Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.3.1.2. Az abszolút háborúja az abszolút ellen

A transzformációs generatív nyelvészet abszolutizmusa és intoleranciája ellenfelei egy részéből hasonlóan abszolutista és intoleráns reakciókat váltott ki. Bloor (2007: 279) más – általános ismertelméleti – kontextusban említett kifejezését idézve: napirenden van az „abszolút háborúja az abszolút ellen”. Például Sampson számos művében a korpusznyelvészet egyedül üdvözítő voltát hangoztatja, élesen elutasítva a transzformációs generatív nyelvészet egészét. Sampson naiv abszolutizmusa intoleráns: „[…] a nyelvtudomány mindaddig nem fejlődik egészségesen, amíg a generatív nyelvészetet áltudományként félre nem söprik, maradék követői vissza nem vonulnak a tudományos életből, és a tudományág új képviselői el nem vetik éthoszát, feltevéseit és állítólagos eredményeit” (Sampson 2007: 122, kiemelés K. A; lásd e könyv második mottóját is).1

A nyelvtudomány számos egyéb részterületéről is idézhetők a fentiekhez hasonló megnyilvánulások. Például szintén több évtizedes ellentét áll fenn a generativista és a Greenberg-féle univerzálékutatás és tipológia között. Noha van olyan nézet, amely szerint e két irányzat nem feltétlenül zárja ki egymást (Baker 2010), a greenbergi hagyományhoz kötődő egyes megnyilvánulások naiv abszolutizmusa is szembetűnő. A nyelvtipológus és univerzálékutató Martin Haspelmath szerint

(3.11)	(a)	„[...] a tipikus narratíva a következő: A különböző ‘megközelítéseknek’ különböző erősségeik vannak, de ki kell választanunk közülük egyet – minden kerettől megkapjuk feltevések és technikai terminusok egy halmazát [...]. Így tehát ahhoz, hogy elméleti grammatikai kutatást folytathassunk, a létező keretek között kell választanunk.
	(b)	De a normál tudomány nem ez. A normál tudomány nem egy hagyomány követéséből, hanem az igaz tények és igaz magyarázatok megtalálásából áll.” (Haspelmath 2019; kiemelés K.A.)

(3.11)(a) karikírozza az elméletek sokféleségével összefüggő relativista felfogást, elutasítva azt; (3.11)(b) megfogalmazza Haspelmath abszolutista és intoleráns szemléletét. (3.11) diametrikus ellentéte Lakoff (3.1) alatt idézett felfogásának. Haspelmath szemléletének feltűnő naivitását kidomborítja, hogy – miután Östen Dahl kommentárjában szóvá teszi, hogy a ‘normál tudomány’ fogalmát már Kuhn lefoglalta, és az nem kompatibilis azzal, amit Haspelmath ugyanezen a kifejezésen érteni látszik (lásd (2.4)(c)-t) – Haspelmath kijelenti: „Bevallom, hogy nem olvastam Kuhnt […]” (uo., kiemelés K. A.).2

Lásd még ehhez Sampson & Babarczy (2014), valamint Stefanowitsch & Gries (eds.) (2007) vitaanyagát.

Kuhn szerint a győztes tudományos forradalmat követően létrejövő paradigmákban ‘normál tudományos’ kutatás folyik, melynek egyik jellemzője például:

„A legtöbb tudóst pályafutása alatt aprólékos részfeladatok foglalkoztatják, ezek alkotják azt, amit normál tudománynak nevezek. Akár történetileg, akár a mai laboratóriumi munkát szemügyre véve vizsgáljuk meg közelebbről az efféle tudományos tevékenységet, arra irányuló kísérletnek látszik, hogy a természetet a paradigmából adódó, előre kialakított és elég merev keretbe erőszakolják bele. A normál tudomány semmiképpen sem törekszik újfajta jelenségek előidézésére, sőt a sémákba nem illő jelenségeket gyakran teljesen figyelmen kívül hagyja. A tudósok rendszerint új elméleteket sem akarnak kitalálni, s gyakran a mások által kigondolt új elméletekkel szemben is türelmetlenek.” (Kuhn 2000: 37)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero