Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

6.3. Esettanulmány: erős p-inkonzisztencia

A chomskyánus szakirodalom folyamatosan, különböző technikákat alkalmazva tárgyalta azt a kérdést, hogy egyes nyelvekben az alanyi kérdőszó milyen feltételek mellett maradhat in situ – azaz eredeti pozíciójában – és milyen feltételek mellett kötelező kimozgatása. A nyelvészeti adatokról folyó, a 6.1. szakaszban, valamint a 3.3.3. szakaszban körvonalazott vitához hozzászólva Haider (2009: 80) többek között az alábbi adatokat említi:

(6.23)	(a)	0<\|Az	It is unclear what shocked whom	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
			‘Nem világos, hogy mi sokkolt kit’
	(b)	0<\|Az	It is unclear whom what shocked	mondat nyelvtanilag helytelen.\|S<1
			‘Nem világos, hogy kit mi sokkolt’

A (6.24) alatti hipotézis plauzibilitásának közvetlen forrása a (6.23)-ban feltüntetett adathalmaz:1

(6.24)

0<|Az angolban az alanyi kérdőszó nem maradhat in situ.|S(6.23)<1

Viszont a németre vonatkozó adatok eltérnek (6.23)-tól:

(6.25)	(a)	0<\|Az	Es ist unklar, was wen schockierte	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
			‘Nem világos, hogy mi kit sokkolt’
	(b)	0<\|Az	Es ist unklar, wen was schockierte	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
			‘Nem világos, hogy kit mi sokkolt’

(6.25) a (6.26) alatti hipotézis plauzibilitásának a közvetlen forrása:

(6.26)

0<|A németben az alanyi kérdőszó maradhat in situ.|S(6.25)<1

(6.24)-ből és (6.26)-ból (6.27)-et kapjuk:

(6.27)

0<|Az angolban az alanyi és a tárgyi kérdőszó in situ pozíciójának viszonya aszimmetrikus, míg a németben szimmetrikus.|S(6.24), (6.26)<1

(6.27) magyarázatára a szakirodalomban számos kísérlet történt. Haider javaslata összefüggést vél felfedezni (6.27) és a nyelvek szintaktikai típusai között. Kiindulva abból, hogy az angol alapszórendje ige-tárgy és a németé tárgy-ige, a következő feltevést fogalmazza meg (Haider 2004), (2009: 79):

(6.28)

Az alanyi és a tárgyi kérdőszó in situ pozíciójának aszimmetrikus viszonya azon nyelvek sajátossága, amelyeknek alapszórendje ige-tárgy, szimmetrikus viszonya pedig a tárgy-ige alapszórendű nyelvek tulajdonsága.

(6.28)-ból az következik, hogy egyéb tárgy-ige alapszórendű nyelvek, és köztük a holland is, a német analógiájára megengedik az alanyi kérdőszó in situ pozícióját. Azonban Gisbert Fanselow vitatta (6.28)-at, ezért 22 holland anyanyelvű informánssal ítéltette meg 10 különböző szerkezetű, alanyi és tárgyi kérdőszót tartalmazó holland mondat grammatikalitását (Haider 2009: 79). Azt az eredményt kapta, hogy bizonyos releváns esetekben a grammatikalitási ítéletek eltérőek. Az eltérő grammatikalitási ítéleteket a (6.29)–(6.30) alatti példákon szemléltetem.

Az ‘alanyi kérdőszó – tárgyi kérdőszó’ sorrend a hollandban minden grammatikalitási ítélet szerint helyes:

(6.29)	0<\|Az	Ik weet niet wie wat gekocht heeft	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
		‘Nem tudom, hogy ki mit vett’

Viszont a ‘tárgyi kérdőszó – alanyi kérdőszó’ sorrend egyes informánsok szerint helyes, mások szerint helytelen:

(6.30)	(a)	0<\|Az	Ik weet niet wat wie gekocht heeft	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
			‘Nem tudom, hogy mit ki vett’
	(b)	0<\|Az	Ik weet niet wat wie gekocht heeft	mondat nyelvtanilag helytelen.\|S<1
			‘Nem tudom, hogy mit ki vett’

A (6.30)(a) és (b) közötti p-inkonzisztencia látszólag triviális, mivel ‘csak’ azt a gyakorló nyelvész számára magától értetődő tapasztalatot szemlélteti, hogy különböző informánsok a mondatok grammatikalitását eltérően ítélik meg. Azonban Haider (2009: 80) ebből a triviálisnak látszó tapasztalatból nem-triviális következtetéseket von le: a kétféle ítélet egyazon grammatikán belül nem tartható fenn egyidejűleg; ugyanakkor az elmélet sem tud dönteni közöttük; ez pedig alapjaiban kérdőjelezi meg a nyelvészeti elméletalkotás működőképességét. A (6.30) alatti adatok alapján az alábbi két hipotézist kapjuk:

(6.31)

0<|A hollandban az alanyi kérdőszó maradhat in situ.|S(6.30)<1

(6.32)

0<|A hollandban az alanyi kérdőszó nem maradhat in situ.|S(6.30)<1

A helyzet látszólag hasonló az első két esettanulmányéhoz. A hasonlóság azonban az alábbi okból csupán látszólagos. Az előző szakaszban bemutatott két, egymással p-inkonzisztens hipotézis nem a vizsgált mondatok grammatikalitásának ellentmondásos megítéléséből következett, hanem két különböző feltételrendszert meghatározó tesztek eredménye támasztotta alá a két, egymásnak ellentmondó hipotézist. A vizsgált spanyol, illetve magyar mondatok grammatikalitásának megítélése eleve ellentmondásmentes volt.

Ezzel szemben a holland példában az egymásnak ellentmondó grammatikalitási ítéletek ugyanabból az adatforrásból – azaz introspekcióból – származnak. Ezért a (6.31) és (6.32) közötti p-inkonzisztencia nem rekonstruálható p-parakonzisztenciaként, mert a két hipotézis nem rendelhető hozzá két, egymással p-szuperpozíciót alkotó, két különböző feltételrendszert reprezentáló komponens p-kontextushoz. Tehát – az erős p-inkonzisztencia definíciójából következően – (6.31) és (6.32) viszonya erősen p-inkonzisztens:

(6.33)	(a)	Legyen adott (6.30), (6.31) és (6.32).
	(b)	Legyen c a Haider elméletének megfelelő p-kontextus.
	(c)	c tartalmazza a (6.30)-ban foglalt grammatikalitási ítéleteket mint adatokat.
	(d)	c-ben t-plauzibilis (6.31) és t-plauzibilis (6.32) is, mert mindkettő forrása (6.30).
	(e)	Tehát (6.31) és (6.32) konjunkciója levezethető c-ben.
	(f)	Tehát c erősen p-inkonzisztens.

Következésképpen a plauzibilis érvelési folyamat nem érheti el heurisztikus célját, azaz a p-inkonzisztencia megszüntetését.

Ha Haider elméletét a hollandra vonatkozó adatok és a hipotézisek viszonya erősen p-inkonzisztenssé teszi és ez a viszony az említett destruktív következtetéshez vezet, akkor fel kell vetnünk azt a kérdést, hogy mi a felelős az erős p-inkonzisztencia fellépéséért. Noha Haider természetesen nem használja a p-modellt, és ezt a kérdést nem teszi fel, tanulmányában megtalálható a válasz:

(6.34)

„Az elméleti nyelvészeknek el kell ismerniük, hogy az a gyakorlat, amely az utóbbi évtizedek úttörő szakaszában sikeresnek bizonyult, vagyis az introspekció és az informánsoktól kapott eklektikus visszajelzés, elérkezett határaihoz” (Haider 2009: 97; kiemelés K. A.).

Ez a megfogalmazás nyilvánvaló válságretorika és legalább két szempontból fontos szemléletváltást tükröz. Először, Haidernek az elméleti nyelvészet eddigi metodológiájával és az episztemológiai tolerancia (VK4i)-ben megfogalmazott elvével összhangban azt kellene mondania, hogy az elmélet apparátusa dönt (6.30)(a) és (b) között, a kiválasztott hipotézisnek ellentmondó adat magyarázatával pedig meg kell várnunk az elmélet későbbi fejlődését. Ezzel szemben a fenti idézetben Haider megkérdőjelezi azon adatforrás és azon adattípus adekvát voltát, amelyre az elméleti nyelvészet eddigi eredményeit alapozta. Másodszor, az elméleti nyelvészetben a (6.30)-hoz hasonló – az anyanyelvi beszélők egymásnak ellentmondó grammatikalitási ítéleteiből származó – p-problémák nap mint nap felmerülnek anélkül, hogy eltántorítanák a nyelvészt az elmélet további alkalmazásától. Haider reflexiója egy a napi kutatói gyakorlatban reflektálatlanul triviálisnak tekintett p-problémára azért jelez jelentős szemléletváltást, mert e reflexió azonnal kimutatta, hogy ez a (6.33) szerint erős p-inkonzisztenciában megnyilvánuló p-probléma valójában a nyelvészeti elméletalkotás hatékonyságát veszélyeztető módon és mértékben nem-triviális.

Haider ezen álláspontjának fényében a következő kérdés, amelyet fel kell tennünk, az, hogy hogyan kerülhető el az erős p-inkonzisztencia. A válasz: ha az erős p-inkonzisztencia nem tolerálható, és az erős p-inkonzisztencia fellépésének oka az introspekció mint adatforrás, valamint a grammatikalitási ítélet mint adattípus bizonytalansága, akkor ezt az adatforrást és ezt az adattípust kell megváltoztatni ahhoz, hogy az erős p-inkonzisztenciát elkerülhessük. Az újabb kérdés: Hogyan?

Az egyik lehetőség az introspekció felváltása egy másik adatforrással. Haider szerint ez az új adatforrás, amelynek fel kell váltania az introspekciót, csakis a műszeres kísérlet lehet. Azonban az introspekció egyszerű felváltása egy másik adatforrással, például a műszeres kísérletekkel, nem járható út. Ugyanis a műszeres kísérletek eredményei is többféleképpen értelmezhetők, és ugyanúgy erős p-inkonzisztenciához vezethetnek, mint az anyanyelvi intuíció kizárólagos adatforrásként való alkalmazása. Továbbá, a nyelvészeti adatok szerkezetéről és funkciójáról folyó jelenlegi viták egyik nagyon fontos tanulsága az a felismerés, hogy noha az introspekció bizonytalan és megbízhatatlan adatforrás, egyéb adatforrások – például kísérletek és elektronikus korpuszok – nem működőképesek az anyanyelvi intuíció felhasználása nélkül. Az introspekció mint adatforrás nem iktatható ki sem a korpusznyelvészeti, sem a kísérleti nyelvészeti vizsgálatokból (lásd a 3.3.3. szakaszban idézett irodalmat, valamint Kertész & Rákosi 2022: 31–90).

Mindebből az következik, hogy a kínálkozó másik lehetőséget kell komolyan mérlegelnünk: több eltérő adatforrás – például introspekció, műszeres kísérletek, kérdőíves kísérletek, korpuszok – felhasználását és több adattípus – például keresési eredmények, kísérleti eredmények és grammatikalitási ítéletek – integrálását. Az adat- és evidenciavitában felvetett, a fenti érveléstől független érvek is alátámasztják e következtetést. Például Bornkessel-Schlesewsky & Schlesewsky (2007) hangsúlyozza több adattípus összekapcsolásának indokoltságát annak érdekében, hogy megbízhatóbb következtetésekhez juthassunk (lásd a 3.3.3. szakaszt is). Azonban felmerül az a kérdés, hogy a különböző adattípusokra épülő kijelentések ugyanarra a jelenségre vonatkoznak-e. Ha e kérdésre a válasz nemleges, akkor az integráció vagy nem lehetséges, vagy csak a p-parakonzisztencia valamely változata révén lehetséges, ami egészen más eredménnyel jár, mintha a különböző adatforrásokból származó reprezentációk ugyanarra a jelenségre vonatkoznának. Ez a kérdés áll a következő fejezet középpontjában. Bármilyen választ kapunk is majd e kérdésre, a jelen fejezet esettanulmányai nyilvánvalóvá teszik a módszerek pluralizmusából táplálkozó relativista és toleráns szemlélet vállalásának igényét, és felhívják a figyelmet arra, hogy a chomskyánus nyelvészet teljesítménye nem kielégítő.

1	E hipotézisek formális tárgyalásához minimalista keretben lásd Haider (2004), valamint az ott hivatkozott irodalmat. Az in situ arra utal, hogy az alapesetben az alany az ige után lenne.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero