Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

10.3.4. Kognitív nyelvészet

Nem csupán a bloomfieldizmus, hanem a generatív szemantika is újjászületett olyan irányzatokban, amelyek önazonosságukat a chomskyánizmus tagadásaként határozták meg. Közülük a jelenleg egyik legjelentősebbet, a kognitív nyelvészetet említem meg példaként ebben a szakaszban. Különböző iskoláinak közös vonása, hogy a generativizmustól mindenekelőtt a kognitivizmus értelmezésében jelentősen eltérő alaptételeket képviselnek. A transzformációs generatív nyelvészet – az 1970-es évek közepétől, a kormányzás és kötés periódusában kifejtett – kognitivizmusa szerint a nyelvtudás olyan relatíve autonóm rendszer (modul), amely maga is további részrendszerekre tagolódik. E rendszerek autonómnak tekinthetők abban az értelemben, hogy törvényszerűségeik nem vezethetők vissza más rendszerek törvényszerűségeire. Ugyanakkor az autonómia relatív, mivel a rendszerek mindegyike interfészeken keresztül jól definiált módon együttműködik más rendszerekkel. A Syntactic Structures a ‘modularitás’ fogalmát még nem használja, de a szintaxisnak a szemantikával szembeni autonómiája a modularitáshoz hasonló relációra utal. A lényeges különbség az, hogy az autonómia ekkor még formális reláció, míg a ‘modul’ később elterjedt kategóriája a kogníció és ezen belül a nyelvtudás részrendszereit jelöli. A későbbi fejlemények prizmáján át visszatekintve Hornstein et al. (2018: 126) a Syntactic Structuresben a reprezentációs szintek viszonyát a modularitás definíciójából ismert relatív autonómiaként értékelik: „A szintek kölcsönhatásban vannak [...], de ontológiailag autonómok.”

Ezzel szemben a kognitív nyelvészet alaptétele, hogy a nyelvtan, a jelentés, a gondolkodás egyetlen holisztikus rendszert alkot. Példaként Lakoff és Johnson Metaphors We Live By című könyvét említem meg, mely a kognitív nyelvészet egyik legnépszerűbb műveként világszerte a figyelem homlokterébe helyezte a metaforakutatást (Lakoff & Johnson 1980). A metaforakutatás számos, egymástól részben eltérő, de e mű által inspirált irányba fejlődött tovább. Alaptétele, hogy a metafora nem az arisztotelészi hagyomány nyomán elterjedt általános felfogás szerinti retorikai díszítőelem, hanem a világ megismerésének eszköze: „A metafora áthatja a mindennapi életet, nem csupán a nyelvet, hanem a gondolkodást és a cselekvést is” (Lakoff & Johnson 1980: 3). Lakoff abból indul ki, amit ‘objektivizmusnak’ nevez: „Az objektivista nézet szerint mindennémű racionális gondolkodás absztrakt szimbólumok manipulációját foglalja magában, amelyek a külső világ dolgaival való konvencionális korrespondencia révén kapnak jelentést” (Lakoff 1987: xii; kiemelés az eredetiben; lásd a 3.3.1.6. szakaszt is). A chomskyánizmus retorikáját idéző élességgel támadja és utasítja el teljes egészében a chomskyánizmust, mint az objektivizmus kitüntetett figyelemben részesített és terjedelmesen bírált megnyilvánulását. Például Lakoff (1987: 158; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.; lásd a 3.3.1. szakaszt is) kijelenti, hogy

(10.21)

„minden, az emberi gondolkodásra és nyelvre vonatkozó objektivista doktrína problematikus, sőt, egyenesen rossz. Ezek az érvek, amennyiben helyesek, problémát jelentenek mindenki számára, aki e doktrínák bármelyikét elfogadja.”

Mint (10.22)(a) mutatja, Harris úgy véli, hogy George Lakoff 21. századi hatása jelentősebb, mint amilyen Chomskyé volt az 1960-as években.1 Kiemeli a kettejük ellentétes tartalmú munkássága közötti párhuzamot. Harris szerint Lakoff

(10.22)	(a)	„[…] intellektuális hatóköre ma egyes területeken vetekszik Chomskyéval, másokon pedig meghaladja azt. Ez a hatókör majdnem teljes egészében egyenesen visszavezethető a Metaphors We Live By-ra, ezen a könyvön keresztül pedig a generatív szemantikára” (Harris 2021: 326; félkövér kiemelés K.A.).
	(b)	„Különlegesen ritka az ilyen szisztematikus, területet területtel, axiómát axiómával, a jint a janggal, az álláspontot az állásponttal szembeállító ellentét. Lakoff és Chomsky intellektuális pályája akkor sem lehetne antitetikusan szimmetrikusabb, ha Dickens írta volna a cselekményét.” (Harris 2021: 333)

A (10.22)(b)-ben említett antitetikus ellentét nem csupán nézeteik tartalmára vonatkozik a külső szemlélő benyomása alapján, hanem önképükből, saját munkásságuk küldetéstudattól áthatott narratívájából is levezethető. Például Chomsky (2002: 95; kiemelés K. A.) narratívája a kormányzás és kötés elméletének jelentőségére utalva saját teljesítményét a kopernikuszi fordulatra emlékeztető forradalmi retorikával értékeli: „[…] az egész keret a fejéről a talpára került. […] az utóbbi húsz évben többet tudtunk meg a nyelvről, mint a megelőző 2000 évben.” Kuhn (1957) a kopernikuszi heliocentrikus világkép térnyerésével szemlélteti a tudományos forradalmak kirobbanását és egy új paradigma megteremtését.2 Mindössze három évvel később Lakoff is saját magára utal a legjelentősebb gondolkodóként a metaforakutatás területén egy hasonlóan hosszú korszakban: „Noha Arisztotelész tévedett, 2500 évig senki sem jelentett kihívást számára” (idézi Bai 2005; kiemelés K. A.).

Ugyanakkor George Lakoff metaforaelméletének tudományos színvonalát éles kritika és elutasítás is éri. A p-modell eszközeivel Kertész & Rákosi (2009), (2023) rekonstruálja érvelési hibái egy részét.

Chomsky saját teljesítményét értékelő látens érvelése a (9.7)-ben bevezetett analógiás következtetés sémáját követi (S1 Kuhn 1957, S2 Chomsky 2002):

Premisszák:
(a)	[0<\|Kopernikusz heliocentrikus világképe a fejéról a talpára állította az asztronómiát.\|S1<1]
(b)	0<\|Chomsky kormányzás és kötés elmélete a fejéről a talpára állította a nyelvtudományt.\|S2<1.
(c)	[0<\|Kopernikusz heliocentrikus világképe tudományos forradalmat váltott ki és új paradigmát hozott létre.\|S1<1
(d)	[0<\|Az, hogy Kopernikusz heliocentrikus világképe a fejéról a talpára állította az asztronómiát, releváns abból a szempontból, hogy tudományos forradalmat váltott ki és a heliocentrikus világkép új paradigmát hozott létre.\|S2<1]
Konklúzió:
(e)	0<\|Chomsky kormányzás és kötés elmélete tudományos forradalmat váltott ki és új paradigmát hozott létre.\|I<1?

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero