Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.3.1.5. Az intoleráns abszolutizmus háborúja a toleráns relativizmus ellen

A különböző nyelvészeti elméletek művelői közti viszony nem korlátozódik az „abszolút háborújára az abszolút ellen” (Bloor 2007: 279). Dokumentálható az intoleráns abszolutizmusnak a toleráns relativizmussal szembeni értetlensége és abból fakadó offenzivitása. Az abszolutista nyelvész nem tudja végrehajtani azt a szemléleti váltást, amely ahhoz lenne szükséges, hogy kilépjen az abszolútnak az abszolút ellen viselt háborújából. Nem érti mások toleráns relativizmusát, és ez utóbbit is – tévesen – a saját abszolutizmusa ellen harcoló abszolutizmusnak véli. Példaként említem a szintaktikai elméletek összevetését közreadó kézikönyv (Kertész et al. (eds.) 2019) recepcióját.

Egyfelől a recenzensek egy része felismeri és pozitívan értékeli a szerkesztőknek azt a szándékát, hogy a kötet relativista és toleráns szemlélettel fessen pártatlan képet a szintaktikai elméletek sokféleségéről:

(3.14)	(a)	„Igaz, hogy a generatív nyelvtanok ennek a válogatásnak jelentős részét alkotják, és különösen a Chomsky-féle generatív nyelvtan központi és visszatérő viszonyítási pontja a metaelméleti fejezeteknek […]. De ez a generatív nyelvtan(ok)nak szentelt figyelem pontosan tükrözi a jelenlegi helyzetet […] a témák kiválasztása a köteten belül semmiképpen sem mutat elfogultságot […].” (Gy. Rákosi 2020: 389; kiemelés K. A.).
	(b)	“A kötet arra bátorítja az olvasókat, hogy legyenek nyitottak új lehetőségekre és tágítsák horizontjukat. A kötet legkiemelkedőbb erőssége az, hogy a ‘metaelméletileg reflektált tárgytudományos kutatás’ mellett tör lándzsát. Nagyon meggyőzően szemlélteti a metaelméleti reflexió fontosságát a grammatikusok számára. Az a fajta önreflexió mind a tudományos módszerekre, mind a metaelméletekre, amelyet a kötet javasol, kétségkívül az egyes szintakták kutatási gyakorlatának javítását szolgálja.” (Mercan 2020; kiemelés K.A.)
	(c)	“[…] ez a kötet bármely nem kollektív publikációnál jobban segített nekem nem csupán abban, hogy a szintaxis alapvetően különböző megközelítéseinek értelmét saját feltételeik alapján értékeljem, hanem annak értékelésében is, hogy a sokféleségben mindegyikük hozzájárul ahhoz a célhoz, hogy megértsük a nyelv működését.” (Boyland 2021: 425; kiemelés K. A.)

Másfelől két további recenzió éppen a kötet toleráns relativizmusával áll szemben értetlenül:

(3.15)	(a)	„A kötettel kapcsolatos általános megjegyzésem, hogy látensen ugyan, de a nyelv formális-modularista felfogását kezeli kiindulópontként; ezzel is összefüggésben igen nagy teret ad a generatív grammatikának és az indokoltnál kevesebbet a funkcionális-kognitív nyelvészetnek (szűkebben: a használatalapú konstrukciós nyelvtannak). […] A metaelméleti tanulmányok mindegyike részben vagy egészben a generatív nyelvészettel foglalkozik – egyébként jobbára igen kritikusan szemlélve annak felfogását – miközben egyetlen fejezet tárgyalja érdemben a konstrukciós nyelvtant mint a chomskyánus megközelítés koherens alternatíváját, egyfajta rivális paradigmát […].” (Imrényi 2019: 480).
	(b)	„Ezt a […] kötetet két elkötelezett ‘chomskyánus’ recenzálja. […] akaratlanul is némiképp elfogultak vagyunk, amennyiben a kötethez saját hátterünk viszonyítási pontjából közelítünk.” (Pléh & Roszkowski 2020: 383; kiemelés K.A).
	(c)	“A kötetben közreadott információ valószínűleg nem segít a kutatóknak/egyetemi hallgatóknak abban, hogy különböző elméleti megközelítések között döntsenek és saját adatelemzésük számára elfogadjanak bizonyos eszközöket. […] Természetesen érdekes lett volna a különböző állítások és módszerek konklúzív értékeléséhez jutni a különböző fejezetek valamely pontján, azonban, noha a kötet megadja az összehasonlítás jól definiált paramétereit, az olvasóra bízza egymással szembeni mérlegelésüket.” (Pléh & Roszkowski 2020: 386; kiemelés K.A).

(3.15)(a) a recenzens által preferált funkcionális nyelvészetnek a chomskyánizmussal és egyéb generativista elméletekkel szembeni intoleráns abszolutizmusát hiányolja a kötetből. Azt kifogásolja, hogy a kötet nem részesíti előnyben a recenzió szerzője által preferált irányzatot és nem foglal állást – az intoleráns abszolutizmus szemléletét követve – a generatív nyelvészethez sorolható szintaktikai elméletekkel szemben. (3.14)(a) és (3.15)(a) diametrikusan antitetikusak. (3.15)(b) az ellentétes irányból, azaz a generatív nyelvészet melletti abszolutista elfogultságtól vezérelve közelít a kötetnek a bevezető és a záró tanulmányában explicit formában is kifejtett pluralista, relativista, toleráns koncepciójához. (3.15)(c) élesen kifogásolja a kötet nyitottságát, a szerkesztők szemére vetve, hogy nem döntötték el, a bemutatott 13 közül melyik az olvasók számára elfogadásra javasolt, egyetlen, abszolúte igaz elmélet. A recenzensek intoleráns abszolutizmusa nem csupán a kötet toleráns relativizmusát nem érti, hanem nyilvánvalóan a szintaxisnak mint a nyelvtudomány részterületének a pluralizmusát sem. Ezt szemlélteti, hogy (3.14)(c) és (3.15)(c) szinte szó szerint egymással ellentétes értékelést fogalmaz meg ugyanarról a könyvről, annak függvényében, hogy a recenzens nyitott, relativista, toleráns, vagy ellenkezőleg, zárt, abszolutista, intoleráns szemlélettel közeledik-e hozzá.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero