Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

4.2.2. A plauzibilis következtetések relativitása1

A deduktív következtetések premisszái hipotetikusan igazak, és a konklúzióhoz a logikai következményreláció révén kapcsolódnak. Ha feltételezzük, hogy a premisszák igazak, akkor a konklúzió is igaz. Azonban a tudományos kutatás gyakorlatában fontos kívánalom lehet olyan konklúziók levonása, amelyek nem csupán feltételesen igazak, hanem a valóság valamely állapotában bizonyosan igazak. Az ilyen következtetéseket demonstratív következtetéseknek nevezzük (lásd pl. Pólya 1977, 1988, 1989). A demonstratív következtetések is deduktíve érvényesek, mivel a premisszák halmaza konzisztens, és a premisszák és a következtetés között logikai következményreláció áll fenn. A demonstratív következtetések két tekintetben különböznek a deduktív következtetésektől: a premisszák között, valamint a premisszák és a konklúzió között a deduktivitás formális kapcsolata mellett szemantikai kapcsolat is fennáll, és a premisszákat nem hipotetikusan, hanem a ‘valóságnak’ megfelelően igaznak tartjuk.2 Ily módon a premisszák mellett a demonstratív következtetések konklúzióját is bizonyosan igazként kezelhetjük.

A nyelvtudományi megismerésben azonban az alapesetben nem áll rendelkezésre minden olyan információ, amely szükséges lenne ahhoz, hogy az összes premisszáról bizonyossággal megállapítható legyen az igazságuk, és hogy bizonyossággal igaz konklúziókat vonjunk le. Az e tulajdonságokkal jellemzett következtetéseket plauzibilis következtetéseknek nevezzük. A plauzibilis következtetéseknek három típusa különböztethető meg:

(4.7)	(a)	Lehetséges, hogy, noha a következtetés premisszái és konklúziója között deduktív következtetési reláció áll fenn, legalább az egyik premissza nem bizonyosan igaz (4.1)(b) értelmében, hanem (4.1)(c) szerint csak bizonyos mértékig plauzibilis
	(b)	Előfordulhat az is, hogy jóllehet a rendelkezésre álló premisszák bizonyosan igazak, a deduktív következtetési reláció megkövetelne további, hiányzó premisszák jelenlétét is. Az ilyen következtetések enthümématikusak. Ekkor a premisszák halmaza látens háttérfeltevésekkel egészíthető ki, melyek a következtetési sémát deduktíve érvényessé tennék, és melyek nem lehetnek hamisak vagy implauzibilisek
	(c)	Végül olyan következtetések is lehetnek, amelyekre mindkét említett tulajdonság jellemző: legalább az egyik premissza nem bizonyosan igaz, hanem csupán plauzibilis, és egyúttal nincs logikai következményreláció a premisszák és a konklúzió között.

Illusztrációként álljon itt a moduláris kognitív tudomány és ezen belül a moduláris kognitív nyelvészet egyik – (4.7)(c) típusú – következtetése, mely az 1980-as évek vitáiban fontos szerepet töltött be:3

(4.8)	Premisszák:
	(a)	0<\|A nyelvtan moduláris felépítésű.\|S<1
	(b)	0<\|A nyelvtan a kogníció része.\|S<1
	(c)	[0<\|Ha a rész moduláris felépítésű, akkor az egész is az.\|S<1]
	Konklúzió:
	(d)	0<\|A kogníció moduláris felépítésű.\|I(4.8)<1

A látens háttérfeltevés szögletes zárójelek között szerepel. Mind a látens háttérfeltevés, mind a premisszák plauzibilis, és nem bizonyosan igaz kijelentések. S a megbízható forrásként elfogadott elméleti keretet, I(4.8) pedig a konklúzió plauzibilitási értékének közvetett forrását jelöli, azaz a következtetés egészét.

Felmerül az a kérdés, hogy egy plauzibilis következtetés konklúziójának a plauzibilitási értéke milyen módon és milyen mértékben függ a premisszák plauzibilitási értékétől. E kérdésre nem adható mechanikus, formalizált válasz. Azért nem adható, mert a konklúzió plauzibilitási értéke nem csak a premisszák plauzibilitási értékétől függ, hanem egyéb tényezőktől is, például a premisszákon belüli, illetve a premisszák és a konklúzió tartalma közötti szemantikai viszonyoktól (mint a későbbi fejezetekben számos esetben látni fogjuk, mindenekelőtt a relevancia-relációtól). Ugyanakkor támpontnak tekinthetjük a leggyengébb láncszem elvét (Rescher 1976: 15), amely azt mondja ki, hogy egy plauzibilis következtetés konklúziójának plauzibilitási értéke nem lehet kisebb a legkisebb plauzibilitási értékű premisszáénál. A felső korlát sem határozható meg mechanikusan, hanem csupán annyi jelenthető ki, hogy a konklúzió plauzibilitási értéke a legkisebb és a legnagyobb plauzibilitási értékű premissza – beleértve a látens háttérfeltevéseket is – értéke közé esik.4 E megfontolásokon túl további szempontokat a jelen összefüggésben nem rögzítünk. Egyrészt azért, mert nem kerül sor a plauzibilitási értékek numerikus meghatározására. Másrészt, mivel a plauzibilis következtetésekben szemantikai viszonyoknak is lényeges szerep jut, komolyan kell vennünk Pollock (2001: 238; kiemelés K. A.) megállapítását: „A helyes érvelésre vonatkozó emberi intuíció az, amit meg kívánunk ragadni”.

Mindazonáltal általánosságban a következő irányelvek orientálhatnak bennünket:

Nyilvánvalóan a konklúzió csak akkor értékelhető bizonyosan igaznak, ha az összes premissza bizonyosan igaz.
Ha az egyik premissza semleges plauzibilitású, akkor a konklúzió is ‘0’ értéket kap.
Ha legalább az egyik premissza plauzibilitási értéke növekszik vagy csökken, akkor a konklúzió plauzibilitási értéke is növekszik vagy csökken.
Ha az összes premissza valamilyen mértékben plauzibilis, akkor a konklúzió egy olyan plauzibilis kijelentés lesz, amelynek a plauzibilitási értéke a premisszák plauzibilitási értékei között helyezkedik el.

Amit itt ki kell emelni, az az, hogy a plauzibilis következtetések konklúziójának plauzibilitási értéke a szemantikai relációk mellett a premisszák (és látens háttérfeltevések) mint közvetett források plauzibilitási értékétől függ, azaz hozzájuk viszonyított. Ugyanakkor a konklúzió plauzibilitása közvetett módon relatív a premisszák plauzibilitási értékének közvetlen vagy közvetett forrásához (mint ‘paraméterhez’) is. A közvetlen forrás megbízhatósága pedig, mint említettem, személyek, egy közösség, egy elmélet, egy módszer megítélésétől függ. Ily módon több, egymást követő plauzibilis következtetés konklúziójának plauzibilitási értékei lineáris sorba rendezhető láncszemei egy következtetési láncnak. A 6–11. fejezetben számos példát látunk majd a relativitás továbböröklődésére.5

Összefoglalva, a plauzibilis következtetések jellemzői:6

(4.9)	(a)	A premisszák konzisztens kijelentésosztályt alkotnak.
	(b)	Rekonstruálhatók a premisszák közötti, valamint a premisszák és a konklúzió közötti szemantikai relációk.
	(c)	A premisszák plauzibilisek vagy bizonyosan igazak valamely S forrásosztály alapján.
	(d)	Amennyiben a premisszák és a konklúzió között nem áll fenn logikai következményreláció, a premisszák osztálya kiegészíthető olyan további kijelentésekkel – látens háttérfeltevésekkel) – amelyekre teljesül, hogy
		(i)	a (b)-ben említett szemantikai relációk kiterjeszthetők rájuk;
		(ii)	legalább semleges plauzibilitásúak S valamely olyan bővítése alapján, amely a premisszák plauzibilitását érintetlenül hagyja, és
		(iii)	logikai következményreláció áll fenn az így létrejövő kijelentésosztály és a konklúzió között;
	(e)	Legalább egy premissza vagy látens háttérfeltevés nem bizonyosan igaz.

1	A részletekhez vö. Kertész & Rákosi (2019: 56–128) [2012], (2020: 11. fejezet) [2008])
2	A demonstratív következtetése feltételezik az igazság korrespondencia-felfogását. Ezzel szemben a plauzibilis következtetések az igazság koherencia-felfogásával kompatibilisek. Lásd ehhez részletesen a 7.3.2. szakaszt.
3	Lásd általánosságban a kognitív tudományokban például Gardner (1985), speciálisan a nyelvtudományban Bierwisch (1987 stb.).
4	E megállapítások pontosításához és részletes indoklásához lásd Kertész & Rákosi (2019) [2012].
5	Ez a többlépcsős relativitás különösen fontos, ha a premisszák között olyan adat is szerepel, amely az evidencia funkcióját látja el valamely hipotézis mellett vagy ellen (lásd ehhez a 4.2.7. szakaszt).
6	Kertész & Rákosi (2020: 9.4.5. (23)) [2008]).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero