Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

10.3.7. A győztes veresége és a vesztesek győzelme

Hogyan foglalható össze a közel hét évtizedet felölelő, és ebben a fejezetben csak felületesen érzékeltetett, szövevényes plauzibilis érvelési folyamatoknak a hatása az elméleti nyelvészet haladására és hanyatlására?
Ami a chomskyánus narratíva szerinti ‘legyőzötteket’ illeti, nyilvánvaló veszteséget jelentett, hogy nem bontakozhattak ki, nem folytathatták töretlenül azt az utat, amelyen elindultak. A neo-bloomfieldizmus és a generatív szemantika állítólagos ‘vereségéről’ utóbb mégis kiderült, hogy csak látszólagos és ideiglenes volt. Későbbi felbukkanásuk és megtermékenyítő hatásuk nyilvánvalóvá tette, hogy a nyelvtudomány érdeke nem egyetlen szemlélet abszolutizmusa, hanem a perspektívák sokféleségének elfogadása, ennek következtében a vizsgálható nyelvi jelenségek minél szélesebb körének felfedezése és az azok mindenkori sajátosságaihoz igazodó új tudományos módszerek kidolgozása.1 Mind a neo-bloomfieldizmus, mind a generatív szemantika az ideiglenes vereséget követően életre kelt, de nem eredeti formájában, hanem plauzibilis érvelési folyamatok során visszamenőlegesen újraértékelt módon és tartalommal segítve a nyelvtan heurisztikus céljának elérését és ezzel (a 10.2. szakaszban bevezetett értelemben) a haladást a transzformációs generatív nyelvészet változataiban, valamint az azokkal rivalizáló vagy élesen szembehelyezkedő irányzatokban.
Ami pedig a győztest illeti, a transzformációs generatív nyelvészetnek a háborúkban aratott győzelmeiből haladás származott, de nem úgy, ahogy azt a chomskyánus narratíva állítja: nem a győztes dicsőséges uralkodása, hanem annak ellenkezője révén. A győztes szándéka ellenére gazdagította a nyelvtudományt új irányzatok, szemléletek, gondolkodásmódok, problémamegoldási stratégiák világra segítésével, csakúgy, mint azzal, hogy plauzibilissé tette saját korlátai meghaladásának a szükségességét, és ezzel együtt új adattípusok és adatforrások feltárásának indokoltságát – azaz a p-kontextusok kiterjesztését olyan új forrásokra, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a chomskyánizmus bármely korszakában a mindenkori kiinduló p-kontextusokkal. A chomskyánus mozgalom egyeduralomra tört, de végeredményben annak az ellentétét, a pluralizmust szélesítette. A p-problémák egyoldalú szemlélete és a chomskyánizmus lineáris fejlődése helyett ciklikusan változó, prizmatikus megoldásaik lehetőségét erősítette. Ő maga is hozzájárult saját riválisai felbukkanásához és sikeréhez.
Az az 1.1. szakaszban idézett kijelentés, amely szerint „[a] generatív nyelvészet nagyrészt továbbra is az elméleti nyelvészet domináns hajtóereje” (Nefdt 2023: 4), egészen más értelmet kap a jelen könyvben leírt folyamatok ismeretében, mint amelyet eredetileg sugallt. A chomskyánizmus mint hajtóerő azért lehet dominás, mert, paradox módon, saját dominanciáját nem tudta megvalósítani. Az elméleti nyelvészet haladásának azért lehet domináns hajtóereje, mert hozzásegíti az utóbbit ahhoz, hogy a chomskyánizmus doktrínáival ellentétes, termékeny, a ‘nyelv’ pluralisztikus és prizmatikus szemléletét megengedő új megközelítésekkel gazdagodjon, amelyek, mint például Lakoff tevékenysége, felülkerekednek egyeduralmi törekvésein.
Ha a riválisok világra segítését a nyelvtudomány fejlődése számára haladásnak tekintjük, akkor a háborúk látszólagos, pirruszi győztesének saját későbbi sorsa neki, az eddigi végkifejletet – vagyis a minimalista program jelenlegi állapotát – tekintve, nem haladást, hanem hanyatlást hozott. Az 1957 óta a minimalista program mai állapotát fémjelző p-kontextusok létrejöttéig eltelt évtizedekben a chomskyánus nyelvtudomány csaknem minden olyan újításáról lemondott, amely egykor hírnévhez, elismertséghez, hatalomhoz és hívei szerint a ‘forradalmi’ jelzőhöz juttatta.
Mint láthattuk, a chomskyánizmus tartalma folyamatosan változott: ‘forradalmiként’ meghirdetett állításokról derült ki, hogy hibásak, elméletváltozatok sora merült működésképtelenné válva feledésbe, miközben az újabb változatok érvelési folyamataiba beépültek a p-problémák korábban vehemensen támadott megoldásai. Behme szerint
 
(10.28)
„[…] legfőbb ideje a nyelvészeti háborúk fejezetét lezárni és új lapot nyitni a teljes körű együttműködés számára […] Azok, akik úgy vélik, hogy ‘a másik oldallal’ való együttműködés lehetetlen, emlékezhetnek arra, hogy 25 évvel ezelőtt [2009-hez viszonyítva, K. A.] csak nagyon kevesen gondolták, hogy a hidegháború valaha is véget ér, mégis mára már távoli emlékké vált.” (Behme 2009)
 
Azonban a két háború következtében állandósult harcias atmoszféra és a nyelvtudomány megosztottsága a mai napig nem enyhült. Annak szemléletes példájaként, hogy a chomskyánizmus abszolutizmusa jelenleg is a háborús légkör fenntartásában érdekelt, megemlítem, hogy a szintaktikai elméletek összehasonlító kézikönyvének szerkesztői nem tudták rávenni Norbert Hornsteint arra, hogy Chomsky minimalista programját tárgyszerűségre törekedve mutassa be, és ne az attól eltérő elméleti keretekben dolgozók gúnyos támadásával kapcsolja össze. Már tanulmányának címe is (A minimalista program elképesztő sikere) a másként gondolkodók lenézését sugallja, amit tanulmányában sem rejt véka alá (lásd ehhez részeletesen a 11.3. szakaszban elemzett chomskyánus narratívát):
 
(10.29)
„A minimalista program nem csupán arra szolgál, hogy tisztázza a generatív kutatás céljait, ezáltal fogalmilag elválasztva azt attól a fajta nyelvközpontú deskriptív filológiai kutatástól, amelyet a terület nagyrésze művel, hanem a vizsgálatoknak azt a formáját részesíti előnyben, amely sokkal absztraktabb és távolabb álló a nyelvspecifikus részletektől annál, mint ami korábban jellemezte a helyzetet. Más szóval, a minimalista program kiélezi azt a megosztottságot, amely 60 éve látens módon jelen van a tudományágban, és azt a fajta munkát díjazza, amely kevésbé mélyre süpped a leíró részletekbe […]. És (ó mily meglepő) ezt egyesek nem kedvelik. És ez a rosszindulat sokakat megakadályozott abban, hogy a minimalista programot saját feltételei alapján értékeljék. Saját feltételei alapján a minimalista program termékeny. Sajnos, ezt sokan figyelmen kívül hagyják. Ez a hiba nem a minimalista programban van.” (Hornstein 2019: 211–212; kiemelés K. A.)
 
Könyve végén Harris (2021: 421; kiemelés K.A.) felveti azt a kérdést, hogy Chomsky koncepciója valóban a nyelvtudomány „kopernikuszi fordulata”-e, vagy sokkal inkább
 
(10.30)
„egy nagy, elhibázott és végeredményben nevetséges gondolat, mely gomba módra elterjedve vált kulturális jelenséggé, anélkül, hogy közvetlen és maradandó hatással lett volna a tudományos elméletre és gyakorlatra”.
 
Harris nyitva hagyja a kérdést.2 A jelen fejezetben bemutatott helyzetkép azt sugallja, hogy a választ a differenciált és elfogulatlan tudománytörténeti elemzés adhatja meg, mely egyéb tényezők mellett a plauzibilis érvelési folyamatok mechanizmusát is figyelembe veheti. A következő fejezet további támpontokat nyújt ahhoz, hogy Harris kérdésére választ kaphassunk.
Az áttekintett folyamatokat sematikusan vizualizálja a 10.1. ábra–10.4. ábra.
 
10.1. ábra. A neo-bloomfieldizmus és a chomskyánizmus
 
10.2. ábra. A generatív szemantika és chomskyánizmus
 
10.3. ábra. A neo-bloomfieldizmus és a chomskyánizmus riválisai
 
1 A chomskyánizmus belső ellentmondásainak egyike, hogy egyfelől a nyelvtudomány egészének leigázására törekvő agresszív abszolutizmus és kirekesztő szemlélet jellemzi (lásd a 3. fejezetet), másfelől Chomsky nyelvtudományi és politikai munkásságának tartalmában egyaránt fontos szerepet játszik a ‘korlátok közötti szabadság’ ideája (lásd például Forrai 1987).
2 A chomskyánizmus tartalma és társadalmi hatása közötti feszültség Pléh (2009: 1079; kiemelés K. A.) szerint abból ered, hogy „egy önmagában tarthatatlan és doktriner felfogás tudományszociológiai értelemben inspiratív és progresszív elméletté vált”.
Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave