Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

5.2.2. P-parakonzisztencia és plauzibilis érvelés1

Míg az imént bemutatott rendszer parakonzisztens logika, addig a p-modell nem logika; míg az előbbi központi kategóriája az ‘igazság’, addig az utóbbié a ‘plauzibilitás’. Ezért a p-modell nem adaptálhatja Rescher és Brandom parakonzisztens logikáját, viszont saját terminológiája és feltevései függvényében explikálhatja alapgondolatát. Kezdjük az alábbi két terminussal:

(5.10)	(a)	A q kijelentés akkor és csak akkor áll fenn a c p-kontextusban, ha c-ben van olyan forrás, amely alapján q-hoz plauzibilitási érték rendelhető.
	(b)	Az S forrás akkor és csak akkor áll fenn a c p-kontextusban, ha a c-ben fennálló valamely kijelentés plauzibilitási értékét alátámasztja.

(5.10)(a) és (b) azt jelzi, hogy a kijelentések azzal a forrással vagy forrásokkal együtt állnak fenn, amelyen vagy amelyeken az aktuális p-kontextusban plauzibilitási értékük nyugszik. (5.10)(a) és (b) nem zárja ki olyan egyéb források fennállásának lehetőségét ugyanabban a p-kontextusban, amelyek a q kijelentés negációjának plauzibilitási értékét támasztják alá.

A következő lépés a t-plauzibilitás (‘teljes plauzibilitás’) kifejezést a standard világok hipotetikus ‘igaz’ kifejezésének analogonjaként vezeti be. Ebben az esetben vannak olyan források, amelyek alapján a q kijelentéshez plauzibilitási érték rendelhető, de nincs olyan forrás, amely ugyanabban a p-kontextusban plauzibilissé tenné q negációját.

(5.11)

A q kijelentés akkor és csak akkor t-plauzibilis a c p-kontextusban, ha q fennáll c-ben és plauzibilitási értéke nagyobb 0-nál valamely S forrás alapján, azonban negációja nem áll fenn c-ben, azaz akkor és csak akkor pc(q), ha [q]c = + és [~q]c = –.

(5.11) azt jelenti, hogy a p-kontextusban vannak olyan források, amelyek alapján q-hoz pozitív plauzibilitási érték rendelhető, de nincs olyan forrás, amely ugyanebben a p-kontextusban ~q-hoz rendelne pozitív plauzibilitási értéket. Ez a követelmény analóg Rescher és Brandom rendszerének azzal a kikötésével, hogy a komponens lehetséges világoknak standardnak kell lenniük.

Továbbá:

(5.12)

Legyen c1 és c2 egy-egy p-kontextus. Ekkor a p-szuperpozíciójuk (jelölése: c1 ⊗ c2 = c) egy olyan p-kontextus, amelyben bármely q kijelentés akkor és csak akkor áll fenn, ha fennáll vagy c1-ben vagy c2-ben. A q kijelentés plauzibilitásának forrása és plauzibilitási értéke c-ben ugyanaz, mint abban a komponens p-kontextusban, amelyhez q tartozik.

Tehát (5.12) azt mondja ki, hogy q akkor és csak akkor plauzibilis c1 ⊗ c2 = c-ben, ha legalább az egyik komponens p-kontextusban plauzibilis. (5.11)-ből és (5.12)-ből az is következik, hogy a p-szuperpozícióval képzett p-kontextusokban csak olyan források vannak, amelyek alapján legalább az egyik komponens p-kontextusban plauzibilitási érték rendelhető a q kijelentéshez.

Ekkor definiálhatjuk a p-inkonzisztencia két altípusát. Az egyik a p-parakonzisztencia:

(5.13)

Egy c = c1 ⊗ c2 p-kontextusban a q kijelentés fennáll c-ben és ~q szintén fennáll c-ben.

(5.12) és (5.13) megengedi, hogy a p-szuperpozíció műveletével létrehozott p-kontextusban mind q, mind q negációja fennálljon, de ebből nem következik, hogy q & ~q is fennáll c-ben. Ha ugyanis q t-plauzibilis a c1 p-kontextusban és nem t-plauzibilis c2-ben, míg ~q t-plauzibilis c2-ben, és nem t-plauzibilis c1-ben, akkor, noha q is és ~q is t-plauzibilis c1 ⊗ c2 = c-ben, q & ~q nem t-plauzibilis c1 ⊗ c2 = c-ben, hiszen q & ~q sem c1-ben, sem c2-ben nem áll fenn. Ily módon q és ~q nem használható egyidejűleg egy következtetés premisszáiként, ezért nem vezethető le belőlük bármely tetszőleges konklúzió. Mind q, mind ~q fennállhat c-ben, de külön-külön, eltérő feltételek közepette. Ezért egy p-parakonzisztens p-kontextus működőképes marad, miközben megtartja mindkét, egymásnak ellentmondó kijelentést.

A másik típus az erős p-inkonzisztencia, mely akkor lép fel, ha azok a források, amelyektől q és ~q plauzibilitásukat kapják, nem két különböző, hanem egyazon komponens p-kontextusban állnak fenn:

(5.14)

Egy c p-kontextus erősen p-inkonzisztens, ha c-ben fennáll q & ~q.

A p-szuperpozíció, a p-parakonzisztencia és az erős p-inkonzisztencia is a ‘forrás’ és a ‘plauzibilitás’ fogalmára épül. Mivel a források nem teljes mértékben megbízhatóak, és új források módosíthatják a p-kontextusban egyes kijelentések plauzibilitási értékeit a plauzibilis érvelési folyamat során, a p-parakonzisztens p-kontextusok változhatnak. Rekonstrukciójuk a p-modellben fallibilis.

Röviden megemlítem Rescher és Brandom második operációjának analogonját:

(5.15)

A c1 és c2 p-kontextusok p-sematizációján (jelölése: c ⊖ c2 = c) egy olyan c p-kontextust értünk, amelyben egy q kijelentés akkor és csak akkor áll fenn, ha c1-ben és c2-ben fennáll.

A p-sematizációval konstruált p-kontextusban lehetséges, hogy sem q, sem q negációja nem t-plauzibilis. Tegyük fel, hogy q t-plauzibilis c1-ben és nem t-plauzibilis c2-ben. Ekkor nem t-plauzibilis c ⊖ c2 = c-ben sem. Ugyanakkor ~q nem t-plauzibilis c1-ben és t-plauzibilis c2-ben. Tehát ~q sem t-plauzibilis c-ben. Ebben az esetben a c p-kontextust p-hiányosnak nevezzük (lásd a 4.2.4. szakaszt is).

A továbbiakban az ‘ellentmondás’ kifejezést explikálatlanul használom olyan esetekben, amelyekben nem dőlt el, vagy nem releváns, hogy a p-inkonzisztencia mely változatáról van szó.

1	Lásd Kertész & Rákosi (2022: 165 kk).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero