Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

10.3.5. Egyéb irányzatok

A nyelvtudomány jelenlegi pluralizmusára reflektálva Stokhof & van Lambalgen (2011: 3; kiemelés K. A.) a transzformációs generatív nyelvészet egyeduralmi törekvését, valamint a chomskyánus narratíva szerinti sikerét szembesíti azzal a helyzettel, amelyet az elméleti nyelvészetben ténylegesen tapasztalnak:1

(10.23)

„A generatív grammatika kibontakozásával, ahogy azt Chomsky és mások javasolták és kidolgozták, a modern nyelvtudomány a jelentős mértékű egységesülés felé haladt […]. De az az egységesség és konszenzus, amely egy bizonyos ponton szinte természetesnek látszott, eltűnt: a megközelítések, az elméleti modellek, a metodológiák hihetetlen sokfélesége van jelen, és még a nyelvtudomány céljáról és vizsgálatának tárgyáról is alapvetően eltérnek a vélemények. Ezek a megfigyelések egy alapvető fontosságú kérdést vetnek fel a nyelvtudományra mint olyanra vonatkozóan: Lehet, hogy a modern nyelvtudomány esetleg a bukott tudományra példa?”

(10.23) azt sugallja, hogy a jelenlegi nyelvtudomány azért sikertelen és a ‘tudományosság’ mércéjétől távolodó diszciplína, mert egyetlen irányzat uralma helyett a sokféleség jellemzi.2 A jelen könyv ennek az ellenkezőjét mutatta ki: a chomskyánizmus monista és abszolutista egyeduralmához vezető háborús győzelmek, amennyiben bekövetkeztek volna, a megismerés komplexitásának akadályát jelentenék, mert a mindenkori heurisztikus cél elérésében megvalósuló haladáshoz vezető plauzibilis érvelési folyamat egyik lényeges ismérve a prizmatikusság, azaz a perspektívák diverzitása. A háborúk megmutatták, hogy amennyiben sikerült volna a transzformációs generatív nyelvészet egyeduralmát megvalósítani, a nyelvtudománynak maradandó károkat okozott volna a nyelvtudás és a nyelvhasználat megértése szempontjából alapvető fontosságú kezdeményezések még hosszabb távra szóló kirekesztésével, valamint a figyelembe vehető adatok körének a nagyon drasztikus leszűkítésével. Az, hogy a transzformációs generatív nyelvészet minden eddigi fázisa működésképtelennek bizonyult, szorosan összefügg abszolutizmusával, konstitutív érvelési hibáival, valamint az engedélyezett adatok rendkívül szűk körével és a mindenkori elméletváltozathoz igazított, manipulatív felhasználásával.

Az elméleti nyelvtudomány jelenlegi meghatározó hányadának érdeklődése a chomskyánizmus felől a pragmatika és az egykori generatív szemantikusok kezdeményezésére kibontakozó holista kognitív nyelvészet mellett olyan részterületek felé fordult, amelyek a nyelvhasználat és a nyelvtudás társadalmi összetevőit állítják középpontba – vagyis éppen azok felé, amelyeket Chomsky például a 3.3.1.1. szakaszban idézett deklarációi tanúsága szerint tudománytalannak minősített és kezdettől fogva kirekesztett a nyelvtudomány vizsgálatának tárgyából:

A grammatikalizáció-elmélet jelenlegi változatai merítenek a holista kognitív nyelvészetből és a pragmatikából.
A konstrukciós grammatikák szintén.
A nagyon széles körben folyó, számtalan kutatási irányt magában foglaló pragmatikai kutatások kibontakozását az analitikus nyelvfilozófia beszélt nyelvi irányzata mellett a generatív szemantika is inspirálta.
A szintén széles körben folytatott, a Greenberg-féle alapokra visszavezethető nyelvtipológia és univerzálékutatás Chomsky univerzáléfogalmával egyidejűleg született meg, de annak deduktív módszertanával ellentétes, induktív módszertant kidolgozva bontakozott ki, és jelenleg igen erősen jelen van a nyelvtudományban.
A Labov-féle szociolingvisztika, az etnometodológiai konverzációelemzés, csakúgy, mint számos egyéb, a nyelvtudomány sokféleségét gazdagító kezdeményezés is a chomskyánus formális nyelvészet tagadását hangsúlyozza.
Előtérbe kerültek a kísérletes nyelvészeti és a Chomsky által szintén élesen elutasított korpusznyelvészeti módszerek; a legújabb, a chomskyánizmus adatkezelését alapjaiban megkérdőjelező és a nyelvtudomány jövőbeli orientációját előrevetítő kihívás pedig a ‘big data’ (Piantadosi 2024).
Még a kognitív tudomány is, mely – mint több diszciplína integrációja – Chomskynak is köszönheti megszületését (Gardner 1985, Müller 1991), Chomsky felfogásától eltérő irányba fejlődött:3

(10.24)

„[Chomsky] életműve már alig több, mint csupán tudománytörténeti jelentőségű. Még a nyelvtudományban is azok az irányzatok, amelyek a leginkább összhangban vannak a kognitív tudomány módszereivel és állításaival, Chomsky elméleti kereteivel szemben definiálják magukat” (Harris 2010: 260; kiemelés K. A.).

1	A chomskyánusok propagandatevékenységének hozzájárulását a ‘győzelmekhez’ hangsúlyozza pl. Koerner (1989), Murray (1994), Harris (1993a), (2021).
2	Kuhn (2000) [1970] alaptételeinek egyike, hogy a ‘fejlett’ tudományos diszciplínákat egységes paradigma uralja, ezzel szemben a módszerek, az elméletek, a tudományág tárgyára és céljaira vonatkozó nézetek sokfélesége az ‘éretlenség’ jele (lásd a (2.4) pontot a 2.1. szakaszban).
3	Adalékként említem meg, hogy az 1980-as években a chomskyánizmussal kompatibilis moduláris kognitív nyelvészet – melynek egyik akkor kiemelkedően progresszív irányzata a Manfred Bierwisch nevével fémjelzett ‘kétszintű szemantika’ volt – a holista kognitív nyelvészettel szemben lépett fel, mára viszont teljesen eltűnt a nyelvtudomány harcmezejéről.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero