Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

13. Válasz az alapkérdésre

A könyv alapkérdése így szólt:
 
(K)
Mire jó a nyelvtudomány elmélete?
 
Az 1.1. szakasz az alábbi hipotetikus választ vetette fel:
 
(VKii)
(a)
A könyvben javasolt metaelméleti modell alkalmazásának eredményei beépülhetnek a nyelvtudomány tárgytudományos tevékenységébe. Nem lépnek annak a helyébe, de segítik hatékonyságát.
 
(b)
Következésképpen a nyelvtudomány metaelméletének a feladata ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelv és a nyelvek egységének és sokféleségének, szerkezetének, funkciójának, használatának, történetének, evolúciójának a feltárása.
 
(c)
Ugyanakkor a metaelméleti modell e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, a tárgytudományos elemzéseken túlmutató ismeretelméleti, nyelvfilozófiai, tudományelméleti és tudománytörténeti megfontolásokat igénylő tényezők mérlegelésével közelíti meg.
 
A részkérdésekre kapott válaszok alátámasztják, kiegészítik és differenciálják (VKii)-t. Lényegük kiemelésével és összegzésével eljutunk a könyv gondolatmenetének végeredményéhez:
 
(VKiii)
 
(a)
A p-modell az elméleti nyelvészet egy lehetséges, mérsékelten relativista metaelméleti kereteként elveti a nyelvtudomány abszolutista látásmódját.
 
(b)
E metaelméleti keret kétféleképpen járulhat hozzá a nyelvtudományi megismerő tevékenység hatékonyságának javításához.
 
 
(i)
Egyrészt feltárhat olyan hibákat, amelyekre a tárgytudományos kutatómunka vagy egyáltalán nem, vagy csupán igen korlátozottan, explikálatlanul és hiányosan alkalmas. Ezt illusztrálta
 
 
 
𝛼
az ellentmondásoknak,
 
 
 
𝛽
a kategóriahibáknak,
 
 
 
𝛾
az érvelési hibáknak és
 
 
 
𝛿
a narratíva hibáinak
 
 
 
a deskriptív feltárása, amelynek normatív következménye segítheti az elméletek közötti választást, valamint lehetővé teszi a hibák elkerülését a nyelvtudományi elméletalkotás jövőbeli plauzibilis érvelési folyamataiban.
 
 
(ii)
Másrészt rámutathat olyan problémamegoldási lehetőségekre, amelyek felismerésére a tárgytudományos kutatás eszköztára nem képes:
 
 
 
𝛼
A plauzibilis érvelési folyamatok rekonstrukciója révén alkalmas egy p-probléma alternatív megoldásai közül a legplauzibilisebb kiválasztásának az elősegítésére.
 
 
 
𝛽
Az elméletek, módszerek, terminológiák sokféleségének elismerésével lehetővé teszi egy jelenség prizmatikus szemléletét vagy a jelenségek heurisztikusan termékeny újrakategorizálását.
 
 
 
𝛾
Támogatja a sajátunktól eltérő, de a mindenkori érvelési ciklusban provizórikusan legplauzibilisebbnek értékelt kijelentések toleráns tudomásulvételét.
 
 
 
𝛿
A plauzibilis érvelési folyamat ciklikusságának, pizmatikusságának és az információk visszamenőleges újraértékelésének reflektált végrehajtását javasolva elutasítja azt a nézetet, hogy a nyelvtudományban vannak végleges problémamegoldások. A nyelvészeti elméletalkotás bizonytalanságának, felülbírálhatóságának, folyamatos újraértékelésének elismerésével segíti a tudományos haladást.
 
 
 
𝜀
Rámutat arra, hogy nincsenek eleve adott ‘nyelvi tények’, hanem a vizsgálatok tárgyai a mindenkori plauzibilis érvelési folyamatban alkalmazott kategorizáció révén konstruált jelenségek. A nyelvész nem eleve adott ‘nyelvi tényeket’ tár fel (melyek nincsenek), hanem a vizsgálandó jelenségeknek az érvelési folyamattól függő azonosítását vagy heurisztikusan terméketlen körben forgó, vagy heurisztikusan termékeny ciklikus érvelés eredményeként végzi el. A körben forgó érvelés esetében – mint ahogy például a minimalista programból vett minta mutatta – az elmélet eldönti, hogy mit vizsgál (állítólagos) ‘tényekként’, majd az ily módon meghatározott ‘tényekből’ – érvelési hibát elkövetve – következtet azokra a ‘törvényekre’, amelyek alapján a ‘tényeket’ meghatározta. A ciklikus érvelés nem vonja kétségbe, hogy a vizsgált jelenségek relatívak a plauzibilis érvelési folyamathoz, de a jelenségek reprezentációi egy folyamatosan megújuló, a perspektívát változtató, nem önmagába, hanem mindig egy újabb információs állapothoz (p-kontextushoz) visszatérő folyamat eredményei.
 
 
 
𝜁
Hozzájárulhat a nyelvtudománytörténet-írás egy olyan mérsékelten relativista látásmódjának a kialakításához, amely új megvilágításba helyezi azt, ahogy a chomskyánizmus az elméleti nyelvészet haladását és hanyatlását a befolyásolta. Rámutat arra, hogy a transzformációs generatív nyelvészet abszolutista céljaival ellentétes hatást kiváltva elősegítette saját hanyatlását és a nyelvtudomány termékeny pluralizmusának a kiszélesítését.
 
(c)
Ily módon – éles ellentétben az analitikus tudományelmélet standard nézetével – a p-modell metaelméleti reflexiójának eredményei beépülhetnek a nyelvtudomány tárgytudományos tevékenységébe. Nem lépnek annak a helyébe, de segítik hatékonyságát. Következésképpen a nyelvtudomány metaelméletének a feladata ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a (mindenkori meghatározás szerinti) ‘nyelv’ egységének és a ‘nyelvek’ sokféleségének, szerkezetének, funkciójának, használatának, történetének, evolúciójának a kiválasztott nyelvelméleti keret plauzibilis érvelési folyamatai során elérhető, minél pontosabb feltárása a felvetett p-problémák megoldása vagy feloldása révén. A p-modell alkalmazása a nyelvészeti problémák megoldásának egyik eszköze.
 
(d)
Ugyanakkor e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, a tárgytudományos elemzéseken túlmutató ismeretelméleti, nyelvfilozófiai, tudományelméleti és tudománytörténeti megfontolásokat igénylő tényezők mérlegelésével közelíti meg.
 
(e)
A mérsékelten relativista nézőpont alkalmazása az elméletalkotás plauzibilis érvelési folyamatait rekonstruáló p-modellben lehetővé tette az elméleti nyelvészet jelenlegi narratíváiban – érvekkel alá nem támasztva, évtizedekkel ezelőtt elavult hívószavakat propagandisztikusan ismételgetve – uralkodó tudományelméleti dogmatizmus elutasítását, a torz önkép felülvizsgálását és egy attól jelentősen eltérő látásmód felvázolását.
 
(f)
A p-modell elkerüli az ‘is-ought’ probléma fellépését. Az a rekonstrukció, amelyet végrehajt, deskriptív, mert megragadja a vizsgált nyelvészeti érvelés gyakorlatának bizonyos tulajdonságait. Egyúttal normatív, mert tisztázza, hogy a kimutatott hibák elkerülése érdekében milyen típusú érvelést részesít előnyben milyen típusú érveléssel szemben. Egyetlen vizsgált nyelvészeti elmélet, módszer, megközelítés elfogadását sem írja elő normaként. A normativitás két összefüggésre korlátozódik:
 
 
(i)
Javasolhatja a létező tudományos gyakorlatban kimutatott hibák elkerülését (lásd a (b)(i) pontot); és
 
 
(ii)
javasolhatja a nyelvtudományban a plauzibilis érvelés heurisztikusan termékeny stratégiáinak az explikálását (lásd a (b)(ii) pontot).
 
 
A már meglévő normák követése mellett új normákat is felvethet. Például a 6–11. fejezet új deskriptív eredményekből új normákra következtetett, melyek követését javasolja. Ugyanakkor ezek a normák nem előregyártott a priori elvekben gyökereztek, hanem a racionális rekonstrukció egy olyan, plauzibilitás-központú eljárásában, amely a nyelvtudomány működésének deskriptív elemzéséből vonta le normatív következtetéseit.
 
(g)
Mind (f)(i), mind (f)(ii) esetében a legmagasabb szintű norma a heurisztikus termékenység: az, hogy a mindenkori plauzibilis érvelési folyamat elérje heurisztikus célját, vagyis a felvetett p-probléma egy megoldását vagy feloldását a riválisokénál magasabb, de későbbi ciklusokban visszamenőlegesen, ciklikusan és prizmatikusan újraértékelhető plauzibilitási értékű kijelentés(ek) kiválasztásával.
 
(h)
A p-modell elismeri és kezelni próbálja a nyelvtudomány plauzibilis érvelési folyamatainak az egyediségét. Terméketlennek tartja a nyelvészeti elméletek, módszerek, terminusok olyan általános kategóriákba kényszerítését, mint például ‘természettudomány’, ‘formális’, ‘biológia’ stb. Egyrészt, mivel lényegük az általánosításnak ellenálló egyediségükben, sokféleségükben és relativitásukban rejlik. Másrészt, mivel az említett és a hozzájuk hasonló kategóriák eleve nem definiálhatók általános érvénnyel. Nincs általánosan működőképes meghatározása sem a ‘tudomány’, sem az ‘igazság’, sem a ‘természettudomány’ stb. kategóriájának.1
 
A p-modell alkalmazása a chomskyánizmushoz kapcsolódó elméleti nyelvészetre eszközül szolgált ahhoz, hogy a könyv elérje heurisztikus célját, azaz választ adjon a (K) kérdésre. A válasz ismeretében lehetőség nyílik a nyelvtudomány egyéb részterületein lejátszódó plauzibilis érvelési folyamatok metatudományos rekonstrukciójára.2
A könyv alapkérdésének megválaszolását követően rátérek a p-modell alkalmazásának eredményeképpen körvonalazódó – anakronisztikus és dogmatikus – tudománykép összevetésére az elméleti nyelvészet domináns tudományfelfogásával, melyet az analitikus tudományelmélet és a kuhni tudománytörténet-felfogás inkoherens kombinációja jellemez. Közvetlen szembesítésük érdekében megismétlem a kiindulópontokat. Mint a 11.2.1. szakaszban jeleztem, az elméleti nyelvészet széles körben elfogadott – és a könyvben számtalan idézettel dokumentált – tudományképét az analitikus tudományelmélet standard nézete és Kuhn tudománytörténet-elmélete határozza meg. A 2.1.1. szakasz az analitikus tudományelmélet standard nézetének alábbi jellemzőit emelte ki:
 
(2.2)
(a)
abszolutista;
 
(b)
a tudománytörténetet a tudományelmélet számára irrelevánsnak tartja;
 
(c)
fő feladata a tudományos elméletek és az azokat alkotó kijelentések logikai szerkezetének, valamint empirikus tartalmának a racionalitás normáihoz viszonyított rekonstrukciója;
 
(d)
megkülönbözteti a tudományos ismeretek létrejöttének folyamatát – melyet a ‘felfedezés kontextusá’-nak nevez – a megismerési folyamat eredményeként kapott elméletek igazolásától, az előbbit kizárva a tudományelmélet tárgyából, és azt kizárólag az ‘igazolás kontextusára’ szűkítve;
 
(e)
csak az empirikus kijelentéseket tekinti ‘tudományosnak’;
 
(f)
A carnapi verifikációval szemben a popperi felfogás nyomán a kijelentések ‘tudományosságának’ kritériumaként falszifikálhatóságuk vált általánosan elfogadottá: egy kijelentés akkor empirikus, ha térben és időben lejátszódó események alapján cáfolható;
 
(g)
a tudomány fejlődését kumulatívnak tekinti abban az értelemben, hogy a ‘tudományos tudás’ lineárisan gyarapszik és összegződik.
 
A p-modell sajátosságai (13.1)-ben állíthatók szembe az analitikus tudományelmélet (2.2)-ben összefoglalt standard nézetével. A p-modell
 
(13.1)
(a)
relativista;
 
(b)
logikai szerkezetek helyett plauzibilis érvelési folyamatok racionális rekonstrukcióját végzi;
 
(c)
a tudománytörténetet és a tudományelméletet egységes integrált diszciplínának tekinti;
 
(d)
nem csupán az elméleteket, hanem a tudományos megismerés egyéb megnyilvánulásait is plauzibilis érvelési folyamatokként vagy azok ciklusaiként kezeli;
 
(e)
a tudományos megismerés folyamatát mint problémamegoldó tevékenységet annak eredményével egységben láttatja;
 
(f)
a falszifikálhatóságot nem tekinti a ‘tudományosság’ kritériumának;
 
(g)
arra az eredményre jut, hogy a nyelvtudomány haladása (a társadalmi és személyi tényezők mellett) a plauzibilis érvelési folyamat során korábbi információs állapotok visszamenőleges újraértékelésén alapszik.
 
Az analitikus tudományelmélet standard nézetének középpontjában többek között az alábbi problémák állnak:
 
(2.3)
(a)
a természettudományos magyarázatok szerkezete;
 
(b)
az elméletek logikai szerkezete;
 
(c)
az elméletek igazolása;
 
(d)
a demarkációs probléma, azaz annak a kritériumnak a megtalálása, amely alapján a tudományos ismeretek elválaszthatók a ‘metafizikainak’ vagy ‘áltudományosnak’ nevezett nem-tudományosaktól;
 
(e)
az interteoretikus relációk meghatározása – mindenekelőtt egy elmélet redukciója egy másikra – mint logikai probléma;
 
(f)
a természeti törvények szerkezete;
 
(g)
az elméleti terminusok és referensük viszonya.
 
(2.3)-tól eltérően, a p-modell számára fontos, megoldandó és provizórikusan megoldható fő problémák:
 
(13.2)
(a)
doktrínák helyett látásmódok viszonya;
 
(b)
az ellentmondások típusai, létrejöttük folyamata és feloldásuk lehetőségei;
 
(c)
a nyelvi jelenségek reprezentációinak szerkezete és viszonya a jelenségekhez;
 
(d)
az elméletek mint plauzibilis érvelési folyamatok heurisztikus termékenysége vagy terméketlensége;
 
(e)
érvelési hibák;
 
(f)
a tudományos haladás összefüggése a plauzibilis érveléssel, az érvelési hibákkal és az ellentmondásokkal;
 
(g)
az elméleti terminusok, a jelenségek, a kijelentések és a következtetések relativitása.
 
Az analitikus tudományelmélet standard nézete mellett az elméleti nyelvészet elfogadott és széles körben propagált tudományképének másik fő összetevője Kuhn tudománytörténet-elmélete, melyet így foglaltunk össze:
 
(2.4)
(a)
Érett és éretlen fejlődési szakasz. Azok a tudományok, amelyeket az alapkérdéseikre vonatkozó nézetek sokfélesége jellemez, ‘éretlenek’. ‘Érettek’ azok, amelyekben létrejött egy a tudományág alapjait egységesen értékelő felfogást magában foglaló ‘paradigma’. A természettudományok ‘érettek’, a társadalomtudományok ‘éretlenek’.
 
(b)
A paradigma mint koherens kutatási hagyomány. Az ‘érett’ tudományágakat egy olyan többé-kevésbé egységes nézetrendszer uralja, amely a kutatások mintajaként szolgál, meghatározza az elfogadott módszereket és kijelöli az elfogadható megoldások korlátait.
 
(c)
A normál tudomány mint rejtvényfejtés. Az érett szakaszban végzett kutatás a rejtvényfejtéshez hasonlítható, abban az értelemben, hogy a problémák felvetése és megoldása a paradigma határain belül engedélyezett sémák alapján történik.
 
(d)
Az anomáliák megjelenése a normál tudományban. Az anomáliák olyan problémák, amelyeket a fennálló paradigma a megengedett eszközeivel és az elfogadható megoldások határain belül nem képes kezelni.
 
(e)
A régi paradigma válsága. Ha egy paradigmában az anomáliák száma és jelentősége növekszik, akkor a paradigma válságba kerül. A tudósok egy része egyre inkább megkérdőjelezi a paradigma működőképességét.
 
(f)
Tudományos forradalom. A válság hatására a tudósok egy része a paradigma leváltását és egy új paradigma kialakítását kezdeményezi.
 
(g)
Paradigmaváltás. A tudományos forradalom kirobbanása következtében a régi paradigma helyét egy új paradigma veszi át.
 
(h)
A régi és az új paradigma összemérhetetlensége (inkommenzurábilitása). A tudományos forradalom által leváltott és az új paradigma képviselői elbeszélnek egymás mellett.
 
A kuhni tudománytörténet-felfogás nyelvtudományi alkalmazásával szemben a következőt mutattuk ki:
 
(13.3)
(a)
A p-modell a kuhni tudományfejlődés-elméletet nem tartja a nyelvtudományra alkalmazhatónak. Mivel a p-modell szerint a nyelvészeti elméletalkotás a rivális hipotézisek közötti döntést plauzibilitási megfontolások alapján elősegítő érvelési folyamatként modellálható, magától értetődőnek kell tekinteni a nyelvtudományban az egymástól eltérő és egymással részlegesen vagy teljes mértékben inkompatibilis elméletek, módszerek, fogalmak sokféleségét.
 
(b)
Ellentétben a kuhni tudományfejlődés-elmélet naiv nyelvtudományi adaptációival, a sokféleség a nyelvtudományi elméletalkotás heurisztikusan termékeny tulajdonsága. A nyelvtudományban heurisztikusan terméketlenek azok a törekvések, amelyek a sokféleségre reagálva annak abszolutista felszámolását és a tudományág ‘paradigmába’ kényszerítését tekintik követendő eljárásnak. Azért terméketlenek, mert a perspektívák gazdagságának redukálásával – azaz a plauzibilis érvelési folyamat prizmatikusságának kiiktatásával – információvesztést okoznak, és akadályozzák a nyelvtudomány tárgyának differenciált megismerését, csakúgy, mint az elméletalkotás hibáinak feltárását és korrekcióját.
 
(c)
A plauzibilis érvelési folyamatok sajátosságaiból következően az egyes tudománytörténeti periódusok között nincsenek forradalmi törések. Mindig van a ciklikus újraértékelésekben tetten érhető folyamatosság. Nem választja el forradalmi törésvonal sem a chomskyánizmust a neo-bloomfieldizmustól, sem a chomskyánizmus változásainak egyes szakaszait egymástól.
 
Az 1.3. szakaszban a másként gondolkodásra fogékony nyelvészeket neveztem meg a könyv célcsoportjaként, feladataként pedig az (1.4.) pontban összefoglalt látásmód bemutatását bocsátottam előre, melyet, annak érdekében, hogy az olvasó az alapkérdésre kapott, (VK)-val jelölt választ megítélhesse, megismétlek:
 
(1.4)
A könyv feladata, hogy a (K)-val jelölt alapkérdés megválaszolásával egy olyan látásmódot javasoljon, amely
 
(a)
értéknek tekinti a nyelvtudományban a megközelítések sokféleségét, az alternatívákat mérlegelő, problémaérzékeny érvelést és a sajátunktól eltérő nézetek iránti toleranciát;
 
(b)
kiemeli az önreflexív gondolkodás termékenységét;
 
(c)
felhívja a figyelmet a nyelvtudomány gyakorlata során alkalmazott technika mögött meghúzódó tudomány- és ismeretelméleti alapkérdések jelentőségére;
 
(d)
a tudományelméleti reflexió fényében kimutatja, hogy a nyelvészeti elméletalkotás nem úgy működik, mint ahogy azt a nyelvészek naiv önképe elénk tárja, valamint
 
(e)
elutasítja a nyelvtudomány haladását gátló dogmatikus és anakronisztikus előítéleteket.
 
A könyv gondolatmenetének végére világossá vált, hogy a ‘másként gondolkodás’ viszonyítási alapja az analitikus tudományelmélet standard nézete, a kuhni tudománytörténet-felfogás és a chomskyánus narratíva.
Ha elfogadjuk az abszolutizmus helyett a mérsékelt relativizmus, a monizmus helyett a pluralizmus és a kirekesztés helyett a tolerancia látásmódját, akkor – mint a részkérdésekre kapott válaszok jelzik – más gondolkodásmódot megkövetelő új helyzet kínálkozik. Ebben a helyzetben további lényeges alapkérdések körvonalazódhatnak. Például az e könyvben elvégzett racionális rekonstrukció tanulságai elvezetnek a jelenlegi tudomány- és ismeretelméleti diszkussziók egyikéhez: ahhoz a kérdéshez, hogy milyen módon kezeljük a pluralizmushoz, a relativizmushoz és a toleranciához szorosan kötődő ‘valódi kibékíthetetlen véleménykülönbséget’ (Hales 2014) mindazon gyakorlati, tudomány- és ismeretelméleti problémákkal együtt, amelyeket érintenek. Vagy, a tudományos megismerés elvont alapkérdéseinek feszegetése helyett, illetve mellett továbbléphetünk az ellenkező irányba, mégpedig az égető társadalmi problémák felvetése felé is. Tanulsággal járhatna a chomskyánus narratíva vizsgálatából levont következtetések összevetése annak a széles érdeklődés közepette folyó diszkussziónak az eddigi hozadékával, amely a tudomány és az áltudomány, a hírek és az álhírek megkülönböztetésének a lehetőségét keresi. Fontos tudományelméleti és -szociológia feladatként kínálkozik annak vizsgálata, hogy a tudományos narratívák milyen módon és milyen mértékben befolyásolják a tudomány változásainak irányát, és milyen szerepet játszanak bizonyos társadalmi folyamatok alakításában. Ezeknek és a hozzájuk hasonló súlyú, e könyv korlátain túlmutató kérdéseknek a felvetése tovább tágíthatná a nyelvészet tudományelméletének hatókörét.
A p-modell reflexivitásából következően azok a válaszok, amelyeket a részkérdésekre kaptunk, csakúgy, mint (VK) maga, plauzibilis kijelentésekből állnak (noha a követhetőség érdekeben ezen a metaszinten nem használtam a p-modell notációját). Nem biztosabbak, mint a p-modell vizsgálatának tárgya, a nyelvtudomány kijelentései, következtetései és érvelési folyamatai. Nem vezetnek ‘abszolúte igaz’ ismeretekhez, hanem csupán forrásaik megbízhatóságának függvényében bizonyos mértékben plauzibilis, fallibilis, visszamenőlegesen újraértékelhető kijelentésekhez, melyek még a szélső – azaz, ‘bizonyosan igaz’ – esetekben is paraméterfüggők. A p-modell egyetlen komponense sem immunis az ellenérvekkel szemben. A könyvben végrehajtott érvelési folyamatban én is elkövethettem kikényszerített és ki nem kényszerített érvelési hibákat. Saját érvelésemre is érvényes, hogy a plauzibilis érvelésben bármely állítás feladható, ha megbízhatóbb forrásból táplálkozó, magasabb plauzibilitási értékű alternatív kijelentéssel szembesül.3
1 Aktuális példaként említem az áltudományról és az álhírekről folyó diszkussziókat, melyek azt mutatják, hogy nem sikerül általános érvényű demarkációs kritériumot találni: „A filozófusok kidolgoztak demarkációs kritériumokat, de nem jutottak konszenzusra e kritériumokról” (Hansson 2013: 61–62).
2 Vö. Kertész (2026), Kertész & Rákosi (eds.) (2026).
3 Kész vagyok újraértékelni saját érvelésem p-kontextusait valahányszor a könyv recepciója során a chomskyánus narratíva olyan forrásokkal támasztja alá a jelen könyv kijelentéseivel p-inkonzisztens alternatív kijelentések magasabb plauzibilitási értékét, amelyek nem a nyelvészeti háborúk eszközeit – a „véres bosszút” (Sadock 1990: 130) és újabb érvelési hibák megtévesztő hatását – alkalmazzák.
Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave