Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

5.3. Doktrínák helyett látásmód

A 3. fejezet nem tisztázta, hogy a nyelvészek relativizmusa milyen általánosabb fogalom alá sorolható: ‘felfogás’, vagy ‘nézet’, vagy ‘hit’, vagy ‘látásmód’, vagy ‘álláspont’? A jelen szakaszban javaslatot teszek a relativizmus genus proximum-ának explikációjára, ami szükséges feltétele a mellette és ellene szóló érvek megítélésének.

A legújabb szakirodalom van Fraassen (2002) nyomán felvetette, hogy a filozófiai pozíciókat, és ezek egyikeként a relativizmust is, nem ‘doktrínáknak’ – azaz kijelentéseknek – hanem látásmódoknak (‘stances’) kell tekinteni (Baghramian 2019, Kusch 2019, 2021).1 Ugyanakkor a ‘filozófiai látásmód’ meghatározásáról vita folyik. Néhány példa:2

(5.16)	(a)	„Egy filozófiai pozíció lehet egy látásmód (attitűd, elkötelezettség, megközelítés, ezek egy csoportja esetleg beleértve bizonyos propozicionális attitűdöket, például hiteket is). Egy ilyen látásmód [‘stance’] természetesen kifejezhető, és magában foglalhat vagy feltételezhet bizonyos hiteket [‘belief’] is, de nem azonosítható egyszerűen hitekkel vagy kijelentésekkel arról, ami létezik.” (van Fraassen 2002: 48)
	(b)	„[...] pragmatikailag igazolt metafizikai perspektívaként, szemléletként [‘way of seeing’] kell értelmeznünk őket. [...] Az ilyen szemléletet tipikusan episztemikus gyümölcsei igazolják, valamint az értékeinkkel való koherenciájuk. ‘Episztemikus gyümölcsökön’ elsősorban a látásmódnak [‘stance’] az empirikus tudományos megismerésre (bár nem csak arra) gyakorolt pozitív hatásait értem.” (Boucher 2014: 2319; kiemelés K. A.)
	(c)	„Egy látásmód értékekből, erényekből, érzelmekből, irányvonalakból és perspektívákból áll [...].” (Kusch (2021: 2)
	(d)	“Egy látásmód tényekre vonatkozó hiteket létrehozó stratégia vagy stratégiák kombinációja. Egyfajta episztemikus irányelv arra vonatkozóan, hogy mely metodológiákat fogadjuk el tényekre vonatkozó hitek létrehozásához. […] A látásmódok maguk nem tényszerűek, hanem a lehetséges tények birodalmához vezető lehetséges eszközök.” (Chakravartty 2004: 175; kiemelés K. A.)
	(e)	„Egy látásmód [...] olyan episztemikus útmutató, amelyet nem tételként, hanem valamilyen egyéb módon fogadunk el vagy fejtünk ki. A fő kérdés tehát az, hogy ha nem tézis, akkor mégis, mi. Fontosnak tartom, hogy hiba lenne bármilyen zárt formát, bármilyen egzakt módon kijelentett és egyetemesen érvényes választ keresnünk erre a kérdésre. […] Egy episztemikus látásmód episztemikus útmutatóként való jellemzése azt jelenti, hogy funkcionálisan jellemezzük, annak megfelelően, hogy mit tesz.” (Teller 2004: 163-164; kiemelés K. A.)

(5.16)(a) van Fraassen immár klasszikusnak tekintett, ugyanakkor nagyon tömör és homályos megfogalmazását idézi. (5.16)(b) megkönnyíti a kifejezés megértését azzal, hogy perspektívaként, szemléletként értelmezi. (5.16)(c) a felsorolt elemekből álló halmaznak tekinti, viszont e halmaz minden eleme önmagában véve is problematikus és nem definiálható egyértelműen. (5.16)(d)-ben Chakravartty kiemeli a látásmódok eszköz jellegét, elválasztva azt a ‘tények’-re vonatkozó kijelentésektől.3 (5.16)(e) a látásmódot eredménye, teljesítménye, hasznossága alapján jellemzi. Bármily eltérőnek látszanak is a fenti megfogalmazások, több lényeges, tendenciaszerűen konvergáló elemük mutatható ki.

Először, az egyik az, hogy egy egészen más gondolkodásmódot javasolnak a filozófiai pozíciók működésének megértéséhez, mint a preszókratikusok óta domináns megközelítés. Ugyanis a kurrens felfogás szerint a ‘doktrínák’ igazságértékkel rendelkező kijelentések, a látásmódokhoz viszont nem rendelhető igazságérték.

Másodszor, a relativizmussal szembeni két legsúlyosabb vád egyike az igazság-relativizmus öncáfoló voltát állítja. Mint a 4.1. szakaszban röviden említettem, miután az érvet Platón Theaitétosza felvetette, az ismeretelmélet egyik alapproblémájaként mindmáig a diszkussziók homlokterében áll. A másik, súlyosnak látszó érv azzal vádolja a relativizmust, hogy egyformán érvényesnek tart egymással összeegyeztethetetlen ‘igazságokat’.4 Ha a világ megismerésének eltérő módjai – például mítoszok, mesék, legendák stb. – egyformán érvényesek lennének, akkor a tudomány elveszítené kiváltságos státuszát. Ezzel szemben „úgy tekintjük a tudományt, mint az egyetlen helyes módját annak, hogy észszerű hitekre jussunk arról, ami igaz, legalábbis a pusztán tényekre épülő területeken” (Boghossian 2006b: 4). Mivel egy látásmód nem kijelentés és ily módon nem cáfolható, ezért, amennyiben a relativizmust nem tételnek – például nem Prótagorasz homo mensura tételének – tekintjük, hanem látásmódnak, akkor nem jelent vele szemben ellenérvet sem az a vád, hogy önmagát cáfolja, sem pedig az, hogy egyenértékűként kezel egymásnak ellentmondó ‘igazságokat’. Baghramian megfogalmazásában:

(5.17)

„Az a vád, hogy a relativizmus azért inkoherens, mert önmagát cáfolja, arra az állítólagos rejtett feltételezésre épül, hogy a relativistának saját pozícióját abszolúte igaznak, vagyis mindenki számára, még a nem-relativisták számára is igaznak kell tartania. A látásmódok relativista felfogásának nem kell elköteleznie magát semmilyen, a látásmód érvényességére vonatkozó abszolutista feltevés mellett. A látásmódok olyan választási lehetőségek, amelyek megnyitják a világról szóló gondolkodásunk útjait; olyanok, mint a tér-időbeli pozíciók, amelyek önmagukban nem igazak vagy hamisak, de lehetővé teszik az azokban helyet foglalóknak, hogy a világról termékeny vagy terméketlen módon gondolkodjanak és ítélkezzenek. Ahogy a perspektívák vagy tájékozódási irányok, úgy a látásmódok is lehetnek hasznosak vagy haszontalanok, termékenyek vagy terméketlenek, de nem cáfolhatják önmagukat, mert nem igazak vagy hamisak.” (Baghramian 2019: 255; kiemelés K. A.)

Harmadszor, az (5.16)-ban felsorolt meghatározások további közös vonása, hogy noha különbséget tesznek a látásmód és a ‘doktrínákból’ álló filozófiai pozíció között, nem tagadják, hogy a látásmódok megnyilvánulhatnak ‘doktrínákban’, azaz kijelentésekben. Baghramian nem általánosságban, hanem speciálisan a relativizmusra vonatkoztatva állapítja meg (5.18)(a)-ban:

(5.18)	(a)	„Fontos megjegyezni, hogy egy filozófiai látásmód, csakúgy, mint egy filozófiai tézis, nyitott az értékelésre és a kritikára, de ebben a konkrét esetben az értékelés elsősorban a látásmód belső koherenciája, céljai és hasznossága alapján történik. Azok a hitek és egyéb propozicionális attitűdök, amelyek egy látásmód összetevői, valóban értékelhetők igazságuk alapján, de csak egy elemét alkotják annak a nagyobb komplexitásnak, amely a filozófiai látásmódokat jellemzi. A látásmódok, eltérően a tézisektől, nem önmagukban igazak vagy hamisak, ugyanakkor tartalmaznak igaz vagy hamis hiteket, amelyek felülvizsgálhatók vagy elvethetők anélkül, hogy magát a látásmódot vetnénk el [...].
	(b)	Kétségtelen, hogy a relativizmus konkrét megfogalmazásai [...] tévedhetnek, ellentmondásokhoz vezethetnek, sőt, akár inkoherensnek is bizonyulhatnak, de egy konkrét relativista álláspont elleni kifogások vagy annak hiányosságai nem érintik magát a látásmódot [...].” (Baghramian 2019: 255; kiemelés K. A.)

Ha elfogadjuk, hogy a relativizmus nem kijelentések halmaza, hanem episztemikus látásmód, és ezért a vele szemben felhozott hagyományos abszolutista érvek hatályukat vesztik, akkor csábító lenne a p-modellel szemben kínálkozó abszolutista ellenvetéseket figyelmen kívül hagyni. Azonban ez hibás döntés lenne. A fenti áttekintést a p-modellre vonatkoztatva, azt kapjuk, hogy a p-modell a relativista látásmód egyik, a jelen fejezetben bemutatott kijelentésekből álló megnyilvánulása. A p-modell kijelentései fallibilisek, azaz módosíthatók, felülbírálhatók, elvethetők, vagy megtarthatók. A p-modellre, mint a relativizmus egyik lehetséges kifejtésére, (5.18)(a)-val együtt érvényes (5.18)(b) megállapítása is. Ennek megfelelően, jóllehet a relativizmus mint látásmód maga nem kijelentés vagy kijelentések halmaza, nem kerülhető el, hogy kijelentések formájában fejtsük ki. Ha pedig az a modell, amelyben a látásmód testet ölt, kijelentésekben fejthető ki – úgy, ahogy azt az előző fejezetben a p-modell bemutatása során tettük – akkor a p-modellt ugyanolyan típusú kritika érheti, mint egyéb kijelentéseket.

Negyedszer, az (5.16) alatt felsorolt értelmezések utolsó közös vonásaként azt említem meg, hogy miután az episztemikus látásmódok nem igazságuk vagy hamisságuk alapján értékelhetők, értékelésük heurisztikus hatékonyságuk alapján történik. Viszont azt, hogy ez mit jelent, az egyes szerzők eltérően jellemzik. Például Boucher az empirikus megismerést elősegítő hatásukat tekinti a látásmódok ‘gyümölcseinek’, Baghramian ‘erényekről’ beszél,5 Teller szerint pedig annak alapján ítélhető meg egy látásmód, hogy ‘mit tesz’.

Összegezve:

A ‘relativizmus’ genus proximuma a fent összefoglalt sajátosságokkal jellemzett ‘látásmód’.
Bár maga a relativista látásmód nem cáfolható, a p-modellel mint lehetséges megvalósításai egyikével szemben felvethetők az abszolutizmus vádjai.
A relativista látásmód akkor is megőrizhető, ha a p-modell nem képes megvédeni magát.
Abból, ha a p-modell nem tudná megvédeni magát, csupán az következne, hogy a p-modellt a relativizmus egy másik kifejtésével kell felváltani.

Az 5.2. és az 5.3 szakaszban két irányba bővítettük a p-modell eszköztárát. Mind a ‘látásmód’ és a ‘doktrína’ közötti differenciálás, mind a p-modell kiterjesztése a p-parakonzisztenciára a (K3)-ban felvetett kérdés megválaszolásának előfeltétele. Ezen eszközök birtokában az 5.4. és az 5.5. szakasz megkísérel válaszolni az öncáfolat és az egyenlő érvényesség abszolutista vádjára.

1	A ‘stance’ kifejezés nehezen fordítható magyarra. A lehetőségek közül, az (5.16)-ban idézett megfogalmazásokhoz igazodva, a ‘látásmód’-ot választom, annál is inkább, mivel ez megfelel Boucher (4.31)(b)-ben idézett értelmezésének.
2	Az angol ‘belief’ is többféleképpen fordítható. Az analitikus filozófia kontextusában – például Forrai (szerk.) (2002) áttekintése szerint – ‘hit’-nek. A Theaitétoszt elemző kortárs szakirodalomban a ‘belief’-et az ‘opinion’, ‘judgment’, ‘thesis’, ‘claim’ szinonimájaként használják. Az idézetek fordításában a mindenkori szövegösszefüggésnek megfelelően igyekszem kiválasztani a magyar kifejezést.
3	A ‘tények’ Chakravartty kifejezése. A p-modell nem használja a ‘tény’ kifejezést.
4	E vád fő képviselője Boghossian: „Az egyenlő érvényesség tehát egy számottevő jelentőségű doktrína. Ha annak a humán- és társadalomtudományokban kutató nagyszámú tudósnak, akik ezt vallják, igazuk van, akkor nem csupán egy az ismeretelméletre specializálódott szűk csoport számára érdekes filozófiai hibát követünk el, hanem alapvetően félreértelmeztük azokat az elveket, amelyek alapján a társadalmat szervezni kellene.” (Boghossian 2006b: 5; kiemelés K. A.; lásd még például Boghossian 2006a)
5	Ez összefügg a látásmódok relativitásával: Vö.: „Egy filozófiai látásmód tehát nem a racionalitás egy semleges kritériumán áll vagy bukik, hanem főleg azon episztemikus (és esetleg társadalmi) gyümölcsök miattgyümölcsökön, amelyeket terem. Más megközelítésekkel szemben a relativista látásmód eredményei révén privilegizált, melyek inkább episztemikus erényeket foglalnak magukban, semmint ténybeli vagy fogalmi tudást [...].” (Baghramian 2019: 257; kiemelés K. A.)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero