Kertész András

Mire jó a nyelvtudomány elmélete?

1.3. Terminológia és notáció

(i) Alapfogalmak. Nem a definíció szándékával, hanem csupán első megközelítésben az alapfogalmakat a következőképpen vezetem be:

‘Elméleti nyelvészeten’ olyan elméletek rendszerét értem, amelyek Chomsky fellépésének hatására alakultak ki: vagy vele összhangban, vagy ellenreakcióként, vele szemben Miután áttekintette meghatározásának nehézségeit, Nefdt (2024) néhány – szükséges és elégséges definíciós kritériumnak nem tekinthető – irányelvet javasol a terminus körülhatárolására. Először is, viszonyítási pontként szolgálhat a transzformációs generatív grammatika, mivel „számos kiváló filozófiai értekezés reflexiói szinte kizárólag erre összpontosítottak” (Nefdt 2024: 2–3). Ennek ellenére a teoretikus nyelvészet hatóköre jóval tágabb, mert a transzformációs generatív grammatika „csupán egy a kérdések egy meghatározott körére irányuló számos elméleti megközelítés közül” (uo. 3). Másodszor, az elméleti nyelvészetet az alábbi, különböző keretekben és különböző módszerekkel vizsgálható kérdések felvetése jellemzi: Mi a nyelv? Mi egy nyelv? Miként sajátítunk el nyelveket? Miként lehetséges a nyelvi kommunikáció? Miként jött létre a nyelv? E felfogás összhangban áll a jelen monográfia kiindulópontjával, mivel nem korlátozza az elméleti nyelvészetet a transzformációs generatív grammatikára, hanem teret enged a megközelítések sokféleségének, valamint a köztük fennálló konfliktusoknak is.

A ‘tudományelmélet’ az a diszciplína, amelynek vizsgálati tárgya a tudomány.1 Az előbbi az utóbbihoz viszonyítva a meta-, az utóbbi az előbbihez viszonyítva a tárgytudományos szinten helyezkedik el. A tudományelmélet elsősorban az elméletek létrejöttét és szerkezetét, a tudományos terminusok jelentését, a törvények igazolhatóságát, a tudomány módszereit, valamint a tudományos kijelentések és a tapasztalat viszonyát vizsgálja.
Az ‘ismeretelmélet’ a tudás – és nem kizárólag a tudományos tudás – létrejöttének, lehetőségeinek és korlátainak az általános feltételeit járja körül széles filozófiai összefüggésrendszerbe ágyazva. Noha perspektívájuk, módszerük, tárgyuk és céljaik nem azonosak, az ismeret- és a tudományelmélet bizonyos esetekben átfedésben lehetnek egymással, így a relativizmusra, az elméletalkotás ellentmondásosságára, az érvelési hibákra és a tudományos haladásra vonatkozó kérdéseknél is. Ezért a könyv a tudományelméleti szempontok mellett az egyes fejezetek részkérdéseinek felvetése és megválaszolása számára releváns ismeretelméleti összefüggéseket is figyelembe veszi.
Chomsky nyelvészetének elnevezése az évtizedek során folyamatosan változott. A kezdeti időszakban a ‘transzformációs generatív nyelvészet’ elnevezés terjedt el. A továbbiakban ezt a kifejezést megtartom és azonos értelemben használom a ‘Chomsky nyelvészete’ és a ‘chomskyánizmus’ kifejezésekkel, ily módon megkülönböztetve a generatív nyelvészeten belüli nem-transzformációs irányzatoktól.

(ii) Explikáció. A tudományelmélet egyik eszköze az explikáció, melyet rendszeresen alkalmazni fogok.2 Carnap (1950: 3) szerint az explikáció egy pontatlan – homályos vagy többértelmű – terminus felváltása egy pontosabbal az elméleti kereten belül. Az explikandum az eredeti, többértelmű vagy homályos terminus, az explikátum pedig az új, pontosan definiált terminus. Az explikandum származhat a hétköznapi nyelvből vagy a tudományos nyelvből is. Az explikátum jelentését egyértelmű szabályok határozzák meg, melyek beillesztik azt egy elméleti keret kontextusába. A terminusok egy részét – köztük a ‘nyelvtudomány’, ‘nyelvtan’, ‘nyelv’ stb. kifejezéseket – pre-explikatív értelemben használom. Explikációjuk nem vinne közelebb az alapkérdés megválaszolásához, ugyanakkor megterhelné az enélkül is összetett, számos különböző forrásból származó információkat felhasználó gondolatmenetet. Másokat, melyek tisztázása nélkül az egyes fejezetek részkérdései nem lennének megválaszolhatók – például ‘elmélet’, ‘relativizmus’, ‘tolerancia’, ‘narratíva’ stb. – explikálni fogom. Az explikációkat fokozatosan, esetenként akár több fejezeten át tartó pre-explikatív használatukat követően vezetem be. Azokat a kifejezéseket, amelyek esetében különösen fontos felhívni a figyelmet pre-explikatív voltukra vagy tárgynyelvi használatukra egy metanyelvi kontextusban, aposztrófok közé teszem.

(iii) Esettanulmányok. A tudomány történetének és elméletének sikeresen alkalmazott módszerei közé tartozik az esettanulmányok alkalmazása. Miután a 4. és 5. fejezet bevezeti a metaelméleti modellt, annak működését a későbbi fejezetekben esettanulmányok mutatják be. Az esettanulmányok a közelmúlt nyelvtudomány-történetéből származnak. Az, hogy az esettanulmányok tárgyai néhány évtizeddel ezelőtti kutatások, két tekintetben fontos. Egyrészt ugyanolyan metaelméleti tanulságokkal járnak, mint amelyekkel a jelenlegi eredmények elemzése járna. Ami néhány évvel ezelőtt kortárs tudomány volt, az a jelenből visszatekintve tudománytörténet, miközben „azok az elméleti kérdések, amelyeket az általunk vizsgált esetekkel kapcsolatban felteszünk, nagyrészt változatlanok” (Scholl & Räz 2016: 75; kiemelés K. A.). Másrészt a könyv hangsúlyozottan nem arra törekszik, hogy állást foglaljon a jelenlegi tárgytudományos vitákban, hanem arra, hogy sikeres és sikertelen eseteket elfogulatlanul megvizsgálva konstruktív következtetéseket vonjon le a tudományelméletnek a nyelvészeti problémamegoldásban játszott szerepére nézve.3

(iv) Idézetek. Metaelméleti jellegéből adódóan a könyv gondolatmenete a tárgytudományos nyelvészeti publikációktól eltérően szisztematikusan támaszkodik olykor viszonylag terjedelmes idézetekre. Az idézetek két típusát alkalmazom:

A nyelvtudományi publikációkból származó idézetek az elemzések ‘adatai’-ként szolgálnak. Konstitutív összetevői a tudományelméleti elemzéseknek, mivel a tudományelméletnek „a létező tudományokhoz kell fordulniuk. Ezek alkotják a rendelkezésre álló adatokat” (Stegmüller 1973c: 8; kiemelés az eredetiben). Szerepük analóg a nyelvészek ‘példáival’ azokban a nyelvészeti munkákban, amelyek nyelvi jelenségeket írnak le, mint például mondatok szerkezetét, morfémákat, jelentéseket, nyelvi cselekvéseket, metaforákat, beszélgetéseket stb.
A tudomány- és ismeretelméleti publikációkból származó idézetek olyan nézetek dokumentálását szolgálják, amelyeket explikálok, vitatok vagy elutasítok. Alátámasztják – a nyelvészek túlnyomó többsége számára bizonyára szokatlan – álláspontom indokoltságát és elfogulatlanságát. Lehetővé teszik, hogy az idézetekkel megindokolt állításaimat az olvasó közvetlenül ellenőrizze, és megalapozottnak vagy megalapozatlannak értékelje.

Az e két típus valamelyikébe sorolható idézeteket – a gondolatmenetben betöltött jelentőségüket hangsúlyozva – számozott és bekeretezett bekezdésekben tüntetem fel. A visszautalásokat megkönnyíti, hogy a számozott idézeteket gondolati egységekre tagolom. A tagolás többnyire nem egyezik meg az eredeti szöveg tördelésével. Azok az idézetek, amelyek nem az elemzések tárgyai vagy a metaelméleti érvelés elemei, hanem csupán illusztratív jellegűek, a lábjegyzetekben, vagy, amennyiben rövidek, a főszövegben idézőjelek között, de egyéb tipográfiai jelölés nélkül szerepelnek.

Az idézetek használatával szemben felmerülhet az az ellenvetés, hogy kiválasztásuk tendenciózus, és ugyanazt a hibát követem el, amelyet a chomskyánizmusban bírálni fogok: azokat az adatokat emelem ki, amelyek alátámasztják álláspontomat, és hallgatok az ellene szólókról. Az ellenvetésre az alábbi válaszokat tudom adni:

Az idézeteknek mint ‘adatoknak’ a kiválasztását valóban befolyásolja az a metaelméleti keret, amelynek a segítségével a (K) kérdésre válaszolni próbálok. De ez önmagában nem hiba, hanem a tudományos megismerés természetéből adódik: „Lehetetlen bármit tanulmányozni – a tudománytörténetet is beleértve – valamilyen a priori keret nélkül, amelynek a segítségével a jelenségek értelmet nyernek. Minden megfigyelés elméletfüggő” (Miller 2012: 40; kiemelés K.A.). A baj nem az, ha a metaelmélet meghatározza a feldolgozott információk kiválasztását, hanem a baj az lenne, ha manipulatív módon, az olvasót érvelési hibák alkalmazásával megtévesztve járna el. Ezt igyekszem elkerülni.
A másik reakcióm az ellenvetésre az, hogy a fejezetek kérdésfelvető szakaszában a chomskyánus narratívával szembesítve, és nem azt ignorálva bocsátom előre saját válaszomat. A chomskyánus narratívát a 11. fejezet fogja összegezni és értékelni.

(v) Szakirodalom. A gondolatmenet gyakran érkezik elágazásokhoz. Igyekszem fegyelmezetten az alapkérdéssel kijelölt, követhető útvonalon maradni. Jól tudjuk, hogy nem lehet minden, a kiindulóponttal közvetlenül vagy közvetve összefüggő releváns kérdés bemutatását egyetlen monográfiába belesűríteni. Ugyanakkor a lábjegyzetekben – az olvasó első tájékozódását segítő szakirodalmi támpontok megadásával – utalni fogok azokra az irányokra, amelyekre e könyv nem térhet ki, de amelyek önmagukban fontosak és indokoltak.

(vi) Kritika és tárgyszerűség. A nyelvtudomány harcias diszciplína. Különböző részterületeinek egymással ütköző nézeteket valló közösségei között háborúskodások dúlnak. A nyelvészeti elméletalkotás valamely elemének metaelméleti elemzésére tett kísérlet könnyen szembesülhet az éppen aktuális ‘háború’ megnyilvánulásaival, melyek gyakran ad hominem jellegűek. Ezért leszögezem: tárgyszerűségre, távolságtartásra, tudományos igényességre törekszem akkor is, ha egymást támadó személyek, látásmódok, kijelentések a vizsgálat tárgyai. A metatudományos elemzésekkel nem kívánok bekapcsolódni a tárgytudományos szinten folyó és személyes ellentétekben gyökerező ‘háborúk’ egyikébe sem. A könyv kritikus hangvételű, de kritikai szemlélete a (K) alapkérdés és a válaszhoz vezető metatudományos reflexió természetéből származik.

(vii) Redundancia. A szerteágazó gondolatmenet koherenciájának hangsúlyozása és az olvasás megkönnyítése érdekében a könyv sok kereszthivatkozást tartalmaz. Az érvelés ciklikusan halad: egy későbbi szakaszban megismétel és pontosít, módosít, kiegészít korábban leírt megállapításokat, miközben később levonandó következtetésekre előre felhívja a figyelmet.

A következő fejezetben áttekintem a II., III., IV. és V. rész elemzéseit előkészítő háttérismereteket.

1	Angolul ‘philosophy of science’, németül ‘Wissenschaftstheorie’, ritkábban ‘Wissenschaftsphilosophie’. A ‘nyelvtudomány elmélete’ angolul ‘philosophy of linguistics’, németül ‘Wissenschaftstheorie der Linguistik’. Az általános tudományelmélet tárgyát, módszereit és központi kérdéseit számos külföldön megjelent monográfia tekinti át. Magyarul olvasmányos és jól követhető bevezetést nyújt az általános tudományelméletbe Kampis (2022).
2	A terminus történetéhez lásd Cordes & Siegwart (2024) összefoglalását.
3	Az esettanulmányok felvetnek általános tudománymódszertani problémákat, melyek megoldására – a gondolatmenet során végrehajtott esettanulmányok ismeretében – összefoglalóan a 12.1. szakasz tesz javaslatot.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 664 125 2

Nyelvészet

A könyv egy olyan tudományszemléletet körvonalaz, amely lehetővé teszi a nyelvészet és a tudományelmélet szisztematikus együttműködését. Egyrészt a transzformációs generatív nyelvészet példájából kiindulva rámutat az ellentmondások típusaira, az érvelési hibákra, valamint a tudományos haladás gátját jelentő elemekre a nyelvtudományban. Másrészt olyan, a nyelvészeti problémák megoldását segítő, a nyelvtudomány különböző területeire alkalmazható tudományelméleti stratégiákat javasol, amelyek felismerésére és alkalmazására a tárgytudományos kutatás eszközei nem alkalmasak. Ily módon a tudományelméleti elemzések eredményei beépülhetnek a nyelvészek tárgytudományos kutatási gyakorlatába. A könyv gondolatmenete azt mutatja be, hogy a nyelvészet tudományelméletének célja nem a priori normák előírása és számonkérése a tudományos kutatás gyakorlatán. Célja ugyanaz, mint a tárgytudományos kutatásé: a nyelvtudás, a nyelvhasználat, a nyelvtörténet leírása és magyarázata. Ugyanakkor a tudományelmélet e célt a tárgytudományos kutatásnál magasabb absztrakciós szinten és kevésbé technikai jelleggel, ismeretelméleti, nyelvfilozófiai és tudománytörténeti összefüggések mérlegelésével közelíti meg. A könyv végkövetkeztetései a chomskyánus generatív grammatika monista, abszolutista és intoleráns narratívájával szemben a nyelvtudomány pluralista, relativista és toleráns művelésének heurisztikus termékenysége és progresszivitása mellett szólnak.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kertesz-mire-jo-a-nyelvtudomany-elmelete//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero