Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

11.2.1. Anakronizmus és dogmatizmus a chomskyánus narratívában

A chomskyánus narratíva nem vesz tudomást a tudományelméletnek a 2.1. szakaszban vázolt tendenciáiról.1 A jelenlegi elméleti nyelvészet tudományfelfogása anakronisztikus és dogmatikus. Anakronisztikus, mert továbbra is az analitikus tudományelmélet standard nézetébe és az egyébként tőle jelentősen eltérő kuhni tudományfejlődés-elméletbe vetett hibás, reflektálatlan, naiv hit határozza meg. És dogmatikus, mert érvelés nélkül, kinyilatkoztatás-szerűen ismételget olyan, évtizedek óta elavult tudományelméleti hívószavakat, mint ‘falszifikáció’, ‘tudományos forradalom’, ‘paradigma’, ‘formális’, és a sor folytatható lenne.

Az analitikus tudományelmélet standard nézetének szellemében markánsan jelen van az egységes módszer és a falszifikacionizmus kívánalma a chomskyánus narratívában, bár a tudományelméletben mára az ellenkező álláspont vált dominánssá.2 Hubert Haider véleményét említem meg prototipikus példaként:3

(11.1)	(a)	„A tudományban egy minimális, de alapvető szempont mindig tudatában lenni a tudomány és a nem tudományos szemlélet közötti demarkációs vonalnak. A demarkáció keresésének kritériuma a 20. század első negyedében a tudományfilozófia egyik legforróbb témája volt, amelyet a Bécsi Kör tagjai kezdeményeztek. Napjainkban így szól: hipotézisek egy halmaza csak akkor tudományos, ha falszifikálható. Létezniük kell olyan, eddig meg nem figyelt tényállásoknak, amelyek, ha igazolhatók, falszifikálnák azt. Ez a meglátás Karl Popper tudományfilozófiájának fő öröksége [...]. Popper a falszifikálhatóságot ismerte fel AZON kritériumként, amely a tudományt elhatárolja a nem-tudománytól: egy hipotézishalmaz (más néven ‘elmélet’) csak akkor tudományos, ha összeegyeztethetetlen bizonyos lehetséges empirikus megfigyelésekkel, de másokkal nem; és fordítva, egy olyan elmélet, amelyet úgy alkottak meg, hogy bármely elképzelhető megfigyelést lefedjen, nem tudományos. Az vagy üres, vagy ellentmondásos.” (Haider 2016: 3; nagybetűs kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A .)
	(b)	„Mi a tudományos módszer? Az ellenőrzött, kreatív találgatás és a találgatások szigorú tesztelésének kombinációja. A kreatív aspektus maga a találgatás: felteszünk egy észszerű ‘hogyan lehetséges?’ vagy ‘miért?’ kérdést, majd szabadon megfogalmazhatunk egy hipotetikus választ (a felfedezés kontextusa). Ezt a kezdeti szakaszt semmilyen kényszerítő módszer nem szabályozza. A tudományos kreativitás nem kényszeríthető ki és nem szabályozható merev elvek mentén. A második szakasz (az igazolás kontextusa) azonban egy jól bevált és rendkívül sikeres eljárás. Ez a tudományos találgatások, más szóval a ‘hipotézisek’ és ‘elméletek’ könyörtelen vizsgálatának módszere, melynek során teszteljük, hogy milyen következményekkel járnak vagy milyen előrejelzéseket tesznek lehetővé. Ez különbözteti meg a tudományt más, bizonytalan tudásformáktól vagy hitektől.” (uo. 7; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.)

(11.1)(a)-ban a szerző – a Bécsi Kört is megemlítve – elkötelezi magát az analitikus tudományelmélet standard nézetének a Popper nevéhez kötődő falszifikacionista vonulata mellett, melynek működésképtelenségét a tudományelmélet már évtizedekkel ezelőtt felismerte. (11.1)(b) feltételezi, hogy létezik a tudományos módszer, noha a tudomány egységének dogmája a tudományelméletben régen megdőlt (a Bécsi Kör terminusa: ‘unified science’, ‘Einheitswissenschaft’; lásd bővebben a 3. fejezetet). Utal Popper Conjectures and Refutations című könyvében részletezett tudománymódszertanára (lásd Popper 1962). Utal továbbá a Reichenbach nyomán évtizedeken át elfogadottnak tekintett, de mára szintén régen meghaladott megkülönböztetésre a ‘felfedezés kontextusa’ és az ‘igazolás kontextusa’ között. Haider összemossa a tárgy- és a metatudományos szintet. A falszifikáció, a találgatások és cáfolatok, valamint a kétféle kontextus nem a tárgytudományos kutatás, hanem a tudományelmélet kategóriái, melyek alkalmazásával az utóbbi nem elvégzi a hipotézisek tesztelését, hanem rekonstruálja a tárgytudományos kutatás eredményét a metatudományos szinten.

A kuhni tudománytörténet-elmélet szintén kinyilatkoztatás-szerű, anakronisztikus és dogmatikus átvételét a (11.2) alatti idézettel szemléltetem. A nyelvészeti strukturalizmus és a chomskyánizmus történetének egyik legavatottabb kutatója szarkasztikusan, ugyanakkor pontosan és találóan jellemzi azt a széles közönségnek terjesztett narratívát, amelynek csúcspontja a nyelvtudomány kuhni értelemben vett új paradigmája:

(11.2)

„‘Amire minden diák emlékezhet’ [...], az Chomsky Syntactic Structures című könyvének publikációja 1957-ben, amely romba döntötte a strukturalizmust vagy (egyes szaktekintélyek szerint) az Amerikai Deskriptivizmust. [...] Ez először Jó Dolog volt, mivel mindenekelőtt az amerikai indián nyelvekre vonatkozó sok fontos kutatáshoz vezetett. De hosszú távon a strukturalizmus Rossz Dolog volt. Ennek egyik oka, hogy a strukturalisták olyan sokat dolgoztak amerikai indiánokkal, hogy elkezdték azt hinni, hogy a nyelvek bármilyen módon különbözhetnek egymástól. Ezért csak az adatok osztályozásának technikái érdekelték őket. [...] Mindezt elsöpörte a Chomskyánus Forradalom. Ez volt a Legjobb Dolog, ami a nyelvészettel történt az elmúlt 2500 évben, mivel, mihelyt Chomsky fő nyelvésszé vált, mindenki, aki valaki volt, egy teljesen Új Paradigmában dolgozott.” (Matthews 1993: 1–2; félkövér kiemelés K.A.)

A chomskyánus narratíva kuhni hívószavainak hangoztatása dogmatikus, mert a tudománytörténet-írásban a kuhni elméletnél jóval hatékonyabb irányzatok vannak jelenleg előtérben, melyekre azonban a chomskyánus nyelvészet nem reflektál (lásd ehhez a 4.1. szakaszt). A ‘chomskyánus forradalom’ tipikusan abba a kategóriába tartozik, amelyet Stegmüller (1980: 171–172; kiemelés K. A.) már évtizedekkel ezelőtt úgy jellemzett, mint „Kuhn könyvének hihetetlen számú, egymással versengő félreértelmezése” (lásd (5.32)(d)-t).4

A chomskyánus narratívában tükröződő önkép ellentmondásos is.5 A popperi falszifikacionizmus és a kuhni tudománytörténet-elmélet önmagában, anélkül, hogy egy koherens metaelméleti keretben explikálnánk és az explikáció révén összebékítenénk őket, élesen ellentétes és erős p-inkonzisztenciát generál.6

1	Ez az anakronisztikus tudományszemlélet nem csupán a nyelvészetre jellemző. Például Kampis (2022: 60; kiemelés K. A.) megjegyzi, hogy a Bécsi Körben képviselt „‘tudománycsinálás’ ideális módszere a mai napig hat (paradox módon elsősorban a tudományfilozófián kívül), és meghatározza sokak gondolkodását a tudományról”. A ‘természettudományos módszertan-’ról a 10. fejezetben bővebben szó lesz.
2	A falszifikáció mint a tudományos és a nem-tudományos kijelentések demarkációjának kritériuma ma már csupán tudományelmélet-történeti jelentőségű. Hanyatlásához lásd például Bárdos & Tuboly (2025).
3	Haider újabb megnyilvánulásai azért különösen tanulságosak, mert, noha szakmai pályafutása egészét a chomskyánus generatív nyelvészetnek szentelte és kiemelkedő elismertségre tett szert, jelenleg annak szigorú kritikusává válva saját életművét is kénytelen visszamenőlegesen megkérdőjelezni. Ugyanakkor a chomskyánizmust nem a tudományelmélet jelenlegi állapotához igazodva, hanem az analitikus tudományelmélet standard nézetének talajáról bírálja. Ily módon munkásságának változása egyrészt szemléletesen és kompetensen mutatja be a transzformációs generatív nyelvészet szétesését, másrészt azt is szemlélteti, hogy az elméleti nyelvészet tudományszemléletét még mindig a tudományelmélet egyébként már évtizedekkel ezelőtt elavult standard nézete, valamint a kuhni tudománytörténet-elmélet uralja. Ugyanakkor jogos minimalizmus-kritikáját beárnyékolja az, hogy az analitikus tudományelmélet standard nézetének elavult normáit hangoztatja.
4	Lásd ehhez Percival (1976), (1977), (1981), Oesterreicher (1979), Murray (1994), Newmeyer (2022), Harris (1993a), Koerner (2006). A chomskyánus narratíva kuhni hívószavaira a 11.3. szakaszban részletesen kitérek.
5	Például a chomskyánus narratíva szerint „ha bizonyítani tudjuk, hogy szakterületünk eredményei falszifikálhatók, hogy szakterületünknek vannak paradigmái stb., akkor szalonképesek vagyunk” (Robin Lakoff (1989: 966).
6	Lásd a 2.1.1. szakaszt. Összehangolásukra történtek kísérletek az általános tudományelméletben. Lakatos (1970) a kuhni felfogás és Karl Popper kritikai racionalizmusának összeegyeztetésére tett javaslatot. Stegmüller (1973b), (1979) pedig az ún. ‘non-statement view’ és a kuhni alaptételek integrálásával dolgozta ki az ‘elméletszerkezet és elméletdinamika’ koncepcióját. Stegmüller munkássága nem hagyott nyomot a generativista elméleti nyelvészetben. Lakatos ‘tudományos kutatási programjait’ Boeckx (2006a) kísérelte meg alkalmazni a minimalizmusra, de félreértve és hibásan.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero