A Syntactic Structures megtartotta a disztribúciós elemzést, mely környezetük tulajdonságai alapján sorolta osztályokba a fonémákat és morfémákat. Ugyanakkor Chomsky a disztribúciós elemzést elmélete egyéb elemeihez igazítva szintaktikai egységekre terjesztette ki. Matthews a Syntactic Structures lényegét – Hymes & Fought (1981) [1975] álláspontjához hasonlóan – a neo-bloomfieldiánusok disztribucionalizmusának, vagyis éppen annak az irányzatnak a határain belül határozza meg, amelyet Chomsky az első háborúban támadott. Matthews szerint Chomsky1

 

 

(10.13) arra utal, hogy a Syntactic Structures valójában – nem változatlanul, hanem, a p-modell terminológiájával élve, a plauzibilis érvelési folyamatban visszamenőlegesen újraértékelve – átvette azt, amit hívei 1957 után megtámadtak és látszólag megsemmisítettek. Például, utalva a (10.13)-ban idézett megállapításra, a p-modell terminológiája szerint a bloomfieldiánusoknak azt a kijelentését, hogy a legjobb nyelvtan az indukcióra épülő felfedező eljárás alkalmazásával található meg, tudományos közösségük magas plauzibilitásúnak ítélte. A magas plauzibilitási értéket egy összetett forrás támasztotta alá, melynek a közösség nagyfokú megbízhatóságot tulajdonított. E forrás magában foglalta egyebek mellett a logikai pozitivizmus Carnap által kidolgozott induktivizmusának magasra értékelt megbízhatóságát. A p-kontextus újraértékelésének eredményeként a carnapi induktivista metodológiával szembenálló popperi deduktív-hipotetikus metodológia a – személyi és társadalmi okokból, többek között Chomsky fellépése és a fizika 20. századi sikerei következtében – megváltozott közösségben nagyobb megbízhatóságra tett szert, és ezért forrásként támogatta annak a kijelentésnek a magas plauzibilitását, amely szerint a legjobb nyelvtan kiválasztása az alternatív nyelvtanok közül (azaz ‘igazolása’) az egyszerűség elvét követve történik.2 Tehát, a p-modell metaelméleti keretét alkalmazva, abban a plauzibilis érvelési folyamatban, amely a Syntactic Structures kiinduló p-kontextusához vezetett, érvelési ciklusok sorának eredményeképpen prizmatikusan és visszamenőlegesen újraértékelődött az említett bloomfieldiánus kijelentés plauzibilitása – azaz csökkent – miközben a Chomsky-féle rivális hipotézis magas plauzibilitást kapott. Ugyanakkor nem az történt, hogy a magasabb plauzibilitású kijelentést tartalmazó p-kontextus ‘forradalmilag’ leváltotta a korábbi, a folyamat eredményeképpen már alacsonyabbra értékeltet, hanem – ahogy (10.13) jelzi – az érvelés folyamatosságának megőrzése mellett a neo-bloomfieldizmus heurisztikus céljaitól és e célok elérését szolgáló módszereitől eltérő p-problémafelvetési és megoldási lehetőségeket nyitott meg.

 

 

(10.14) szemléletesen összegzi a közel egy évtizedet átfogó, érvelési ciklusok bonyolult, hierarchikus hálózatából álló visszamenőleges, prizmatikus újraértékelési folyamatot. Nem mellékes tényező, hogy Boeckx elkötelezettsége révén (10.14)-ben a források megbízhatóságának és ennek következtében az említett két tétel plauzibilitásának a megítélése a chomskyánus narratíva szemszögéből történik.3

 

 

De a generatív szemantika szemszögéből is paradox, hogy akaratlanul állítólagos legyőzőjének többszöri megújulását segítette elő.

 

 

Például, mint (10.16)(a) nagyon leegyszerűsítve jelzi, az 1970-es évek elején George Lakoff és McCawley javasolták a szemantikai struktúrák logikai reprezentációját az S1-gyel jelölt forrás alapján,6 ami Chomsky ellenállásába ütközött, de a kormányzás és kötés elméletében S2-vel alátámasztva már megjelent.7

 

 

A minimalista program még jelentősebben visszakanyarodott a generatív szemantika alapgondolataihoz, mint a kormányzás és kötés elmélete.9 Newmeyer (2004: 418) szarkasztikusan megjegyzi, hogy a „21. század Chomskyja a 20. század Postaljának reinkarnációjaként” jelenik meg. Postal pedig kezdő generatív nyelvészeknek ad vitriolos jó tanácsot:

 

 

A fenti áttekintés olyan felismeréseket kínál, amelyek eltérnek (VKi)-től és (VKii)-től:

 

 

A következő két szakaszban azt mutatom be röviden, hogy a nyelvészeti háborúkkal fémjelzett és itt nagyon leegyszerűsítve összefoglalt, szerteágazó és bonyolult plauzibilis érvelési folyamatok magukban foglalják azt is, hogy a transzformációs generatív nyelvészet – heurisztikus céljaival ellentétben – a generatív szemantikusokkal vívott háborúja utáni időszakban új riválisait segítette világra.