bloomfieldi nyelvtudomány eszközeivel vizsgálható tartományon.
Az Aspects of the Theory of Syntax (Chomsky 1965) című könyvben kifejtett standard elmélet továbbvitte a Skinner-recenzióval megalapozott mentalizmust, egyúttal kísérletet tett a klasszikus elmélet említett hibáinak az ellensúlyozására. Fő tételei:
 
(2.10)
(a)
Az Aspects megkülönbözteti a ‘kompetenciát’ (a beszélő-hallgató nyelvtani tudását mint mentális képességet) és a ‘performanciát’ (a nyelv beszédhelyzetekben megfigyelhető használatát).
 
(b)
A nyelvész vizsgálatának tárgya az ideális beszélő-hallgató anyanyelvi kompetenciája.
 
(c)
A nyelvtan a szintaktikai, a szemantikai és a fonológiai komponenst tartalmazza úgy, hogy „a nyelvtan szintaktikai komponensének minden mondat esetében meg kell határoznia egy mélyszerkezetet, amely meghatározza a mondat szemantikai interpretációját, és egy felszíni szerkezetet, amely a mondat fonetikai interpretációját határozza meg. Az elsőt a szemantikai komponens, a másodikat a fonológiai komponens interpretálja” (Chomsky 1965: 16; kiemelés az eredetiben). Tehát a szemantikai és a fonológiai komponens nem vesz részt a mondatszerkezetek derivációjában, hanem kizárólag interpretatív funkciót tölt be. Lásd a 2.2. ábrát.
 
(d)
A mondatok nyelvtanilag helyes felszíni szerkezetét transzformációk vezetik le a mélyszerkezetből kizárólag a szintaktikai komponensen belül.
 
(e)
A transzformációs generatív nyelvészet a pszichológiára redukálandó.
 
(f)
A központi probléma a nyelvelsajátítás kérdése:
(i)
A ‘nyelvelsajátítás eszköze’ (‘language acquisition device’), kiindulva az ‘elsődleges nyelvi adatokból’ (‘primary linguistic data’) – vagyis azokból az adatokból, amelyek a gyermek számára hozzáférhetők a nyelvelsajátítás során – és eljutva a nyelv helyes nyelvtanához, segít a gyermeknek anyanyelve nyelvtanának elsajátításában. A nyelvész feladata, hogy magyarázatot adjon erre a folyamatra.
(ii)
Azok a nyelvi adatok, amelyekkel a gyermek a közvetlen környezetével kommunikálva találkozik, nagyon szegényesek. Részben, mivel a nyelvtan szabályainak csak egy csekély részére utalnak. Részben pedig azért, mert nem tartalmaznak úgynevezett negatív evidenciát, vagyis a nyelvtanilag hibás szerkezetek javítását.
(iii)
Következésképpen az indukcióra hivatkozva nem magyarázható meg, miként sikerül a gyermeknek rendkívül rövid idő alatt, ebben az értelemben szegényes nyelvi adatok birtokában és negatív evidencia nélkül egy olyan bonyolult rendszert elsajátítania, mint anyanyelvének grammatikája.
 
 
(iv)
Ezért feltételezhető, hogy a gyermek már rendelkezik azzal a veleszületett univerzális képességgel, amely lehetővé teszi számára az elsődleges nyelvi adatokkal kompatibilis helyes nyelvtan kiválasztását.
 
 
(v)
Ez a nyelvi képesség az univerzális nyelvtan, amely az egyes nyelvek nyelvtanát meghatározza.
 
(g)
Az egyes nyelvek nyelvtana háromféleképpen lehet adekvát. Egy nyelvtan megfigyelési szempontból adekvát, ha helyesen számol be azokról az adatokról, amelyek a nyelvelsajátítás bemenetét képezik. Leíró szempontból adekvát, amennyiben helyesen írja le az idealizált anyanyelvi beszélő és hallgató kompetenciáját. Végül pedig magyarázó szempontból adekvát, ha megmagyarázza, hogyan sajátítja el a gyermek anyanyelvének nyelvtanát a rendelkezésére álló nyelvi adatok és az univerzális nyelvtan alapján.
 
2.2. ábra. A grammatika felépítése a standard elmélet szerint
Az 1960-as években heves vita bontakozott ki Chomsky és tanítványainak egy csoportja között, amelyhez elsősorban George Lakoff, John R. Ross, James D. McCawley és Paul Postal tartoztak. A vita a szemantika státusáról folyt, és egy újabb ‘nyelvészeti háborúba’ torkollott. Az említett tanítványok megkérdőjelezték a szemantikának azt az interpretatív szerepét, amelyet az Aspects képviselt, és szükségtelennek tartották a mélyszerkezetet. A generatív szemantikusok olyan nyelvtani modellt javasoltak, amelyben a felszíni szerkezetek nem a szintaktikai mélyszerkezetből, hanem közvetlenül a szemantikai szerkezetekből vezethetők le transzformációk segítségével (Postal 1972; lásd a 2.3. ábrát). Végül a generatív szemantikai mozgalom szétesett, a chomskyánus álláspont pedig fennmaradt (Harris 2021, Huck & Goldsmith 1995, R. Lakoff 1989). A chomskyánusok és a generatív szemantikusok közti háborút a 10. fejezet tárgyalja.
 
2.3. ábra. A grammatika felépítése a generatív szemantika szerint
 
Chomsky1966-ban publikálta az Aspectsben kifejtett standard elmélet keretében Cartesian Linguistics című tudománytörténeti könyvét. Fő tételei:
 
(2.11)
(a)
Lancelot & Arnauld (1966) [1676] Port Royal nyelvtana, valamint Descartes és Wilhelm von Humboldt írásai az Aspects fő állításainak a tudománytörténeti előfutárai.
 
(b)
Ily módon a transzformációs generatív nyelvészet a 17. századi karteziánus nyelvészet közvetlen folytatása, átlépve a kettő közötti – a neo-bloomfieldizmust is magában foglaló – nem-tudományos nyelvészeten.
 
(c)
A nyelvtan abban az értelemben kreatív, hogy véges számú elemből végtelen számú mondatot állít elő.
 
(d)
Már a Port Royal nyelvtan is megkülönböztette a felszíni szerkezetet a mélyszerkezettől.
 
(e)
A Port Royal nyelvtan is feltételezi az univerzális nyelvtant, mely a gyermek nyelvelsajátításának a veleszületett alapja.
 
(f)
A nyelvtan nem pre-, hanem deskriptív.
 
Chomskynak ezt a könyvét a 8.5. szakaszban elemzem.
 
Az standard elmélet fő hiányosságai – melyekkel a 8.4. szakasz foglalkozik – az alábbiak voltak:
 
  • Az Aspects legsúlyosabb hibáinak egyike a szabályok hatókörének tisztázatlansága volt, ami ismét szükségessé tette megszorítások bevezetését.
  • Egy másik abból származott, hogy az Aspects-ben vázolt univerzális nyelvtannak a nyelvelsajátítás logikai problémájára adott megoldásával szemben olyan ellenérvek merültek fel, amelyeket a chomskyánusok nem tudtak cáfolni.
  • Továbbá, mivel az univerzális nyelvtan törvényeit Chomsky egyetlen nyelv – az angol – alapján kívánta feltárni, és mivel az egyes nyelvek szabályrendszerei rendkívül eltérőek, azok leírására a feltételezett univerzális nyelvtan – az Aspects leíró apparátusával együtt – alkalmatlannak bizonyult.
 
A generatív szemantika egyes meglátásainak a látens átvétele, valamint a standard elmélet hibáinak a folyamatos javítási kísérletei jellemezték az 1965-től 1981-ig tartó átmeneti időszakot. Ezen időszakon belül az egyik stádium a kiterjesztett standard elmélet (Chomsky 1973) volt, melynek fő jellemzője – mint a 2.4. ábra szemlélteti – az, hogy a szemantika nem csupán a mélyszerkezethez, hanem a felszíni szerkezethez is kapcsolódik interpretatív komponensként. A másik stádium a revideált kiterjesztett standard elmélet elnevezést kapta, amelyben a szemantikai interpretáció a felszíni szerkezethez kapcsolódik (lásd a 2.5. ábrát). E stádiumok jelentősége elsősorban az, hogy elvezettek a ‘kormányzás és kötés elméletének’ a kialakulásához, ezért megemlítésükön túl nem térek ki rájuk.
 
2.4. ábra. A grammatika felépítése a kiterjesztett standard elmélet szerint
 
2.5. ábra. A grammatika felépítése a revideált kiterjesztett standard elmélet szerint
 
A Lectures on Government and Binding és a Knowledge of Language (Chomsky 1981, 1986) című könyvekben kifejtett kormányzás és kötés elméletét a standard elméletben feltárt hiányosságok kiküszöbölésének az igénye motiválta az alábbiak szerint (lásd bővebben a 6. fejezetet):
 
(2.12)
(a)
Miután már a Skinner-recenzió felvetette, majd az Aspects újrafogalmazta és az univerzális nyelvtan bevezetésével provizórikusan kezelhetővé tette a nyelvsajátítás logikai problémáját, a kormányzás és kötés elmélete megteremtette megoldásának a lehetőségét. A megoldás lényege eltér az Aspects javaslatától:
 
 
(i)
A gyermek a biológiailag meghatározott univerzális nyelvtannal jön a világra, mely ‘nyelvi képességként’ (‘language faculty’) lehetővé teszi azt, hogy korlátozott számú adattal szembesülve rövid idő alatt elsajátítsa anyanyelvének szabályait.
 
 
(ii)
Az univerzális nyelvtan ‘elvekből’ és az elvekhez kapcsolódó ‘szabad paraméterekből’ áll. A nyelvelsajátítás folyamán a gyermeknek csupán azt kell eldöntenie, hogy a számára hozzáférhető nyelvi adatok alapján a paraméterek milyen ‘értékkel’ köthetők le. Ez azt jelenti, hogy csupán egy ‘+’ és ‘egy ‘-’ érték között kell választania, ami magyarázatot ad mind a nyelvelsajátítás gyorsaságára, mind az adatok elégséges voltára, bármily szegényesek is (‘povertly of stimulus’). Lásd a 2.6. ábrát és a 2.7. ábrát.
 
 
(iii)
Az egyes nyelvek szabályai nem egyebek, mint az univerzális nyelvtan elveivel asszociált szabad paraméterek lekötése a ‘+’ vagy a ‘-’ értékkel. Az egyes nyelvek ugyanazokra az univerzális elvekre épülnek és csak a paraméterek értékeiben különböznek egymástól. Végeredményben tehát egyetlen nyelvtan van: az univerzális nyelvtan. Az egyedi nyelvek nyelvtanai pedig ennek az egyetlen, univerzális nyelvtannak a változatai.
 
 
(iv)
Az elmélet ily módon ad magyarázatot mind a nyelvi képességnek az összes emberi nyelvre érvényes sajátosságaira, mind az egyes nyelvek különbözőségére. Ezáltal megnyílhat az út számos nyelv szintaktikai tulajdonságainak az Aspects apparátusával megközelíthetetlen részleges leírása előtt.
 
(b)
A modularitás hipotézise szerint a nyelvtudás relatíve autonóm alrendszerekből áll, melyek interfészek révén lépnek egymással interakcióba. Az egyes nyelvek mondatainak szintaktikai szerkezeteit az elmélet nem szerkezetspecifikus szabályokkal magyarázza – mint például a szenvedő szerkezeteket a cselekvő szerkezetekből levezető transzformáció – hanem a különböző modulokhoz tartozó univerzális elvek összjátékával. Így lehetővé válik néhány elvből és paraméterből igen sokféle szerkezet reprezentációjának a levezetése.
 
(c)
A kormányzás és kötés elmélete a kognitív tudományok része.
 
(d)
A standard elméletbe bevezetett ‘mélyszerkezetet’ és ‘felszíni szerkezetet’ felváltja a ‘D-szerkezet’ és az ‘S-szerkezet’. Chomsky ezt a döntést Ullin Place-szel folytatott levelezésében egyszerű érveléssel indokolja meg: „Nyilvánvaló, hogy sokakat megtévesztett a ‘mély’ kifejezés, mert azt feltételezték, hogy valami mélyebb, alapvetőbb dolgot jelent; valójában azonban a ‘mélystruktúra’ semmivel sem ‘mélyebb’, mint a ‘felszíni struktúra’. Hogy megpróbáljam elkerülni ezeket a félreértéseket, az 1970-es években elkezdtem a ‘mély-’ és ‘felszíni struktúra’ helyett a ‘D-struktúra’ és ‘S-struktúra’ elnevezéseket használni, abban a reményben, hogy így senki nem fogja félreérteni azt, ami nyilvánvalóan technikai fogalom.” (Idézi Schoneberger 2000a: 8-9; kiemelés K. A.)
 
(e)
A korábbi ‘kompetencia’ és ‘performancia’ terminust felváltja az ‘I-nyelv’ és az ‘E-nyelv’ kifejezés. Az ‘I-nyelv’ kifejezésben az ‘I’ három terminus rövidítése: ‘individuális’ (azaz ‘egyéni’), ‘internális’ (azaz ‘belső’) és ‘intenzionális’ (azaz nem objektumok felsorolásával, hanem azok közös absztrakt tulajdonságával jellemezhető). Az I-nyelv a gyermek nyelvelsajátító kognitív képességét is magában foglalja. Az E-nyelv (‘külső’; ‘external’) a beszédszituációkban megfigyelhető megnyilatkozásokat – azok fizikai sajátosságaival együtt – öleli fel.
 
(f)
Kizárólag az I-nyelv lehet a tudományos kutatás tárgya.
 
(g)
Az S-struktúrát a ‘logikai forma’ – amely a korábbi szemantikai reprezentáció új változata – és a ‘fonetikai forma’ – a korábbi fonetikai reprezentáció’ utóda – interpretálja.
 
(h)
A túlságosan bonyolult szabályokat felölelő frázisstruktúra-komponens az egyetlen univerzális elvet magában foglaló X’ elméletté egyszerűsödött. A frázisok (összetevős szerkezetek) általános sémáját a következő szabály adja meg: XP→...X0 ...X.... Az X0 változó a frázis fejét reprezentálja. A pontok további, a fejjel együtt fellépő konstituenseket jelölnek. Az X szimbólum helyére bármelyik szófaji kategória behelyettesíthető, például V (ige), N (főnév) stb.
 
(i)
A standard elmélet és a klasszikus elmélet transzformációs komponense egyetlen univerzális elvre, az 𝛼-Mozgatásra redukálódott (‘mozgass bármit bárhová’), melynek eredményét korlátozások és az egyéb elvekkel való együttműködés határozza meg.
 
 
 
2.8. ábra. A grammatika szerkezete a kormányzás és kötés elmélete szerint
 
Noha a kormányzás és kötés – későbbi elnevezéssel ‘elvek és paraméterek’ – elmélete a szabályorientált nyelvtant elvorientáltra váltó gondolkodásmódja sikeresnek látszott (lásd például Chomsky & Lasnik 1993), az 1990-es évek elejére megmutatkoztak a korábban már túlhaladottnak hitt hibák analogonjai. Hasonlóan ahhoz, ahogy a klasszikus elméletben a transzformációk parttalanul burjánoztak, a kormányzás és kötés elméletében az elvek és a paraméterek száma is egyre gyarapodott annak ellenére, hogy a cél ennek ellenkezője volt: egészen kisszámú (egy-két tucat) elv és paraméter segítségével nagyszámú nyelvi szerkezet reprezentációjának a levezetése.
A mindmáig utolsó, a jelenlegi állapotnak megfelelő időszak programadó műve The Minimalist Program (Chomsky 1995a), mely a kormányzás és kötés elméletének hiányosságait az apparátus radikális egyszerűsítésével és újabb megszorítások bevezetésével kívánta kiküszöbölni. Fő sajátosságai (lásd bővebben a 8.6. szakaszt és a 11. fejezetet):4
 
(2.13)
(a)
A minimalista program pillérei az ‘ökonómia’, a ‘virtuális fogalmi szükségszerűség’, a ‘tökéletesség’, a ‘szimmetria’ és a ‘szépség’. Az ‘ökonómia’ azt jelenti, hogy a nyelvtannak csak az elemzésekhez feltétlenül szükséges, minimális számú műveletet és szimbólumot szabad bevezetnie. A ‘virtuális fogalmi szükségszerűség’ arra a feltételezésre utal, hogy van egy sor ‘nagy tény’ (‘big facts’), amelyeket már tudunk a nyelvről és amelyeket minden nyelvészeti elméletnek eleve le kell fednie. Ami a ‘tökéletességet’ illeti, az alapgondolat az, hogy a nyelvi képesség az emberek biológiai adottságainak és ezáltal a természetnek a része. A természet pedig nem lehet más, mint amilyen, ezért ‘egyszerű’ és ‘tökéletes’. Ergo, mivel a nyelvi képesség a természet része, és a természet egyszerű és tökéletes, a nyelvi képesség is ugyanabban az értelemben egyszerű és tökéletes. A ‘szimmetria’ szorosan kapcsolódik az ökonómiához és a virtuális fogalmi szükségszerűséghez. Ugyanis, ha a grammatikában szimmetria áll fenn, akkor a struktúrák generálásához kapcsolódó műveletek egyszerűek és minimális számúak, ezáltal pedig ‘szépek’ lesznek. Ezért indokolt egy olyan program kidolgozása, amelyet egyebek mellett a virtuális fogalmi szükségszerűség jellemez. A klasszikus elmélet után háttérbe szorult egyszerűség – mely ott a legjobb nyelvtan kiválasztásának metodológiai elve volt – visszatér, de Ockham borotvájától részben különböző, nem metrizálandó, komplexebb tartalommal.
 
(b)
A minimalista program továbbra is feltételezi az elvek és paraméterek elméletének megtartható eredményeit.
 
(c)
A minimalista program önmagát ‘Galilei-stílusú tudománynak’ tekinti. A ‘Galilei-stílusú tudomány’ kívánalmát Chomsky a nyolcvanas évek elejétől, tehát a kormányzás és kötés elméletének előtérbe kerülésétől kezdve, folyamatosan hangsúlyozza (lásd Chomsky 1980a). A kifejezést Husserl (1970) [1936] alkotta, Chomsky pedig Weinberg (1976) hatására vette át. Chomsky értelmezésében a ‘Galilei-stílusú tudomány’ három összetevőből áll. Az első az a meggyőződés, hogy a természet törvényei mögött matematikai struktúrák húzódnak meg. A második szerint az univerzum működésére akkor kaphatunk magyarázatot, ha elvonatkoztatunk attól, ami a jelenségek felszínén megfigyelhető, és a ‘mély’ általános törvényeket tárjuk fel. A harmadik – az ‘episztemológiai tolerancia elve’ – azt állítja, hogy a hipotézisek és az adatok közötti ellentmondások ideiglenesen tolerálhatók annak érdekében, hogy ne kényszerüljünk a ‘mély’ magyarázó törvények feladására.
 
(d)
Egy komputációs rendszer a lexikai egységeket lépésenként komplex kifejezésekké fűzi össze:
 
 
(i)
Az emberi nyelv kreativitása abban nyilvánul meg, hogy véges számú lexikai elemből véges számú komputációs művelet segítségével végtelen számú kifejezés létrehozásra képes. Az ily módon értelmezett kreativitás forrása a – már a Syntactic Structuresben bevezetett – rekurzió. A rekurzió a minimalista programban az ‘Egyesítés’ (‘Merge’) műveletében nyilvánul meg. Az Egyesítés egyúttal a szintaxis egyetlen struktúra-építő művelete.
 
 
(ii)
Kreativitása különbözteti meg az emberi nyelv nyelvtanát az állati kommunikációtól. A megkülönböztetés egyetlen forrása az Egyesítés, amely az evolúció során egyetlen mutáció eredményeként jött létre.
 
 
(iii)
A minimalista program az Egyesítést halmazokból halmazokat előállító műveletként explikálja. Ily módon a ‘halmaz’ ekvivalens a korábban ‘frázisnak’ nevezett egységekkel.
 
(e)
A komplex kifejezések interfészeken csatlakoznak a ‘szenzorimotorikus rendszer-’hez – mely magában foglalja a hangalakot, az írást, a metakommunikatív jelzéseket – és a ‘konceptuális-intencionális interfész’-hez, mely a gondolkodást és a jelentést öleli fel. A lexikon gazdag, a szintaxis pedig erősen redukált. Végeredményben csak a fonetikai és a szemantikai interpretáció marad a két említett interfészen.
 
(f)
A ‘teljes interpretálhatóság elve’ szerint a nyelvtan többé-kevésbé önkényesen előállított szerkezeteket utólagosan ellenőriz abból a szempontból, hogy interpretálhatók-e.
 
(g)
A természetes nyelvben előfordul, hogy szintaktikailag azonos strukturális tulajdonságokkal rendelkező elemek különbözőképpen interpretáltak, más esetekben strukturálisan azonos elemek interpretációja is azonos. A Másolás (‘Copy’) művelete felelős azért, hogy strukturálisan azonos elemek azonos interpretációt kapjanak.
 
(h)
Az Áthelyezés (‘Displacement) – alternatív kifejezéssel Mozgatás (‘Movement’) – a korábban transzformációnak, majd 𝛼-Mozgatásnak nevezett művelet megjelenése a minimalista programban.
 
 
Chomsky (1991) a transzformációs generatív nyelvészet elmélet-változatait két fejlődési szakaszba sorolja: a szabályorientált és az elvorientált szakaszba. Az elmélet-változatok hozzárendelését e két szakaszhoz (a minimalizmussal kiegészítve) a 2.1. táblázat tartalmazza.
 
2.1. táblázat. Szabályorientált és elvorientált fejlődési szakaszok
Szabályorientált szakasz
Elvorientált szakasz
Klasszikus elmélet
Kormányzás és kötés elmélete
Standard elmélet
Minimalista program
Kiterjesztett standard elmélet
 
Módosított kiterjesztett standard elmélet
 
 
A generativisták narratívájukban úgy vélik, hogy a fenti áttekintésben röviden vázolt folyamatos változások mellett néhány háttérfeltevés a hét évtized során érvényben maradt:
 
  • A generatív nyelvészet természettudománynak (különböző stádiumaiban fizikának, pszichológiának, kognitív tudománynak, biológiának) tekinti magát.
  • A nyelvtannak axiomatikus felépítésű matematikai rendszernek kellene lennie.
  • A legfontosabb tudománymódszertani elv az egyszerűség (ökonómia).
  • A standard elmélettől kezdve minden elmélet-változat feltételezi az univerzális grammatika létezését, mely a gyermek veleszületett nyelvelsajátító képességét magyarázza.
  • A standard elmélettől kezdve a transzformációs generatív nyelvészet tudománytörténeti előzménye a 17. században gyökerező, Descartes nevével fémjelzett racionalista tudományszemlélet.
 
Az e fejezetben áttekintett háttérinformációk ismeretében a könyv II. része rátér az 1.1. szakaszban említett első témára: a relativizmus és az abszolutizmus jelenlétére az elméleti nyelvészetben.
1 A ‘neo-bloomfieldizmus’ kifejezés általánosan használatos, azonban leegyszerűsítő, mert azt sugallja, hogy egységes irányzatról van szó, miközben valójában egymással rivalizáló csoportok nézeteinek hálózata volt. Lásd ehhez pl. Hymes & Fought (1981) [1975]. A továbbiakban ennek tudatában használom a kifejezést. A ‘taxonomikus nyelvészet’ kifejezést a chomskyánus narratíva pejoratív konnotációval használja; a ‘disztribucionalista nyelvészet’ pedig az irányzatot annak egyetlen elemével azonosítja; a. A ‘strukturalista nyelvészet’ szembeállítása a transzformációs generatív nyelvészettel pedig egyrészt azért zavaró, mert, mint arra majd később utalni fogok, jelentős átfedések vannak módszereik között; másrészt azért, mert a ‘strukturalizmus’ nem egy egységes elméletet jelöl, hanem olyan gyűjtőfogalom, amely alá egymástól jelentősen különböző nézeteket valló és eszközöket alkalmazó irányzatokat szokás sorolni.
2 Chomsky e kéziratban maradt és a beszámolók szerint évtizedek óta hozzáférhetetlen műve jelentősen rövidítve és megváltoztatva húsz évvel később jelent meg (lásd Chomsky 1975).
3 Az 1950-es évek közepe táján Zellig S. Harris és Chomsky együtt dolgoztak, és utólag nem mutatható ki, hogy melyiküknek mekkora része volt a generatív nyelvészet alapjainak lerakásában. Mindenesetre, Seuren (1998) Harrist tartja az alapítónak. Megjegyzem továbbá, hogy az irányzat elnevezésében a ‘generatív’ nem a ‘generál’, ‘előállít’, ‘létrehoz’ értelmében jelenik meg. Chomsky ezt a kifejezést Post-tól vette át, aki algoritmusokra alkalmazta, és azt értette rajta, hogy ‘formálisan explicit’. Botha (1989: 3) ‘generatív baklövésnek’ (‘generative gaffe’) nevezi azt, hogy sokan – beleértve a chomskyánusokat is – nem az utóbbi, hanem az előbbi értelemben használják e kifejezést.
4 A minimalista program terminusainak magyar fordítását Chomsky (2018) szerint használom.
Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave