Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

4.2.7. Az adatok és az evidencia relativitása1

A p-modell az ‘adat’ terminust (4.16)(a)-ban definiálja:

(4.16)	(a)	Az adat olyan pozitív plauzibilitási értékkel rendelkező kijelentés, amelynek plauzibilitási értéke közvetlen forrásból származik.
	(b)	(i)	0<\|Az András sajnos nem nyerte meg a Boston Marathont mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
		(ii)	0<\|A Meg András sajnos nem nyerte a Boston Marathont mondat nyelvtanilag helytelen.\|S<1
		(iii)	András sajnos nem nyerte meg a Boston Marathont.

Például (4.16)(b)(i) és (ii) plauzibilitásának forrása egy vagy több anyanyelvi informáns introspekciója. Viszont egy tárgynyelvi kifejezés – mint a (4.16)(b)(iii) alatti András sajnos nem nyerte meg a Boston Marathont – nem adat. Nem maguk a nyelvi ‘példák’ számítanak adatnak, hanem a rájuk vonatkozó kijelentések lehetnek azok. Annak érdekében, hogy a grammatikalitási ítélet mint adattípus szerkezete világos legyen, a példákat a szokásos notáció (a grammatikailag helytelen mondatok jelölése csillaggal, a grammatikailag helyesek jelöletlenül hagyása) helyett (4.16)(b)(i) és (ii) mintáját követve reprezentálom. (4.16) a korábban már explikálatlanul alkalmazott notáció explikációja. Ily módon világossá válik, hogy a (4.4)(a) és (b) alatti plauzibilis kijelentések adatok, de nem adat a Wer meint Lydia, dass Jakob liebt? mondat (4.3)(b)-ben. Mivel az adatok plauzibilis kijelentések, mindazon következmények érvényesek rájuk, amelyek a plauzibilis kijelentések mindegyikének relativitását eredményezik.

A p-modell az evidencia három típusát definiálja, melyeket ‘gyenge’, ‘erős’ és ‘relatív evidenciának’ nevez:

(4.17)	(a)	Egy E adat a H hipotézis mellett szóló gyenge evidencia, ha a p-kontextus tartalmaz E-t egy olyan közvetett forrássá kiegészítő plauzibilis kijelentéseket, amely alapján H-hoz pozitív plauzibilitási érték rendelhető.
	(b)	Egy E adat a H hipotézis ellen szóló gyenge evidencia, ha a p-kontextus tartalmaz E-t egy olyan közvetett forrássá kiegészítő plauzibilis kijelentéseket, amely alapján ~H-hoz pozitív plauzibilitási érték rendelhető.
	(c)	Egy E adat a H hipotézis mellett szóló relatív evidencia, ha E a H hipotézis melletti gyenge evidencia; továbbá, ha a premisszákat és H-t összekötő következtetés(ek) magasabb plauzibilitást biztosít(anak) H-nak, mint az E-t szintén premisszaként használó, H riválisait plauzibilissé tevő következtetések H riválisainak.
	(d)	Egy E adat a H hipotézis ellen szóló relatív evidencia, ha E a H hipotézis elleni gyenge evidencia; továbbá, ha a premisszákat és ~H-t összekötő következtetés(ek) magasabb plauzibilitást biztosít(anak) ~H-nak, mint az E-t szintén premisszaként használó, H-t plauzibilissé tevő következtetések H-nak.
	(e)	Egy E adat a H hipotézis mellett szóló erős evidencia, ha E a H hipotézis melletti gyenge evidencia; továbbá, ha E egyúttal H riválisai ellen szóló gyenge evidencia, vagy E nem egészíthető ki a rendelkezésre álló p-kontextusban H riválisainak közvetett forrásává.
	(f)	Egy E adat a H hipotézis ellen szóló erős evidencia, ha E a H hipotézis elleni gyenge evidencia; továbbá, ha E egyúttal H valamely riválisa mellett szóló gyenge evidencia, vagy E nem egészíthető ki a rendelkezésre álló p-kontextusban H riválisainak közvetett forrásává.

(4.17)(a) szerint a gyenge evidencia olyan adat, amely alkalmas arra, hogy egy közvetett forrás részeként pozitív plauzibilitási értéket rendeljen H-hoz, és ily módon részlegesen alátámassza azt. Ugyanakkor E gyenge evidencia lehet H valamely riválisa mellett is, ezért információs túldetermináltságot generálhat.

(4.17)(c)-ből következően a relatív evidencia megengedi, hogy E egyúttal H valamely riválisa melletti gyenge evidencia is legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy E a H hipotézis riválisa melletti relatív evidencia is volna egyúttal, hiszen a definíció értelmében H plauzibilitása nagyobb, mint riválisaié. Egy adat csak a riválisok egyike melletti relatív evidencia lehet, azonban – mivel ~H melletti gyenge evidenciaként funkcionálhat – információs túldetermináltságot, azaz p-inkonzisztenciát generálhat.

A (4.17)(e)-ben említett erős evidencia kizárólag H-t támasztja alá, annak riválisait pedig nem. 2

A következő fejezetek elemzéseinek előkészítéseképpen a p-modell működését – a 4.2.1–4.2.7. szakaszban bevezetett összetevőinek felhasználásával, ugyanakkor nagyon leegyszerűsítve – Wurzel (1981) plauzibilis érvelési folyamatának részleges rekonstrukciójával egy esettanulmányban szemléltetem.3 Az esettanulmány azt illusztrálja, hogy

a p-modell miként kezeli a plauzibilis érvelési folyamatban az evidenciát;
a plauzibilis érvelési folyamat későbbi ciklusai milyen módon értékelik visszamenőlegesen, ciklikusan és prizmatikusan újra a p-kontextusokat és ezzel együtt az első ciklusban felvetett p-probléma megoldásainak plauzibilitását;
miként növelheti egynél több forrás egy kijelentés plauzibilitási értékét a rivális hipotézis plauzibilitási értékéhez viszonyítva;
milyen módon épül fel egy plauzibilis érvelési folyamat plauzibilis kijelentésekből, forrásokból, plauzibilis következtetésekből és ciklusokból a p-kontextusok változása során.

Lásd Kertész & Rákosi (2019: 167–190) [2012], (2020: 13.1.) [2008]).

(4.17)(b), (d) és (f) a fentiek analógiájára értelmezendő.

A rekonstrukció során szem előtt kell tartanunk, hogy

„[...] az érvelő szöveg vagy megnyilatkozás nem minden esetben adja meg világos, kimondott állítás formájában a konklúziót, hanem azt nekünk kell megfogalmaznunk. Általánosan azt mondhatjuk, hogy a premissza-konklúzió szerkezet feltárásához a szöveget rendszerint kissé át kell fogalmazni. [...] Ezt a tevékenységet általánosan a premisszák és konklúzió esetében egyaránt az állítások rekonstrukciójának nevezzük. [...] Látnunk kell, hogy mind a premisszák, de különösen a konklúzió rekonstrukciója komoly munka, amelyet nem spórolhatunk meg. A konklúzió fogja ugyanis megszabni, hogy melyek lesznek az érvelés szempontjából lényegtelen, irreleváns, töltelék információk, és melyek azok, amelyekkel kapcsolatban egyáltalán felvethető a kérdés, hogy képesek-e alátámasztani a bizonyítandó állítást.” (Bognár & Forrai 2004; kiemelés az eredetiben).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero