Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

3.5.1. Intoleráns abszolutizmus

A tudomány sokféleségének harmadik, (3.6)(c)-ben említett aspektusa azt mondja, hogy egy jelenségnek több, egyaránt helyes tudományos reprezentációja lehet. Az alapesetben az abszolutizmus a sokféleség felszámolására törekszik az egyazon jelenség egyetlen igaz reprezentációja melletti érveléssel és az alternatív reprezentációk elvetésével.1 A relativizmus pedig, szintén a sokféleségből kiindulva, de arra másképp reagálva, tudomásul veszi, hogy egy jelenség többféleképpen reprezentálható a nyelvtudományban.2

Kellert et al. (2006: x) szerint a monista felfogás célkitűzése az, hogy a természetre vonatkozó tudásunkat egyetlen elméletbe vagy akár egyetlen képletbe sűrítse minden részletre kiterjedően és a teljesség igényével. Ruphy (2016: 81–82) e radikális monizmussal szemben fő érvként azt emeli ki, hogy a világra vonatkozó egyetlen, mindent átfogó elmélet kidolgozása és a ‘jelenségek’ egyetlen reprezentációjának megtalálására törekvő megismerési folyamat feltétele a feltehető kérdések véges száma, miközben nyilvánvalóan nem lehetséges az egy ‘jelenségre’ vonatkozó kérdések számának korlátozása. Erre az ismeretelméleti háttérre vetítve az alábbi eseteket említem meg.

(i) A generatív grammatika szükségszerűsége. Az a 3.3.1.1. szakaszban más összefüggésben már idézett chomskyánus tétel, hogy „a nyelv elmélete szükségszerűen generatív grammatika” (Bilgrami 2018: 9), nyilvánvalóan magában foglalja azt is, hogy minden nyelvi jelenségnek egyetlen igaz, kizárólag a minimalista program keretén belül feltárható reprezentációja van. Ez (3.6)(c) kontextusában is az intoleráns abszolutizmus tiszta esete.

(ii) A differenciálás lehetősége. A minimalizmus esetében mégis differenciáltabb kép bontakozik ki, mint a transzformációs generatív nyelvészet változásainak korábbi szakaszaiban. Ennek egyik oka, hogy múltjukat tekintve elkötelezett chomskyánus nyelvészek – mint például Newmeyer vagy Haider – bírálják a minimalista programban levezetett reprezentációk helytállóságát, amiből az következik, hogy amennyiben a bírálat indokolt, az egyetlen jelenség különböző reprezentációinak létjogosultságát vitató abszolutista kijelentések visszautasíthatók. Ily módon a chomskyánizmus abszolutizmusa a táboron belül is megkérdőjelezhető.

(iii) Ellentmondásos önértékelés. A minimalista program abszolutizmusának a generatív nyelvészet korábbi stádiumaihoz képest differenciáltabb voltát alátámasztó másik ok az ellentmondásos önértékelések megfogalmazása. Mint arra Harris (2021) számtalan példát említ, Chomsky maga is dokumentumokkal bizonyíthatóan rendszeresen egymással ellentétes állításokat fogalmaz meg saját tevékenységéről. Követői is hasonlóképpen járnak el. A sok példa közül egyet megemlítve: Boeckx kijelenti, hogy az elvek és paraméterek elmélete – melynek módszertani alapvetése a ‘Galilei-féle tudomány’ (lásd Boeckx 2006a: 110–151), és melyet a minimalista program továbbra sem tagadott meg – „[…] az egyetlen, jelenleg rendelkezésünkre álló komoly lehetőség […]” (Boeckx 2006a: 3; kiemelés K. A.). Ugyanebben, a minimalista programot propagáló könyvben néhány oldallal később így ír: „Ennek a könyvnek a fő célkitűzése nem az, hogy bárkit meggyőzzön arról, hogy a minimalista program az egyetlen, egyedül helyes tudományos módja a nyelv és az elme tanulmányozásának [...]” (uo. 12).

(iv) Az abszolút háborúja az abszolút ellen. A nyelvtudományon belüli viták egy része az ‘egy jelenség különböző reprezentációi’-t elutasító abszolutista felfogások összecsapásait tükrözi: az alaphelyhelyzet az „abszolút háborúja az abszolút ellen” (Bloor: 2007: 279). Visszautalok Chomsky és Sampson diametrikusan eltérő álláspontjára a korpusznyelvészetről. A két álláspont különbsége nem csupán a két módszer ellentétére, hanem az ezen módszerekkel elemzett jelenségek szerkezetének eltérő reprezentációira is vonatkozik: míg Sampson e reprezentációkat korpuszadatok alapján határozza meg, addig Chomsky a grammatikalitási ítéleteken alapuló, a generatív nyelvészet mindenkori változatával elvégzett elemzések eredményeként.

1	Erre az esetre a 8.5. szakasz mutat be részletesen egy példát.
2	Feltéve, hogy a reprezentált ‘jelenség’ a két reprezentáció esetében kimutathatóan azonos. A ‘jelenség’ (‘phenomenon’, ‘Erscheinung’) terminusra a 6. fejezetben térek vissza.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero