Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

6.4. Esettanulmány: heurisztikusan terméketlen, elfogadhatatlan, ad hoc p-parakonzisztencia

Annak illusztrálására, hogy egy ellentmondás p-parakonzisztens feloldásának heurisztikus terméketlensége az előző szakaszok tanulságától eltérő következményhez is vezethet, a következő példát említem Hornstein et al. (2005: 299) minimalista nyelvtanából:

(6.35)	0<\|A	There seems to be many people in the room	mondat nyelvtanilag helytelen.\|S<1
		‘Úgy tűnik, sok ember van a szobában’

Riemer (2009) nagy mennyiségű, Google-kereséssel kapott adattal dokumentálja a (6.35)-nek ellentmondó grammatikalitási ítéletet:

(6.36)	0<\|A	There seems to be many people in the room	mondat nyelvtanilag helyes.\|S<1
		‘Úgy tűnik, sok ember van a szobában’

Riemer (2009: 615) szerint a (6.35) alatti grammatikalitási ítélet magyarázata az, hogy interferál a hagyományos latin alapú preskriptív nyelvtanokkal, melyekben az angolnál sokkal prominensebb az alany-ige egyeztetés. Amennyiben abból indulunk ki, hogy (6.35)-ben a grammatikalitási ítéletet preskriptív prekoncepciók befolyásolják, akkor, mint Riemer hangsúlyozza, egyáltalán nem világos, hogy melyik grammatikalitási ítélet releváns az elméletalkotás számára, és azt hogyan kell elválasztani olyan mélyen gyökerező előítéletektől, amelyek a helyes és helytelen beszéd közötti különbségtételre vonatkoznak. Tehát (6.35) és (6.36) fényében két, egymásnak ellentmondó hipotézis kínálkozik:

(6.37)

0<|Az angolban az alany-ige egyeztetési szabályok vonatkoznak a ‘there-seems-to-be + többes számú NP’ szerkezetekre.|S(6.35)<1

(6.38)

0<|Az angolban az alany-ige egyeztetési szabályok nem vonatkoznak a ‘there-seems-to-be + többes számú NP’ szerkezetekre.|S(6.36)<1

Az előző két szakaszban bemutatott példák és a jelen szakaszban tárgyalt példa között az egyik különbség az, hogy míg ott a grammatikalitási ítéletek forrása az informáns anyanyelvi intuíciója, addig itt a grammatikalitási ítélet és a preskriptív nyelvtanok közötti interferencia következtében fellépő ‘zaj’ (Riemer 2009: 615–616). Riemer érvelésének első lépése felveti annak lehetőségét, hogy az utóbbi esetben a p-inkonzisztenciát két különböző nyelvtan közötti p-parakonzisztens viszonyként rekonstruáljuk:

(6.39)	(a)	Legyenek adottak a következő plauzibilis kijelentések: a (6.37)-et alátámasztó adatok; a (6.38)-at alátámasztó adatok; (6.37); (6.38).
	(b)	Tegyük fel, hogy c1 ⊗ c2 = c, ahol c az angol nyelv Hornstein et al. (2005) szerinti minimalista szintaxisa.
	(c)	A c1 p-kontextus az angol írott nyelv magasan képzett beszélők által használt változatával kapcsolatos adatokat (lásd (6.35)) és hipotéziseket (például (6.37)), a c2 p-kontextus pedig a beszélt angol köznyelvvel kapcsolatos adatokat (például (6.36)) és hipotéziseket (például (6.38)) tartalmazza.
	(d)	Ekkor (6.37) t-plauzibilis c1-ben, de nem az c2-ben. (6.38) pedig t-plauzibilis c2-ben, de nem az c1-ben.
	(e)	Tehát (6.37) és (6.38) t-plauzibilis c-ben, de (6.37) & (6.38) nem vezethető le sem c1-ben, sem c2-ben, sem c-ben.
	(f)	Tehát c p-parakonzisztens.

Tehát lehetséges a p-parakonzisztens rekonstrukció. Ugyanakkor, mivel a transzformációs generatív nyelvtan a velünk született nyelvi képességünket kívánja leírni, a preskriptív megfontolások – ahogy azt művelői számtalanszor hangsúlyozták (az áttekintéshez lásd például Newmeyer 2022) – idegenek a generatív nyelvészettől. Ezért a (6.37)-et alátámasztó adatokat el kell vetni. Ha elvetjük őket, akkor értelemszerűen a két egymással inkompatibilis nyelvtan konstruálása sem fogadható el. Következésképpen a (6.37) és (6.38) közötti p-inkonzisztencia (6.39)-ben bemutatott p-parakonzisztens feloldása heurisztikusan terméketlen és még ideiglenesen sem elfogadható. Ebben az esetben az elmélet tulajdonságaiból következik az egyik hipotézis elvetésével járó információvesztés szükségessége.1

1	Ez azt jelenti, hogy a minimalista program szükségszerűen elköveti ‘az evidencia elhallgatása’ elnevezésű érvelési hibát. Erre részletesen visszatérek majd a 8. fejezetben.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero