6.2.1. Esettanulmány: Zubizarreta (1983)

Az esettanulmány tárgya Maria Luisa Zubizarreta 1982-ben az MIT-n megvédett, a maga idejében ismert és elismert disszertációja.1 Zubizarreta a kormányzás és kötés elméletének (lásd a 2.2. szakaszban a (2.12) pontot) eszközeivel elemzi többek között olyan igék szintaktikai tulajdonságait, mint a spanyol poder (modális ige; jelentése: -hat/-het, képes, tud) az alábbi mondatban:2

 

(6.3)	0<|A	Juan puede visitar a María	mondat nyelvtanilag helyes.|S<1
		‘János meglátogat-hat-ja Máriát’

 

Ugyanakkor az első érvelési ciklus kiinduló p-kontextusa p-hiányos, mivel sem plauzibilis, sem implauzibilis válasz nem adható az alábbi kérdésre:

 

(6.4)

A poder főige vagy nem főige a spanyolban?

 

(6.4) jelzi a plauzibilis érvelési folyamat során megoldandó, p-hiányosságból származó p-problémát. Ahhoz, hogy (6.4)-re válaszolhasson, Zubizarreta (1982: 135–141) a p-kontextus kidolgozása során egy sor szintaktikai tesztet alkalmaz.

Például az egyik teszt azt vizsgálja, hogy elhagyható-e a poder ige igei csoportot (a Zubizarreta disszertációjában alkalmazott formalizmus szerint VP-t) alkotó komplementuma oly módon, hogy a komplementum rekonstruálható az előző tagmondatból (‘null complement anaphora’; meghatározásához lásd például Huang 2000: 5). A teszt végrehajtása során felhasznált adatok többek között az alábbi grammatikalitási ítéleteket tartalmazzák:

 

(6.5)	(a)	0<|A	Juan podría visitar a María y Pedro también podría […]	mondat nyelvtanilag helyes.|S<1
			‘János meglátogat-hatná Máriát és Péter szintén […]-hatná […]’
	(b)	0<|A	Juan ha visitado a María y Pedro también ha […]	mondat nyelvtanilag helytelen.|S<1
			‘János meglátogat-ta Máriát és Péter szintén […]-ta […]’

 

A (6.5)(a) alatti grammatikalitási ítélet helyesnek minősíti azt az összetett mondatot, amelynek mindkét tagmondatában a poder szerepel, és amelynek második tagmondatában nem jelenik meg a poder-nek az első tagmondatban aláhúzással jelölt komplementuma. Azonban, ha a poder helyére az haber segédige megfelelő alakja kerül, akkor a mondat a (6.5)(b) grammatikalitási ítélet tanúsága szerint nyelvtanilag helytelenné válik. Ezen adatokból Zubizarreta azt az általánosítást szűri le, hogy a poder ige a főigékhez hasonlóan és a segédigéktől eltérően megengedi igei csoportot alkotó komplementumának elhagyását. Tehát (6.5) közvetlen forrásként alátámasztja az alábbi hipotézist:

 

(6.6)

0<|A poder főige.|S(6.5))<1

 

Egy másik teszt a klitikumokra vonatkozik. A tesztben a szerző a (6.7) alatt megadott adatokat használta fel:

 

(6.7)	(a)	0<|A	Pedro le pudo hablar personalmente	mondat nyelvtanilag helyes.|S<1
			‘Péter beszél-hetett vele személyesen’
	(b)	0<|A	Pedro le prometió hablar personalmente	mondat nyelvtanilag helytelen.|S<1
			‘Péter megígér-te, hogy személyesen beszél vele’

 

Zubizarreta általánosítása: A poder − a főigéktől eltérően − megengedi, hogy klitikum kapcsolódjon hozzá. Következésképpen (6.7) közvetlen forrásként alátámasztja a következő hipotézist:

 

(6.8)

0<|A poder nem főige.|S(6.7)<1

 

Ha most összevetjük (6.5)-öt, (6.7)-et, (6.6)-ot és (6.8)-at, akkor azonnal láthatjuk, hogy (6.4)-re két, egymással p-inkonzisztens viszonyban álló választ kaptunk. Ily módon e ciklus záró p-kontextusa p-problematikus marad.

Ezért a visszamenőleges újraértékelés azzal az eredménnyel jár, hogy egy további érvelési ciklus veszi kezdetét, melynek kiinduló p-kontextusában egy újabb p-probléma, a p-inkonzisztencia lép fel. Ugyanis (6.5) és (6.7) diszjunkt halmazokat alkotnak, ugyanakkor nincs olyan kritérium, amely alapján a (6.6)-ot vagy a (6.8)-at alátámasztó érvelés valamelyikét el lehetne vetni. Ezért három p-inkonzisztens kijelentéspár jön létre a kiinduló p-kontextusban:

 

• A (6.5)-ben foglalt adatok p-inkonzisztensek a (6.8) alatti hipotézissel.
• A (6.7)-ben foglalt adatok p-inkonzisztensek a (6.6) alatti hipotézissel.
• (6.6) és (6.8) között is p-inkonzisztencia áll fenn.

 

(VK4i) és (VK4ii) ismeretében úgy vélhetnénk, hogy Zubizarreta két lehetőség közül választhat, amennyiben helyre kívánja állítani az elmélet konzisztenciáját. Megtehetné, hogy (VK4i)-et követve kiválasztja (6.6) vagy (6.8) egyikét, míg a másikról lemond. A kiválasztott hipotézist alátámasztó adatokat megtartja, és a neki ellentmondókat – a Chomsky-féle episztemológiai toleranciát követve – regisztrálja ugyan, de nem integrálja az elméletbe. Azonban megtehetné azt is, hogy (VK4ii) szellemében az elméletet működésképtelennek minősíti és elveti. Nyilvánvaló, hogy bármelyik mellett döntene is, lényeges információkról kellene lemondania, és ezáltal nem juthatna közelebb az érvelési folyamat heurisztikus céljának eléréséhez, azaz (6.4) megválaszolása révén a kiinduló p-kontextusban felvetett p-probléma megoldásához vagy feloldásához. Melyik utat választja a szerző?

Egyiket sem! Zubizarreta (1982: 161) egy harmadik ciklust nyit, melyben a (6.3) alatti mondathoz két párhuzamos struktúrát rendel, és ennek megfelelően a mondat kettős szerkezetét kettős ágrajzzal reprezentálja. Az 6.1. ábrán az egyik szerkezet (6.6)-nak, a másik (6.8)-nak felel meg.3

 

Harvard

(): . : . : /hivatkozas/m1302mjanyt_899/#m1302mjanyt_899 ()

Chicago

. . . : . (: /hivatkozas/m1302mjanyt_899/#m1302mjanyt_899)

APA

(). . . (: /hivatkozas/m1302mjanyt_899/#m1302mjanyt_899)

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

search

6.1. ábra. Zubizarreta kettős ágrajza

 

Tehát (6.9)-et kapjuk:

 

(6.9)

0<|A főigei és a nem-főigei struktúra egyidejűleg, párhuzamosan van jelen, ugyanakkor különböző feltételek szerint érvényesül.|S(6.6), (6.8)<1

 

(6.9) teljesíti azt a két kikötést, amely alapján a p-parakonzisztenciát meghatároztuk:

 

• (6.6) és (6.8) két különböző feltételrendszeren alapszik. A poder bizonyos esetekben – például, ha nincs klitikum – (6.6)-nak megfelelően viselkedik, más esetekben – például, ha van klitikum – (6.8)-nak megfelelően; de azonos feltételek alapján sohasem viselkedhet kétféleképpen.
• (6.6) és (6.8) konjunkciója nem igaz sem (6.5)-re, sem (6.7)-re vonatkoztatva.

 

Következésképpen a (6.6) és (6.8) között fennálló, (6.9)-ben megfogalmazott viszony alábbi rekonstrukciója kínálkozik:

 

(6.10)	(a)	Legyen adott (6.6) és (6.8).
	(b)	Legyen továbbá c1 ⊗ c2 = c, ahol c Zubizarreta elméletének egésze.
	(c)	A c1 p-kontextus tartalmazza (6.5)-öt, c2 pedig (6.7)-et.
	(d)	Mivel (6.6) plauzibilitásának a forrása (6.5), (6.6) t-plauzibilis lesz c1-ben, és nem lesz t-plauzibilis c2-ben. Mivel (6.8) plauzibilitásának forrása (6.7), (6.7) t-plauzibilis lesz c2-ben, és nem lesz t-plauzibilis c1-ben.
	(e)	(6.6) és (6.8) egyaránt t-plauzibilis c-ben, mivel mindegyik t-plauzibilis c egyik komponens p-kontextusában.
	(f)	Azonban (6.6) & (6.8) nem t-plauzibilis sem c1-ben, sem c2-ben, és így c-ben sem.
	(g)	Tehát c p-parakonzisztens.

 

Mivel láttuk, hogy (6.10) Zubizarreta elméletét p-parakonzisztens rendszerként rekonstruálja, mindkét, egymásnak ellentmondó kijelentés fenntartható, ha viszonyukat p-parakonzisztenciaként értelmezzük újra. Zubizarreta rendszerét nem fenyegeti az a veszély, hogy (6.6) és (6.8) egyidejűleg egy következtetés premisszájaként fellépve bármely tetszőleges konklúzió levonását lehetővé teszi. A plauzibilis érvelési folyamat befejeződik, és a záró p-kontextus nem csupán meg-, hanem feloldja a kiinduló p-problémát, mivel ebben a ciklusban (6.9)-nek nincs alternatívája.4

Mennyiben lép túl az episztemológiai tolerancia elvének a (6.10)-ben kicsúcsosodó explikációja a 6.1. szakaszban (VK4i)-gyel jelölt megfogalmazásán? A válasz (VK4i) mindhárom elemét érinti.

(VK4i) első eleme az elmélet hipotéziseinek ellentmondó adatok kezelésének módjára vonatkozik. (VK4i) (a) szerint az ellentmondások toleranciája azt jelenti, hogy a hipotéziseknek ellentmondó adatokat gondosan regisztrálni kell ugyan, de „racionális félretenni” (Chomsky 1980a: 2), azaz ideiglenesen kizárni az elméletből. Ezzel szemben az, hogy az ellentmondást p-parakonzisztenciaként értelmezzük újra, megengedi, hogy a hipotéziseknek ellentmondó adatok az elmélet integráns részei maradjanak. Tehát a bemutatott esetben a p-parakonzisztencia, eltérően (VK4i)(a)-tól, heurisztikusan termékeny. Heurisztikusan termékeny, mivel az érvelési folyamat elérte heurisztikus célját azzal, hogy az alternatív megoldások plauzibilitásának mérlegelését követően feloldotta a kiinduló p-problémát. Továbbá, szintén eltérően (VK4i)(a)-tól, a p-inkonzisztencia toleranciája nem ideiglenes, hanem permanens, hiszen heurisztikus hatékonysága folytán folyamatosan fenntartható úgy, hogy mindkét, egymásnak ellentmondó hipotézis megőrizhető az elmélet konzisztenciájának veszélyeztetése nélkül.

(VK4i) második eleme az elmélet továbbfejlesztése és az ellentmondás feloldása közötti viszony. Mint (6.9) példáján láttuk, (6.10) összhangban van (VK4i)(b)-vel abban a tekintetben, hogy az erős p-inkonzisztencia következményei az elmélet továbbfejlesztésével válhatnak elkerülhetővé. Ugyanakkor az elmélet továbbfejlesztése, (VK4i)-től eltérően, nem a klasszikus kétértékű logika értelmében vett konzisztenciához, hanem p-parakonzisztenciához vezetett.

(VK4i) harmadik eleme az elmélet magyarázó erejének védelme. (VK4i)(c) szerint a magyarázó elvek védelme azt jelenti, hogy az ellentmondás fellépése ellenére megtartjuk az egymásnak ellentmondó adat- és hipotézispár hipotézis-tagját, miközben a neki ellentmondó adatot ‘félretesszük’. Ebből következően azonban a ‘félretett’ adattal együtt szükségképpen elvetjük azt a hipotézist is, amely magyarázhatná, így az (legalábbis ideiglenesen) magyarázat nélkül marad. Ezzel szemben (6.9) és (6.10) az elmélet magyarázó elveit másképp védi: mindkét adathalmazt – azaz (6.5)-öt és (6.7)-et – magyarázni tudja, mivel az egymással p-inkonzisztens hipotézisek viszonyát p-parakonzisztenciaként értelmezi, és ily módon mind (6.6)-ot, mind (6.8)-at megtartja.

Chomsky (2002: 102) az adatok és a hipotézisek közötti ellentmondások (VK4i) szerinti toleranciáját „meglehetősen nagy előrelépés”-nek minősíti. Valóban termékenyebb megoldásnak látszik, mint amilyet (VK4ii) naiv falszifikacionizmusa lehetővé tenne, amely az ellentmondás fellépésének következtében az elmélet működőképes részének elvetését is megkövetelné. Azonban az episztemológiai tolerancia elve elkerüli ugyan az erős p-inkonzisztenciát, de a mindenkori p-probléma megoldásához nem visz közelebb. Azzal, hogy a zavaró adatokat félreteszi, megvédi az elmélet valamely hipotézisét és elkerüli az erős p-inkonzisztenciát, ugyanakkor magas plauzibilitásúként értékel egy olyan kijelentéshez, amely – a félretett adattal összevetve – nem kaphatna magas plauzibilitási értéket. Ennek következtében megakadályozza a mindenkori heurisztikus cél elérését.

(VK4i)-től eltérően Zubizarreta eljárásában a permanens p-parakonzisztencia hatékony heurisztikus eszközként működött, mivel lehetővé tette a (6.4)-ben feltett kérdés megválaszolását, azaz a kiinduló p-probléma feloldását. A kettős reprezentáció alkalmazása a kormányzás és kötés elméletének későbbi változataiban is megjelenik.5 Ugyanakkor a p-parakonzisztencia toleranciája – mivel az erős p-inkonzisztenciát kizárja – nem sugallhatja a klasszikus kétértékű logika szerinti konzisztencia kívánalmának feladását.

A következő esettanulmány a magyar nyelv generatív szintaxisán szemlélteti a heurisztikusan termékeny p-parakonzisztenciát (lásd még Kertész & Rákosi 2022).

1	A disszertáció átdolgozott, monográfiaként publikált változata Zubizarreta (1987).
2	Köszönetet mondok Nagy C. Katalinnak a spanyol példák ellenőrzéséért. Szintén köszönetet mondok Salvi Giampolonak, aki az esettanulmány egyik angol nyelven megjelent változatához (lásd Kertész & Rákosi 2022) fűzött értékes kritikai megjegyzéseket. A hibákért kizárólag én vagyok felelős.
3	Zubizarreta (1982: 160–174) a poder nem-főigei szerkezetét olyan szintaktikai affixumként határozza meg, amely igei csoportot alkotó komplementumát módosítja – ennek azonban a jelen gondolatmenet szempontjából nincs jelentősége.
4	A ‘megoldás’ és ‘feloldás’ közötti különbséghez lásd a 4.2.4. szakaszt.
5	Vö. Baltin (1987), É. Kiss (1987), Zubizarreta (1987). Rekonstrukciójukhoz lásd Kertész & Rákosi (2022). Lásd még Moravcsik (2006: 45–61).

Tartalomjegyzék

• Mire jó a nyelvtudomány elmélete?
• Impresszum
• Köszönetnyilvánítás
• chevron_rightI. rész: Bevezetés
  • chevron_right1. Kérdésfelvetés
    • 1.1. Az alapkérdés
    • 1.2. A részkérdések
    • 1.3. Terminológia és notáció
  • chevron_right2. Háttérismeretek
    • chevron_right2.1. Tendenciák a tudományelméletben
      • 2.1.1. A standard nézet felbomlása
      • 2.1.2. A metaelméleti narratíva
    • 2.2. A vizsgálat tárgya
• chevron_rightII. rész: Relativizmus és abszolutizmus
  • chevron_right3. Naiv relativizmus és naiv abszolutizmus
    • 3.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right3.2. Alapmodellek
      • 3.2.1. Pluralizmus
      • 3.2.2. Relativizmus
      • 3.2.3. Tolerancia
    • chevron_right3.3. Relativista és abszolutista reakciók az elméletek, a módszerek és a tudományos nyelv sokféleségére
      • chevron_right3.3.1.Relativista és abszolutista reakciók az elméletek sokféleségére
        • 3.3.1.1. Intoleráns abszolutizmus
        • 3.3.1.2. Az abszolút háborúja az abszolút ellen
        • 3.3.1.3. Toleráns abszolutizmus
        • 3.3.1.4. Toleráns relativizmus
        • 3.3.1.5. Az intoleráns abszolutizmus háborúja a toleráns relativizmus ellen
        • 3.3.1.6. A relativizmus intoleráns abszolutizmusa
      • 3.3.2. Relativista és abszolutista reakciók a módszerek sokféleségére
      • chevron_right3.3.3. Relativista és abszolutista reakciók a tudományos nyelv sokféleségére
        • 3.3.3.1. A standard nézet
        • 3.3.3.2. Az új nézet
    • chevron_right3.4. Relativista és abszolutista reakciók az elmélet-redukcióra
      • 3.4.1. Redukcionizmus, abszolutizmus, intorelancia
      • 3.4.2. Antiredukcionizmus, relativizmus, tolerancia
    • chevron_right3.5. Relativista és abszolutista reakciók a reprezentációk sokféleségére
      • 3.5.1. Intoleráns abszolutizmus
      • 3.5.2. Toleráns relativizmus
    • 3.6. Összegzés
  • chevron_right4. Relativizmus és plauzibilis érvelés
    • 4.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right4.2. A p-modell mérsékelt relativizmusa
      • 4.2.1. A plauzibilis kijelentések relativitása
      • 4.2.2. A plauzibilis következtetések relativitása
      • 4.2.3. A p-kontextus
      • 4.2.4. Az információs alul- és túldetermináltság relativitása
      • 4.2.5. A p-parakonzisztencia relativitása
      • .2.6. A plauzibilis érvelési folyamat relativitása
      • 4.2.7. Az adatok és az evidencia relativitása
      • chevron_right4.2.8. Esettanulmány: a német labiális affrikáta
        • 4.2.8.1. Első érvelési ciklus: a bifonémikus reprezentáció
        • 4.2.8.2. Második érvelési ciklus: a monofonémikus reprezentáció
        • 4.2.8.3. Harmadik érvelési ciklus: a záró p-kontextus
    • 4.3. Összegzés
  • chevron_right5. A p-modell válaszai az ellenérvekre
    • 5.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right5.2. P-Parakonzisztencia
      • 5.2.1. Rescher és Brandom parakonzisztens logikája
      • 5.2.2. P-parakonzisztencia és plauzibilis érvelés
    • 5.3. Doktrínák helyett látásmód
    • chevron_right5.4. Az öncáfolat vádja
      • 5.4.1. Az öncáfolat vádja Platón Theaitétoszában
      • 5.4.2. A relativizmus dilemmája
    • chevron_right5.5. Az egyenlő érvényesség vádja
      • 5.5.1. Relativitás és preferencia
      • 5.5.2. Relativitás és mérce
      • 5.5.3. Relativitás és a bipolaritás elvetése
    • chevron_right5.6. Deskriptivitás és normativitás
      • 5.6.1. A racionális rekonstrukció és a p-modell
      • 5.6.2. A plauzibilis cél-eszköz séma
    • 5.7. Összegzés
• chevron_rightIII. rész: Konzisztencia és inkonzisztencia
  • chevron_right6. Az episztemológiai tolerancia elve
    • 6.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right6.2. Heurisztikusan termékeny, permanens p-parakonzisztencia
      • 6.2.1. Esettanulmány: Zubizarreta (1983)
      • 6.2.2. Esettanulmány: É. Kiss (1987)
    • 6.3. Esettanulmány: erős p-inkonzisztencia
    • 6.4. Esettanulmány: heurisztikusan terméketlen, elfogadhatatlan, ad hoc p-parakonzisztencia
    • 6.5. Esettanulmány: heurisztikusan terméketlen, ideiglenesen elfogadható, ad hoc p-parakonzisztencia
    • 6.6. Összegzés
  • chevron_right7. A jelenségek relativitása
    • 7.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right7.2. Esettanulmány: a német voller reprezentációi
      • 7.2.1. A mondat
      • 7.2.2. A voller reprezentációja a transzformációs generatív nyelvtanban
      • 7.2.3. A voller reprezentációja a fejvezérelt frázisstruktúra nyelvtanban
      • 7.2.4. A voller reprezentációja a kategoriális nyelvtanban
      • 7.2.5. A voller reprezentációja a topológiai modellben
      • chevron_right7.2.6. A voller reprezentációja a würzburgi nyelvtanban
        • 7.2.6.1. Első érvelési ciklus: az adatok
        • 7.2.6.2. Második érvelési ciklus: a melléknévi reprezentáció
        • 7.2.6.3. Harmadik érvelési ciklus: az elöljárószói reprezentáció
        • 7.2.6.4. Negyedik érvelési ciklus: a záró p-kontextus
      • 7.2.7. Intrateoretikus p-parakonzisztenica, interteoretikus p-parakonzisztencia és p-hiányosság.
    • chevron_right7.3. Vannak-e nyelvi tények?
      • 7.3.1. A reprezentációk relativitása és a jelenségek relativitása
      • 7.3.2. Az „Eleve Adott Mítosza”
    • 7.4. Összegzés
• chevron_rightIV. rész: Plauzibilis érvelés és érvelési hibák
  • chevron_right8. Érvelési hibák a chomskyánizmusban
    • 8.1. Kérdésfelvetés
    • 8.2. Mi egy érvelési hiba?
    • chevron_right8.3. Esettanulmány: szalmabábérvelés a B. F. Skinner Verbal Behavior című könyvéről írott recenzióban (Chomsky 1959)
      • 8.3.1. „A valaha volt legmegsemmisítőbb recenzió” vagy „abszurd karikatúra”?
      • chevron_right8.3.2. A plauzibilis érvelési folyamat
        • 8.3.2.1. Első érvelési ciklus: tudományos hipotézis vagy tudománytalan dogmatizmus?
        • 8.3.2.2. Második érvelési ciklus: objektivitás vagy az objektivitás elvesztése?
        • 8.3.2.3. Harmadik érvelési ciklus: egyszerűség vagy komplexitás?
        • 8.3.2.4. Részleges összegzés: kifinomult taktika?
        • 8.3.2.5. Behaviorizmus: elpusztult vagy él és virul?
      • 8.3.3. A válasz
    • 8.4. Esettanulmány: elsietett általánosítás Chomsky Aspects of the Theory of Syntax című könyvében (Chomsky 1965)
    • chevron_right8.5. Esettanulmány: argumentum ad verecundiam és whig-történetírás Chomsky Cartesian Linguistics című könyvében (Chomsky 2009 [1966])
      • 8.5.1. Történetírás vagy fantázia?
      • 8.5.2. Chomsky érvelési folyamatának következtetései
      • 8.5.3. Az argumentum ad verecundiam érvelési hiba
      • 8.5.4. A whig-történetírás és a Cartesian Linguistics
      • 8.5.5. Ad verecundiam és ad hominem érvelés
      • 8.5.6. A válasz
    • chevron_right8.6. Esettanulmány: érvelési hibák összefonódása a minimalista programban (Chomsky 1995a)
      • 8.6.1. „Teljesen kifejlett természettudomány” vagy „bizarr kivételek és mentegetőzések szórakoztató narratívája”?
      • chevron_right8.6.2. Metaforikus érvelési hibák
        • 8.6.2.1. Halmazok előállítása halmazokból
        • 8.6.2.2. A halmazelméleti metaforikus érvelési hiba
        • 8.6.2.3. A biológiai metaforikus érvelési hiba
      • 8.6.3. A körben forgó érvelés és az evidencia elhallgatása érvelési hiba
      • 8.6.4. A válasz
    • 8.7. Összegzés
  • chevron_right9. Érvelési hibák az antichomskyánizmusban
    • 9.1. Kérdésfelvetés
    • 9.2. Esettanulmány: közvetlen argumentum ad hominem és hamis analógia
    • 9.3. Esettanulmány: közvetett argumentum ad hominem és hamis analógia
    • 9.4. Esettanulmány: elfogult argumentum ad hominem
    • 9.5. Esettanulmány: a kút megmérgezése
    • 9.6. Összegzés
• chevron_rightV. rész: Haladás és hanyatlás
  • chevron_right10. A nyelvészeti háborúk
    • 10.1. Kérdésfelvetés
    • 10.2. Mi a tudományos haladás?
    • chevron_right10.3. Esettanulmány: ment-e a háborúk által a nyelvtudomány előrébb?
      • 10.3.1. Két „szent háború”
      • 10.3.2. Ciklikus, prizmatikus és visszamenőleges újraértékelés
      • 10.3.3. Alternatív nyelvtanok
      • 10.3.4. Kognitív nyelvészet
      • 10.3.5. Egyéb irányzatok
      • 10.3.6. A jelen
      • 10.3.7. A győztes veresége és a vesztesek győzelme
    • 10.4. Összegzés
  • chevron_right11. A chomskyánus narratíva és a tudományos haladás
    • 11.1. Kérdésfelvetés
    • chevron_right11.2. Esettanulmány: a whig-narratíva a chomskyánizmusban
      • 11.2.1. Anakronizmus és dogmatizmus a chomskyánus narratívában
      • 11.2.2. A nyelvtudomány-történet whig-újraírása
    • chevron_right11.3. Esettanulmány: heurisztikusan terméketlen narratíva a hazai chomskyánizmusban
      • 11.3.1. A narratív szöveg kiválasztása
      • 11.3.2. Első érvelési ciklus: haladás az éretlen tudománytól az érett tudomány felé?
      • 11.3.3. Kitérő: haladás az érett tudománytól az éretlen tudomány felé?
      • 11.3.4. Második érvelési ciklus: „Chomsky forradalmi felismerése”?
      • 11.3.5. Harmadik érvelési ciklus: „Chomsky Skinner-kritikája jelentős szerepet játszott abban, hogy a behaviorizmus háttérbe szorult”?
      • chevron_right11.3.6. Negyedik érvelési ciklus: „a transzformációs generatív nyelvészet nem a bölcsészettudomány, hanem a természettudományok egyik ága”?
        • 11.3.6.1. A p-probléma
        • 11.3.6.2. Első alciklus: diszciplínák kavalkádja (11.20)(a)-ban
        • 11.3.6.3. Második alciklus: biológia-e a transzformációs generatív nyelvészet (11.20)(b) szerint?
        • 11.3.6.4. Harmadik alciklus: „szánalmas dadogás” (11.20)(c)-ben?
      • 11.3.7. Ötödik érvelési ciklus: a transzformációs generatív nyelvész biológiai kutatómunkát végez?
      • chevron_right11.3.8. Hatodik érvelési ciklus: „a generatív elmélet evolúciója a szabályok elméletétől az elvek és paraméterek elméletéig, majd a minimalizmusig tart”?
        • 11.3.8.1. Első alciklus: axiomatikus elmélet-e a transzformációs generatív nyelvészet?
        • 11.3.8.2. Második alciklus: a ‘vágyvezérelt gondolkodás’ érvelési hiba
        • 11.3.8.3. Harmadik alciklus: „nincsenek az elmélet keretei között feloldhatatlan ellentmondások”?
      • 11.3.9. Hetedik érvelési ciklus: a narratíva záró p-kontextusa
      • 11.3.10. A tanulság
    • 11.4. Összegzés
• chevron_rightVI. rész: Befejezés
  • chevron_right12. Visszatekintés
    • 12.1. A p-modell reflexivitása
    • 12.2. Válaszok a részkérdésekre
  • 13. Válasz az alapkérdésre
• Irodalom

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//