Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?


4.2.5. A p-parakonzisztencia relativitása1

A klasszikus logika szerint egy ellentmondás fellépéséből bármely tetszőleges kijelentés levezethető, ezért az ellentmondás-mentesség elve nem adható fel. A p-modell nem logika, de alapegységei következtetések, ezért e követelmény analógiájára nem engedhető meg p-inkonzisztens premisszákból konklúzió levonása. Szükséges olyan eszköz bevezetése, amely lehetővé teszi a p-inkonzisztencia feloldását. Ezt az eszközt a parakonzisztens logikák motiválják.
A parakonzisztens logikák abból indulnak ki, hogy bizonyos esetekben két, egymásnak ellentmondó kijelentés egyaránt jól motivált lehet, és ezért – az információvesztés elkerülése érdekében – indokolt egyidejű megtartásuk, elkerülve azt a következményt, hogy az ellentmondásból bármely tetszőleges kijelentés levezethető legyen. E következménytől a parakonzisztens logikák úgy óvják meg az elméletet, hogy az egymásnak ellentmondó kijelentéseket különböző feltételekre vonatkoztatják. Mivel ily módon az egymásnak ellentmondó kijelentések külön-külön igazak lehetnek, de nem ugyanazon feltételek közepette, megelőzhető a logikai káosz, miközben mindkét kijelentés megtartható. A parakonzisztens logikák nyilvánvalóan relativisták, és e tekintetben a p-modell is az, mely a parakonzisztens logikák egyikét adaptálja.
A p-modell Rescher & Brandom (1980) parakonzisztens logikájából indul ki, azonban annak statikus voltát olyan korlátnak tartja, amelyen túl kell lépni, ha a nyelvészeti elméletalkotást nem logikai, hanem argumentációelméleti eszközökkel modelláljuk. Ezért bevezeti a p-parakonzisztencia terminusát. Azt, ahogy a p-modell a p-parakonzisztenciát meghatározza és a nyelvtudományi elméletalkotás egyes alapkérdéseinek feltárására alkalmazza, az 5. fejezet fogja bemutatni.

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave