Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.3.3.1. A standard nézet

Mint említettem, (3.6)(a) megnyilvánulásának harmadik síkja a tudomány nyelve, melynek központi elemei az elméletben alkalmazott terminusok. A sokféleség e típusát a nyelvészeti elméletekben konstitutív szerepet játszó ‘adat’ és ‘evidencia’ terminus példáján mutatom be.

A nyelvtudomány történetét empíriaviták sorozata kísérte. Közös magvuk az a kérdés volt, hogy a nyelvtudomány empirikus tudomány-e, vagy sem; amennyiben igen, milyen értelemben; és ha nem, azzá kellene-e válnia. E viták jelenlegi változatának középpontjában a nyelvészeti ‘adat’ és ‘evidencia’ terminus tisztázása áll.

A jelenlegi vita gyökerei az 1970-es évekre vezethetők vissza, amikor a számítógépes módszerek megjelenése megteremtette a korpuszokon alapuló elektronikus adatbázisok létrehozásának technikai alapjait. Az adatok induktív kezeléséhez ragaszkodó korpusznyelvészek nem tekintették empirikusnak a generatív nyelvész saját anyanyelvi intuícióján alapuló adatokat. Például Sampson már az 1970-es években így ír: „Ha a nyelvészet valóban az intuícióra épül, akkor nem tudomány. […] A tudomány kizárólag az empirikusra támaszkodik” (Sampson 1975: 60; kiemelés K. A.). Ugyanakkor a korpusznyelvészet kialakulásának tendenciájával szemben a generatív nyelvészek továbbra is triviálisnak és érdektelennek tartották a nyelvhasználatból származó, nagy mennyiségű adat gyűjtését és elemzését. Példaként említem, hogy Andor Józsefnek adott interjújában Chomsky – közel három évtizeddel Sampson idézett kijelentése után is – így jellemzi a korpusznyelvészetet:

(3.18)	(a)	„A korpusznyelvészet semmit sem jelent. Olyan valamivel egyenlő, mintha a fizika és a kémia amellett döntene, hogy ahelyett, hogy kísérletekre támaszkodnának, inkább videoszalagokat készítenek mindarról, ami a világban történik, videoszalagok tucatjait halmozzák fel, és ezekből esetleg valamiféle általánosításokhoz, meglátásokhoz juthatnak. Tudja, a tudományok nem tesznek ilyet” (Andor 2004: 95; kiemelés K. A.).
	(b)	A kísérlet során együttműködünk egy informánssal, s ennek során olyan kérdéseket fogalmazunk meg, amelyek helyességét az informáns olyan adatok megvizsgálásával értékeli, amelyek az általunk végzett tanulmány szempontjából relevánsak. Segítségével bizonyítékot [‘evidence’] nyerhetünk azoknak a kérdéseknek a megválaszolásához, amelyek egy adott elméleti keretben felmerülnek. Nos, ugyanígy járnak el a fizika, a kémia vagy a biológia tanszékeken is. Ha erre azt mondanánk, hogy nem empirikus vizsgálat, akkor nagyon furcsa módon használnánk az ‘empirikus’ szót.” (Andor 2004: 96; kiemelés K. A.)

(3.18)(a) utolsó mondata pontosan az ellentéte Sampson imént idézett kijelentésének: Chomsky és Sampson egyaránt kétségbe vonja a másik adatfogalmának ‘tudományos’ voltát. (3.18)(b) pedig azt jelzi, hogy az ‘empiricitás’ fogalmát is gyökeresen eltérően értelmezik. Mindkét álláspont – ellentétes tartalommal – abszolutista és intoleráns.

Ily módon a nyelvészeti adatok és evidencia mibenlétének megítélése szempontjából két tábor alakult ki:1 egyfelől a korpusznyelvészeké, másfelől az anyanyelvi intuícióra épülő adatok mellett érvelő generativistáké.2 Azonban, bármily eltérőek voltak is e két tábor nézetei, olyan közös háttérfeltevéseket fogadtak el, amelyeket a nyelvészeti adatok és evidencia standard nézeteként – mely összhangban áll az analitikus tudományelmélet standard nézetével (lásd (2.2)-t a 2.1. szakaszban) – foglalhatunk össze:

(3.19)	(a)	Nem minden nyelvészeti elmélet tekinthető empirikusnak, relevánsnak és legitimnek, hanem csupán azok, amelyek a megfelelőnek tartott adattípust használják. A generativisták szerint ezek értelemszerűen az anyanyelvi intuícióból származó grammatikalitási ítéletek, a korpusznyelvészek szerint pedig a korpuszadatok, miközben mindkét tábor elutasítja a másik preferált adattípusát.
	(b)	Kizárólag az adatok forrása dönti el, mi számít megfelelő adattípusnak.
	(c)	Saját adatkezelési eljárását mindkét tábor problémamentesnek ítéli. Elegendőnek tartják, hogy az adatok megbízhatóságát néhány általános tudománymetodológiai szabály alapján ellenőrizzék.
	(d)	Az adatok és az elmélet hipotézisei közötti kapcsolatot mindkét tábor szigorú, általános módszertani szabályok által rögzítettnek tételezi, noha az általánosnak tekintett szabályok a két esetben különbözőek voltak. A korpusznyelvészetben, valamint a generatív nyelvészet első két évtizedében az adatok és a hipotézisek viszonyát egyirányúnak tekintették: az előbbi esetben az adatoktól a hipotézisekhez vezető indukcióként, az utóbbiban a hipotézisektől az adatokhoz vezető dedukcióként.
	(e)	Az evidenciát olyan empirikus adatnak tekintik, amely kitüntetett szerepet játszik. Kitüntetett szerepe elsősorban abban rejlik, hogy közvetlenül (azaz bármilyen elméletre való hivatkozás nélkül) ellenőrizhető, valamilyen, adottnak feltételezett értelemben megbízhatónak minősített, és ezért felülvizsgálhatatlannak tartott ‘tényként’ alkalmas az elméletek hipotéziseinek alátámasztására vagy cáfolására.

Jól látható, hogy a standard nézet – és azon belül mind az intuíció-, mind a korpuszorientált irányzat – a nyelvészeti adatokat és evidenciát abszolutista és intoleráns szemlélettel értékeli. Azonban az ezredfordulótól fokozatos szemléletváltás bontakozott ki, mely a nemzetközi élvonalban máig tartó, szerteágazó vitához és az új nézet körvonalazódásához vezetett.3

1	E két felfogás immár klasszikusnak számító jellemzéséhez lásd Fillmore (1992).
2	A transzformációs generatív nyelvészet története során a fő adatforrás a nyelvész saját anyanyelvi intuíciója volt. A (3.18)(b)-ben említett ‘kísérlet’-ben is az informáns anyanyelvi intuíciója a grammatikai ítéletek forrása. Az újabb irodalom – a generatív táboron belülről is – élesen bírálja az egyetlen informáns anyanyelvi intuíciójára támaszkodó grammatikai ítéletek megbízhatóságát, és nem fogadja el ‘kísérlet’ voltát. Lásd a következő lábjegyzetben felsorolt irodalmat.
3	Lásd például Schütze (1996), Lehmann (2004), Kepser & Reis (eds.) (2004), Penke & Rosenbach (eds.) (2007), Featherson & Winkler (eds.) (2009), Sternefeld (ed.) (2007), stb. A grammatikalitási ítéletek és az anyanyelvi beszélő intuíciójáról folyó vitákhoz lásd még Schinder et al. (2020), van der Hulst (2024), Stefanowitsch & Gries (eds.) (2007) etc.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero