Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

11.2.2. A nyelvtudomány-történet whig-újraírása

Első példaként Hornstein (2024) könyvét említem, mely szemléletesen illusztrálja a whig-narratíva jelenlétét a minimalista program mai állapotában. Hornstein nem is tagadja, hogy tudatosan írja újra a transzformációs generatív nyelvészet történetét annak érdekében, hogy azt a minimalista program ‘diadalához’ vezető egyenes fejlődésként mutathassa be. Könyve 1. fejezetének provokatív címe: A generatív nyelvészet whig-története. Azonnal whig-választ ad saját kérdésére: „Sikeres a program? Biztos vagyok abban, hogy diadalmasan (‘triumphantly’) az” (Hornstein 2024: 46).

A következő példa a transzformációs generatív nyelvészet technikájának történetét bemutató, a közelmúltban megjelent kötet első fejezetének első bekezdése:

(11.3)	(a)	„A transzformációs generatív grammatika, amelynek úttörője az amerikai nyelvész, Noam Chomsky volt, az 1950-es évekre nyúlik vissza, és a nyelvészetben legalább annyira befolyásosnak és hosszú távon hatásosnak bizonyult, mint a darwini forradalom a biológiában vagy a kopernikuszi forradalom a csillagászatban.
	(b)	Az elmélet a nyelvészet empirikus hagyományával és a behaviorizmussal szembeni reakcióként született, és a nyelvek leírásáról és osztályozásáról a figyelmet az emberi nyelv szerkezetének agyi mechanizmusaira és az emberi nyelv szerkezete mögötti általános elvekre irányította.
	(c)	Így tekintve a nyelvészet a természettudományok egyik ága, egyenrangú a fizikával, a kémiával és a biológiával.
	(d)	Kezdettől fogva Chomsky folyamatosan finomította elméletét, más tudományterületek legújabb eredményeit is beépítve, és ily módon azt egyre szigorúbbá és tudományosabbá tette. Nagyjából a következő szakaszokon vagy periódusokon ment keresztül: klasszikus elmélet, standard elmélet, kiterjesztett standard elmélet, revideált kiterjesztett standard elmélet, kormányzás és kötés elmélete, valamint a minimalista program. Minden új modell az előzőre épít, és azt jelentősen továbbfejleszti, így folytonosságot alkotnak.” (Helong 2024: 1; kiemelés K. A.)

(11.3)(a) a whig-narratíváknak a (8.60)(a)-ban idézett sajátosságaként kapcsolja a chomskyánizmus önértékelését a múltbeli forradalmakhoz, melyek presztízsét – az argumentum ad verecundiam érvelési hibát elkövetve – önmaga dicsőítésére aknázza ki. (11.3)(b), ahogy azt (8.60)(b)(ii) jelzi, a tudomány történetét a haladást előmozdítókra és a haladást hátráltatókra osztja, miközben önmagát az előbbiekhez, a legyőzöttnek minősítetteket pedig az utóbbiakhoz sorolja. Ugyanezen ismérvet tükrözi (11.3)(c) is, melynek látens háttérfeltevése, hogy a nyelvtudományt nem természettudományként művelők nem felelnek meg a tudományosság legmagasabb szintjének, melyet a természettudományok fémjeleznek. A chomskyánizmust a nyelvtudomány egészével azonosítja és ezzel elköveti az elsietett általánosítás érvelési hibáját. Ily módon – az evidencia elhallgatásával és körben forgóan érvelve – kizár a nyelvtudományból minden olyan kutatást, amely nem a chomskyánizmus-féle ‘természettudományként’ határozza meg önmagát. (11.3)(d) pedig (8.60)(b)(iv)-gyel összhangban a transzformációs generatív nyelvészet történetét folyamatos fejlődésként mutatja be, mely töretlenül vezet a ‘tudományosság’ egyre magasabb szintjéhez.

Az harmadik példa azt szemlélteti, hogy maga Chomsky a (8.60)(b)(iv) pont szellemében kényszeríti rá a múltra azt, ami nem volt annak része, de ami a transzformációs generatív nyelvészet mindenkori stádiumának jelenét szolgálja. Átírja a tudománytörténetet. Például Chomsky (1995a: 213; kiemelés K. A.) azt állítja, hogy „[a] ‘jól formált’ és a ‘nyelvtanilag helyes’ fogalma […] gyakorlatilag nem játszott szerepet a generatív grammatika korai műveiben […]”. Ez azt jelenti, hogy minden olyan kijelentést, amely e kifejezéseket a transzformációs generatív grammatika korai műveiben végrehajtott érvelési ciklusok bármelyikében tartalmazta, Chomsky visszamenőlegesen úgy értékel újra, mintha azok plauzibilitási értéke nem játszott volna szerepet. A probléma természetesen az, hogy e terminusok nélkül egyik elmélet-változat p-kontextusaiba sem kerülhettek volna be adatok. Ugyanis, mint láttuk, a generatív transzformációs nyelvészet ‘adatai’ olyan pozitív plauzibilitási értékű metanyelvi kijelentések, amelyek plauzibilitási értéke az anyanyelvi beszélő intuícióján mint megbízhatónak tartott közvetlen forráson nyugszik, és amelyek grammatikalitási ítéletet fejeznek ki (lásd a 4.2.7. szakaszt); ráadásul ezek alkották az egyetlen engedélyezett adattípust.1 Következésképpen, ha a ‘nyelvtanilag helyes’ és a ‘jól formált’ terminusok nem játszottak volna szerepet a korábbi elméletváltozatokban, akkor az engedélyezett egyetlen adattípust eleve nem lehetett volna használni. Ha pedig nem lettek volna adatok, akkor elmélet sem lett volna. Chomsky idézett állítása a transzformációs generatív nyelvészet alapproblémáinak egyikét érinti: azoknak az adatoknak a mibenlétét, amelyekre az említett elmélet-változatok épültek. Visszamenőlegesen erősen p-inkonzisztenssé tesz minden olyan p-kontextust, amely grammatikalitási ítéletet tartalmazott.

A negyedik példa Chomskynak szintén azt a törekvését emeli ki, hogy a jelen prizmáján keresztül a dicsőséges jelen felé tartó töretlen fejlődésként bemutatva írja újra saját elméletének történetét. Ötven évvel első megjelenését követően, az Aspects jubileumi kiadásához írott új előszavában – immár a minimalista program információs állapotának p-kontextusában – Chomsky visszamenőlegesen a (11.4)(a)(i)-ben idézett álláspontot tulajdonítja az Aspectsnek. (11.4)(a)(i)-ben SM nem más, mint amit az Aspects fonetikai interpretációnak nevez, C-I pedig a szemantikai interpretáció. Ugyanakkor a második nyelvészeti háború intellektuális kiváltója éppen az volt, hogy ezzel az idézettel ellentétben az Aspects nem redukálta a grammatikát hangalak-jelentés párokra. Az idézetben abszolutista látásmódjából következően ‘igazság’-ként említett, és a 2015-ben visszamenőlegesen az Aspectsre rákényszerített hangalak-jelentés kapcsolatot ellenfelei – a generatív szemantikusok – javasolták, akikkel szemben harcolt, és akiknek az állítását akkor abszolúte hamisnak minősítette (lásd a 10. fejezetet).

(11.4)	(a)	(i)	„Az egyének nyelvére jellemző legelemibb tény az, hogy interpretáció-párokat generál (szenzorimotor (SM), konceptuális-intencionális (C-I)) végtelenül sok hierarchikusan strukturált kifejezéshez […]. Ezt az igazságot az emberi nyelv Alapelvének nevezhetjük […]” (Chomsky 2015: ix; kiemelés K. A.).
		(ii)	1957 decemberében a Language rendkívül magasztaló kritikát közölt (Lees 1957) egy rövid monográfiáról, amelyet ugyanazon év február 14-én adott ki egy kis hollandiai kiadó új sorozatában. A könyv címe Syntactic Structures (Chomsky 1957) (a továbbiakban: SS) volt. [...] A recenzens, Robert B. Lees, az SS-t forradalmi tudományos áttörésként méltatta, és 1958-tól kezdve a nyelvészek egyre nagyobb figyelmet szenteltek neki. [...] azt állítom, hogy számos túlzó kijelentés hangzott el az SS-ről, amelyek közül néhány egyértelműen hamis. Például az a kijelentés, hogy az SS-ben Chomsky olyan bizonyítást adott, amely ‘bemutatta a véges állapotú grammatikák elégtelenségét’ (Lyons 1970: 54), nem igaz: Chomsky még csak nem is próbált ilyen bizonyítást bemutatni az SS-ben [...]. Az SS tartalmával és hatásaival kapcsolatos újabb állítások sokkal inkább szélsőségessé, semmint kevésbé szélsőségessé váltak. Josie Glausiusz azt állítja, hogy Chomsky ‘az 1950-es években azt a hipotézist vetette fel, hogy minden ember birtokában van egy univerzális nyelvtannak, szabályok egy olyan ösztönös rendszerének, amely az összes nyelv alapja’ (Discover magazin, 2007. május). Azonban Chomsky az 1950-es években nem tett javaslatot a velünk született univerzális grammatikára. David Lightfoot az SS-t ‘olyan hógolyó’-nak nevezi, ‘amely elindította a 17. században gyökerező modern «kognitív forradalom» lavináját, és ma a modern nyelvészetet a pszichológia és az emberi biológia részeként értelmezi’ (Lightfoot 2002: v). Azonban az SS nyomokban sem utal a kogníció tudományára, sem a 17. századi gondolkodásra. Amikor egy könyv hírneve ilyen mértékű túlzásokat és téves megítélést vált ki, szükségessé válik újraértékelése.” (Pullum 2011: 277–278; félkövér kiemelés K.A.)
	(b)	(i)	„Az SS rendkívül nagy hatást gyakorolt az elméleti nyelvészetre. [...] Hogy történhetett ez, hiszen érvei oly sok ponton hibásak és oly sok állítása közvetlenül cáfolható és később valóban cáfolták is őket? [...] Chomsky valamilyen módon sikeresen meggyőzte a szakma jelentős részét arról, hogy kövesse azt a klasszikus tanácsot, amelyet a felnőttek gyakran kénytelenek a gyerekeknek adni: ‘Azt tedd, amit mondok, és ne azt, amit én teszek’. Ugyanis a gyakorlatban nem alkalmazta következetesen a rekurzív függvényelmélet tanulságait a nyelvtanra, nem kezelte megfelelően az eldönthetőségi kérdést, nem dolgozott ki formálisan szigorú szabályrendszereket, nem mutatta be állításai precíz bizonyítását, nem fogalmazott meg nyelvelméleti állításokat a természetes nyelvekről, nem igazolta a természetes nyelvek végtelenségét, nem tett javaslatot az univerzális nyelvtan vagy a nyelvelsajátítás elméletére, nem forradalmasította az elme tanulmányozását. Csupán meggyőzött nagyon sok embert arról, hogy tegyenek minderre kísérletet. Ezért kétségtelenül hálával tartozunk neki, és az SS valóban kiérdemelte az elismerésünket.”
		(ii)	„Ám azok, akik azt állítják, hogy az SS mindezt nemcsak célként tűzte ki, hanem meg is valósította (pl. Lasnik 2000 – különösen szélsőséges példa), azok hibás képet örökítenek tovább a tudományterületünk történetéről.” (Pullum 2009: 22; kiemelés K. A.)

Ötödször, (11.4)(a)(ii)-ben Pullum röviden összefoglalja azt, ahogy a chomskyánus narratíva a transzformációs generatív nyelvészet korábbi állapotainak dokumentumokban rögzített állításait visszamenőlegesen a későbbi állapotok tételeinek fényében írja át. Az a könnyen belátható, egyszerű és triviális érv kínálkozik, hogy (11.4)(a)(ii)-ben Pullum mindazon kijelentései, amelyek arra referálnak, ami a Syntactic Structures vagy az Aspects lapjain olvasható, bizonyosan igaznak tekintendők a 4.2.1. szakasz (4.1)(b) pontja értelmében, hiszen Chomsky említett könyveinek minden példányában ugyanaz a szöveg áll. Következésképpen a narratíva kijelentései, melyek ellentmondanak az említett publikációkban olvasható szövegeknek, bizonyosan hamisak (a p-modell értelmében, lásd a (4.1)(e) pontot a 4.2.1. szakaszban).

Hatodszor, hasonló megállapítás kínálkozik (11.4)(b)(i)-gyel kapcsolatban is. Az idézet Pullum egy olyan írásából származik, amelyben szisztematikusan bemutatja a Syntactic Structures matematikai hibáit, és ily módon a chomskyánus narratíva kijelentéseinek az ellenkezőjét demonstrálja.

Hetedszer, (11.4)(b)(ii) arra világít rá, hogy a chomskyánus narratíva elköveti a ‘vágyvezérelt gondolkodás’ (‘wishful thinking’) érvelési hibát akkor, amikor az elérendő célként kitűzött, a remények szerint a jövőben beteljesülő vágyból annak a jelenben beteljesült voltára következtet.2

Utolsó példaként utalok arra, hogy Al-Mutairi (2014) egy terjedelmes fejezetet szentel Boeckx & Hornstein (2010) narratívájának (noha a ‘narratíva’ kifejezést nem használja). Elemzésének lényege annak kimutatása, hogy „nincs okunk azt hinni, hogy a chomskyánus iskola hitelesített tagjai mentesek a tudománytörténeti félreértésektől” (Al-Mutairi 2014: 6). Szemléltetésképpen egyetlen példát emelek ki, amely önmagában is elegendő annak dokumentálására, hogy a szerzők – logikai és tudományelméleti tájékozatlanságuk következtében – elemi szinten nem értik azt, amit whig-narratívájukban legitimálni kívánnak.

A szerzők a transzformációs generatív nyelvészet történetét három fázisra tagolják. Az elsőt ‘kombinatorikus’-nak nevezik (mely megfelel Chomsky klasszikus elméletének és melyet az Aspectsszel, valamint a kormányzás és kötés elméletével fémjelzett kognitív, majd a minimalista fázis követ). A kombinatorikus fázis céljaként „a helyes axiómák megtalálását” (Boeckx & Hornstein 2010: 120; kiemelés K. A.) határozzák meg: a logika mintájára a grammatika célja „axiómák egy olyan halmazának a megtalálása, amelyből minden érvényes következtetés levezethető és csak az érvényesek” (Boeckx & Hornstein 2010: 119; kiemelés K. A.). Ez az állítás Chomsky (1975)[1955] és (1957) teljes félreértését dokumentálja:

Chomsky (1975: 67; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.) [1955] világosan kimondja, hogy a derivációban a „Mondat [‘Sentence’] tölti be az egyetlen axióma szerepét” (lásd (45)(b)-t is). Ha Chomsky szerint S az egyetlen axióma, amely ráadásul eleve adott, akkor értelmetlen S megtalálását tekinteni az elmélet céljának.
Az axiómákat a logikában és a matematikában sem ‘keressük’, hanem posztuláljuk (lásd (11.37)(a)-t is).
Lényeges különbség van egy logikai axióma és S mint – a logikai axiómáival párhuzamba állított, úgynevezett ‘axióma’ között. A logikában az axiómák és az azokból levezetett tételek is igazságértékkel rendelkező propozíciókat fejeznek ki. Ezzel szemben S nem propozíció, és igazságértéke sincs. Következésképpen az a rendszer, amelynek része, eleve nem alkothat a kalkulust.
Néhány oldallal korábban a szerzők úgy fogalmaznak, hogy a nyelvész célja „szabályok egy olyan halmazának a megtalálása, amely előállítja az összes jól formált mondatot és nem állít elő egyetlent sem, amely nem jól formált” (Hornstein & Boeckx 2010: 116). Tehát újabb zavar lép fel: míg az imént idézett megfogalmazás szerint a cél az axiómák megtalálása, itt a cél szabályok megtalálása. A logikai értelemben vett ‘axióma’ és a ‘szabály’ két különböző entitás.
Chomsky a Syntactic Structuresben tisztában volt azzal, hogy adatok (bármit értett is ‘adaton’) valamely halmazával egynél több ‘helyes’ nyelvtan lehet kompatibilis. Közülük a legjobb nyelvtan kiválasztása viszont nem a ‘helyes’ axiómák megtalálása révén, hanem az értékelő eljárás (az egyszerűség-metrika) alkalmazásával történik.

Következésképpen a szerzők Chomsky klasszikus elméletének a legelemibb, központi állításait sem értik. Fejtegetéseik nyilvánvalóan azt a whig-törekvést szolgálják, hogy olyan narratívát konstruáljanak, amely Chomsky egykori deklarációinak tartalmát évtizedekkel később hozzáigazítja a ‘jelen’ (azaz 2010) legitimációs kívánalmához.

(11.5) összegzi az esettanulmány eredményét:3

(11.5)	(a)	\|~A ‘jól formált’ és a ‘nyelvtanilag helyes’ fogalma nem játszott szerepet a generatív grammatika korai műveiben.\|S=1 (S = Chomsky 1957)
	(b)	\|~Az Aspects tartalmazta azt az igazságot, amelyet az emberi nyelv Alapelvének nevezhetünk.\|S=1 (S = Chomsky 1965)
	(c)	\|~A Syntactic Structuresben Chomsky olyan bizonyítást adott, amely bemutatta a véges állapotú grammatikák elégtelenségét.\|S=1 (S = Pullum 2011: 277–278 és Chomsky 1957)
	(d)	\|~Chomsky az 1950-es években azt a hipotézist vetette fel, hogy minden ember birtokában van egy univerzális nyelvtannak, szabályok egy olyan ösztönös rendszerének, amely az összes nyelv alapja.\|S=1 (S = Pullum 2011: 277–278 és Chomsky 1957, 1959)
	(e)	\|~A Syntactic Structures olyan hógolyó, amely elindította a 17. században gyökerező modern ‘kognitív forradalom’ lavináját, és ma a modern nyelvészetet a pszichológia és az emberi biológia részeként értelmezi.\|S=1 (S = Pullum 2011: 277–278 és Chomsky 1957)
	(f)	\|~A Syntactic Structures megvalósította céljait.\|S=1 (S = Chomsky 1957 és Pullum 2009)
	(g)	\|~A klasszikus elmélet célja a helyes axiómák megtalálása.\|S=1 (S = Chomsky 1975 [1955], 1957 és Al-Mutairi 2014)

A 2.1.2 szakasz (i) pontja megkülönböztette a heurisztikusan termékeny narratívákat a terméketlenektől.4 A következő szakaszban a hazai chomskyánus irodalomból mutatok be egy tanulságos példát a heurisztikusan terméketlen narratívára.

1	A 3.3.3.1. szakasz bemutatta, hogy a nyelvészeti adatok és evidencia standard nézetével összhangban a transzformációs generatív nyelvészet kizárólag egyetlen adattípust engedélyezett: a grammatikalitási ítéleteket. A Syntactic Structures-benStructuresben már a bevezetést követő fejezet első oldalán ez olvasható: „Valamely Ny nyelv nyelvészeti elemzésének alapvető célja az, hogy a nyelvtanilag helyes sorozatokat, amelyek Ny mondatatai, különválasszuk a nyelvtanilag helytelen sorozatoktól, amelyek Ny-nek nem mondatai [...]” (Chomsky 1995b: 13; kiemelés az eredetiben). A könyv folyamatosan használja a ‘sorozatok’ grammatikalitására vonatkozó ítéleteket, noha az ‘ideális beszélő-hallgató’ terminus bevezetésére csak később került sor (Chomsky 1965: 3). Sőt, az 1955-ös datálású The Logical Structure of Linguistic Theory is használja a ‘grammatikalitás’ terminust (idézi Al Mutairi 2014: 11).
2	Erre az érvelési hibára részletesebben kitérek a 11.3.8.2. szakaszban.
3	(11.5)(c)–(f)-esetében S összetett forrást jelöl. Pullum kijelentésének az összevetését tartalmazza a Syntactic Structures szövegével. (11.5)(c)-vel kapcsolatban megjegyzem, hogy Seuren (1998: 272 kk.) szintén részletesen megindokolja, hogy „Chomskynak a véges állapotú nyelvtanokkal szembeni érvelése hibás”.
4	A ‘heurisztikus termékenység’ terminust a (4.15)(e) pont vezette be.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero