Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.3.1.6. A relativizmus intoleráns abszolutizmusa

Lakoff & Johnson (1980) ‘objektivistának’ nevezi a teljes ‘nyugati’ formális tudományos gondolkodást, különösen élesen támadva az analitikus filozófiát, a formális szemantikát és a transzformációs generatív nyelvészetet. (3.16)(a)-ban a szerzők az objektivizmust az abszolutizmussal azonosítják, általánosságban elutasítják, és kinyilvánítják a fogalmi metaforák elméletének relativizmusát. (3.16)(b)-ben az idézet az általános elutasítást a mainstream nyelvészet strukturalista gyökereire specifikálja. A megfogalmazás naivan tükrözi a relativista alapmodell tételeit, és viszonyítási paraméterként a metaforában gyökerező fogalomrendszert nevezi meg. (3.16)(c) összekapcsolja az objektivizmus elutasítását a chomskyánus abszolutizmus elutasításával.1

(3.16)	(a)	„Nem hisszük, hogy létezik olyan dolog, mint az objektív (abszolút és feltétlen) igazság, bár a nyugati kultúrában régóta jelen van ez a téma. Hisszük, hogy léteznek igazságok, de úgy gondoljuk, hogy az igazság eszméjét nem szükséges az objektivista nézethez kötni. Azt gondoljuk, hogy az abszolút objektív igazság létezésének gondolata nemcsak téves, hanem társadalmilag és politikailag is veszélyes. Amint láttuk, az igazság mindig egy olyan fogalmi rendszerhez viszonyított, amelyet nagyrészt a metafora határoz meg.” (Lakoff & Johnson 1980: 159; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.)
	(b)	„Az objektivista nyelvészet önmagát tekinti az egyetlen tudományos megközelítésnek a nyelvtudományban. Az objektumoknak önmagukban kell elemezhetőknek lenniük, függetlenül a kontextusoktól vagy attól, ahogyan az emberek megértik őket. Az objektivista filozófiához hasonlóan a nyelvtudományban is léteznek empirista és racionalista hagyományok. Az empirista hagyományt az amerikai strukturalizmus késői képviselői, például Bloomfield, [Zellig S.] Harris és követőik képviselték, akik szövegeket tekintettek a tudományos vizsgálódás egyetlen tárgyának. A racionalista hagyományt az európai strukturalisták, például Jakobson, valamint amerikai művelői, mint Sapir, Whorf és Chomsky képviselték, akik a nyelvet mentális valóságként látták, a nyelvi kifejezéseket pedig mentálisan valóságos objektumoknak tekintették.” (Lakoff & Johnson 1980: 204–205; kurzív kiemelés az eredetiben, félkövér kiemelés K. A.)
	(c)	„Az objektivizmus mítosza uralta a nyugati kultúrát, különösen a nyugati filozófiát a preszókratikusoktól napjainkig. Az a nézet, hogy hozzáférhetünk a világról alkotott abszolút és feltétlen igazságokhoz, a nyugati filozófiai hagyomány alappillére. […] A nyugati filozófia objektivista hagyománya máig fennmaradt a logikai pozitivisták utódaiban, a frege-i hagyományban, Husserl hagyományában, valamint a nyelvtudományban a Chomsky-hagyományból eredő neoracionalizmusban.” (Lakoff & Johnson 1980: 195; kiemelés K. A.)

E felfogás lényege, hogy saját relativizmusát egyúttal abszolúte igaznak tartja: saját relativista nézetét tekinti az egyetlen igazságnak, intoleránsan elutasítva az alternatív nézetet.2

1	Lásd még a természettudományos szemlélet elutasításához Lakoff & Johnson (1980: 162 kk).
2	Az abszolutista módon képviselt relativizmus az egyik legsúlyosabb és legtöbbet tárgyalt ismeretelméleti probléma, melyre az 5.4. szakaszban visszatérek.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero