Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

5.5.1. Relativitás és preferencia

Az ‘egyenlő érvényesség’ vádjának egyik változata azt kifogásolja, hogy az igazság-relativizmus nem ismeri el a különböző, egymással össze nem egyeztethető ‘igazságok’ közötti döntés lehetőségét. Ezzel a váddal szemben az egyik ellenérv Rescher preferencializmusa:

(5.29)	(a)	„[...] az, hogy alternatív álláspontok sorát olyannak ítéljük meg, ami kivívja a tiszteletünket, az elismerésünket és hasonlókat, egyáltalán nem mond ellent annak, hogy közülük csak egyet tekintünk olyannak, ami jogot formál arra, hogy elfogadjuk. [...] Az egy bizonyos alternatíva helyességéhez ragaszkodó racionalista preferencializmus [...] tökéletesen összeegyeztethető egy olyan pluralizmussal, amely elismeri, hogy mások, akik a dolgok tapasztalati elrendezésében másként helyezkednek el, mint mi, teljes mértékben racionálisan felhatalmazottak és jogosultak azt a mienktől eltérő álláspontot képviselni, amelyet ténylegesen elfogadnak.
	(b)	A racionális megismerés minden területén az értékelés a potenciálisan változó adatok és módszerek valamilyen bázisán nyugszik, olyan bázison, amely az adott megismeréshez kapcsolódó tapasztalat változó volta miatt kontextusról kontextusra eltérő.” (Rescher 1993: 100–101; kiemelés K. A.).
	(c)	[…] ciklusokban haladunk, melyek során egy bizonyos kérdéshez először ilyen, majd olyan megvilágításban térünk vissza. Nem haladunk folyamatosan előre új területre, hanem újra meg újra ugyanazt a terepet járjuk be, a régi kérdésekhez különböző, gyakran össze nem egyeztethető szempontokból közelítve. […] Így tehát, amikor a teljes helyzetet egymás után, különböző nézőpontok fényében vizsgáljuk, arra törekszünk, hogy egy olyan plauzibilis, átfogó képet kapjunk, amely még a végeredményben is számos kérdést nyitva és ellentmondásosan hagyhat. Ily módon lépésről lépésre mélyül az az érvrendszer, amelynek során igyekszünk alátámasztani következtetéseinket. […] Olyan helyzetekben, amikor a megismerés talaja nem teljesen szilárd, […] teljesen észszerű lehet, ha egy kérdést prizmatikusan, nem csupán eltérő, hanem akár egymásnak ellentmondó nézőpontok változó fényében vizsgálunk meg.” (Rescher 2022: 108–109; kiemelés K. A-)

(5.29)(a) összhangban áll a p-modellel. Ugyanis a plauzibilis érvelési folyamat mechanizmusa az alternatívák közül kiszűri a kevésbé plauzibilis kijelentéseket, és ily módon a mindenkori p-kontextushoz viszonyítva legplauzibilisebbnek értékelt kijelentések felé halad. A p-modell szerint az, hogy egy p-kontextusban valamely kijelentést plauzibilisebbnek tartunk az alternatíváinál, és ezért provizórikusan elfogadása mellett döntünk, maradéktalanul összeegyeztethető a sokféleség tudomásulvételével és annak elismerésével, hogy más p-kontextusokban más kijelentések bizonyulhatnak plauzibilisnek. Miközben tudomásul vesszük a perspektívák sokféleségét és létjogosultságát, egy bizonyos kijelentés kiemelése és elfogadása nem önkényesen, hanem a plauzibilis érvelés mechanizmusának eredményeként egy bizonyos érvelési ciklusban, a mindenkori p-kontextus függvényében történik. A döntés nem dogmatikus, mert a plauzibilis érvelési folyamat egy későbbi ciklusában az információk változásának következtében felülbírálható.

(5.29)(b)-vel egyetértésben az adatok sokféleségének fényében tudomásul kell venni a tapasztalat sokféleségét is, ezért az elméletalkotás mindenkori célja megköveteli a sokféleség kezelhetővé tételét az információk prizmatikus, visszamenőleges újraértékelésével.

(5.29)(c) analógiát mutat azzal, ahogy a p-modell a plauzibilis érvelési folyamatot jellemezte, noha kulcsterminusait definiálatlanul hagyja, miközben a p-modell az előző szakaszokban saját keretében explikálta őket.

Ugyanakkor Rescher preferencializmusa a ‘pluralizmus’ és ‘relativizmus’ kifejezéseket a jelen könyvtől eltérő értelemben használja. Rescher ‘pluralizmuson’ azt érti, amit a p-modell ‘relativizmuson’, a ‘relativizmus’ terminust pedig leszűkíti az alternatívák közötti olyan döntésekre, amelyek önkényesen, egyéni vagy csoportérdekek mentén, esetleges körülmények közepette születnek meg, azaz a 3.1. szakaszban pejoratív felhanggal említett esetekre.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero