Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?


9.1. Kérdésfelvetés

Abban, hogy a nyelvtudománytörténet-írás önálló részdiciplínaként kialakult, jelentős szerepe volt, mint láttuk, Chomsky Cartesian Linguistics című könyvének. Ugyanakkor, ahogy azt szintén láttuk, paradox módon a tudománytörténet-írás egy jelentős része élesen a chomskyánizmus ellen fordult, vitatva annak tudományos színvonalát és progresszivitását. Az antichomskyánus historiográfiák legfőbb jellemzője az offenzív retorika, mely tudománytörténeti alapállásból bírálja Chomsky személyét és a chomskyánus narratíva terjesztőinek álláspontját. Az előző fejezet ismeretében nyilvánvalóan felmerül, hogy – miután a chomskyánizmusban súlyos érvelési hibákat találtunk – a chomskyánizmus antichomskyánus értékelései vajon kedvezőbb képet festenek-e szerzőik érvelési folyamatairól. Ezért a 8. fejezetben felvetett részkérdés tükörképeként (K7) kínálkozik:
 
(K7)
Kimutathatók-e érvelési hibák az antichomskyánizmus nagy hatású műveiben?
 
Természetesen önmagát kínálja az antichomskyánus narratíva válasza:
 
(VK7i)
Az antichomskyánus nyelvtudománytörténet-írás nagy hatású művei nem tartalmaznak érvelési hibákat.
 
Ezzel szemben a p-modell az alábbi válasz mellett foglal állást:
 
(VK7ii)
Az antichomskyánus nyelvtudománytörténet-írás nagy hatású művei érvelési hibákat tartalmaznak.
 
Annak érdekében, hogy releváns következtetések levonására lehetőséget teremtő esettanulmányokra kerülhessen sor, egyrészt három jelentős szerző műveit választottam, így azok a meglátások, amelyeket motiválnak, nem lesznek periférikusnak minősíthetők. Másrészt példaként olyan érvelési hibák egy csoportját rekonstruálom, amelyek minden tudományfelfogás szerint a legelemibb és leginkább kerülendők a tudományban: a másik fél álláspontjának tartalmával szembeni érvelés helyett a másik fél személyének támadását. Az argumentum ad hominemet a szakirodalom több típusra és altípusra tagolja. A 9.2.–9.5. szakasz esettanulmányaiban azt mutatom be, ahogy egyes típusok a transzformációs generatív nyelvészet historiográfiájában – egyéb érvelési hibákkal kombinálva – megjelennek (lásd még Kertész 2019). A 9.6. szakasz összegzi az esettanulmányok alapján a (K7) kérdésre adható választ.

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave