Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

5.5.3. Relativitás és a bipolaritás elvetése

A p-modell egyik lényeges sajátossága, hogy a kijelentések értékeit nem szűkíti az ‘igaz’ versus ‘hamis’ bipolaritására, hanem a ‘bizonyosan igaz’ és a ‘bizonyosan hamis’ között húzódó skálát tekinti meghatározónak. Ebben a tekintetben, noha a szakirodalomban nincs a p-modellhez hasonló próbálkozás a relativizmus modellálására, Margolis (2010) – nagyon magas általánosítási szinten kifejtett – javaslatával van érintkezési pontja. Margolis a relativizmus vázának az ‘igaz’ és a ‘hamis’ közé eső, az ‘igaz’-nál gyengébb, de a ‘hamis’-nál erősebb értékek elfogadhatóságát tartja:

(5.31)

A relativizmus lényege – amely túlélte az önellentmondás, a fogalmi anarchia, a nihilizmus, az irrelevancia, a színtiszta valótlanság, sőt még a szélesebb értelemben vett anti-relativizmusba való beépülés vádját is – két alapvető tételt hangsúlyoz: (1) azt, hogy formális értelemben megengedhetők a bipoláris értéknél (igaz és hamis) logikailag gyengébb igazságértékek […], és (2) azt, hogy […] a valóságnak vannak olyan területei, amelyek csak ilyen gyengébb igazságértékeket támogatnak. Ennyi az egész. (Margolis 2010: 100; kiemelés az eredetiben)

Ezzel szerinte megoldható az a probléma, hogy a valóság bizonyos tartományai csak olyan kijelentéseket tesznek lehetővé, amelyek egy bipoláris modell keretében egymásnak logikailag ellentmondó kijelentésekhez vezetnek. Margolis ugyanakkor hangsúlyozza, hogy szándéka szerint javaslata – melyet elsősorban Dummett (1978) és Stalnaker (1984) nézetét bírálva fejt ki – megalapozza ugyan a különböző területekre alkalmazható relativizmuselméleteket, azonban nem dolgoz ki egyetlen konkrét relativizmuselméletet sem, sőt, azt sem állítja, hogy fő tételét megfelelően alátámasztotta volna; mindössze jelzi azt az irányt, amelybe szerinte a relativizmus melletti érvelésnek el kell mozdulnia. A p-modell is ebbe az irányba mutat, és ebben a tekintetben analóg vele.

Ugyanis Margolis kiemeli, hogy az ‘igaz’ és a ‘hamis’ bipolaritásán túlmutató köztes értékek elfogadása nem zárja ki a két szélső érték megtartását. A p-modell, mint (4.1) jelzi, eleve ennek megfelelően vezeti be a plauzibilitási értékeket: a két szélső értéket megőrizve definiálja a közéjük eső értékek közötti numerikus vagy komparatív differenciálást. Továbbá Margolis (2010: 118) felsorolja azokat a kijelentéstípusokat, amelyek lehetővé tesznek többértékű kijelentéseket, és köztük a plauzibilitást is megemlíti (de nem tisztázza, mit ért rajta).

A p-modell és Margolis javaslata közti egyik leglényegesebb különbség az, hogy míg az utóbbi kizárólag kijelentésekre szorítkozik, a p-modell a plauzibilis érvelés folyamatába ágyazva explikálja a relativitást. A másik: Margolis javaslata többértékű formális logikai rendszerekre korlátozódik, miközben, mint hangsúlyoztam, a p-modell nem logika, és nem is alakítható kalkulussá.

Miután az utóbbi két szakasz bemutatta azt, ahogy a p-modell a két legsúlyosabbnak tartott abszolutista ellenérvre reagál, az 5.6. szakaszban egy a p-modellel szemben felhozható további lehetséges ellenvetésre térek ki: az ‘is-ought’ problémára.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero