Az L2-elsajátítást középpontban helyező modellek sorra vételének végére érve láthattuk, hogy az L2-elsajátítási modellek számos különböző szempont szerint alkotnak feltételezéseket az L2 beszédhangok percepciója és produkciója mögött megbúvó folyamatokról. Ezért a jelen monográfia fonetikai-produkciós szempontú elemzésre fókuszálva a hipotézisek felállításához az egységesség és célszerűség érdekében kizárólag egyetlen modell (pontosabban egyetlen modell régebbi és revideált változatának) predikcióiból indul ki: a Flege-féle (1995) SLM és a Flege- és Bohn-féle (2021) SLM-r fonetikai L2 beszédhang-elsajátítási modellből. E modell azért tekinthető megfelelő és célszerű választásnak az értekezés hipotéziseinek alapjául, mert a legtöbb vizsgált beszédhangcsoport esetében a nyelvtanulóknak egy már meglévő kontrasztot kell újrahangolniuk, tehát ezekben az esetekben az L2 beszédhangok egyértelműen rendelkeznek L1-beli megfelelővel, amelyek tőlük akusztikai/artikulációs megvalósulásukban valamilyen mértékben eltérnek. Ezen (anyanyelv szempontjából nem kontrasztív) eltérésekből kiindulva azt feltételezhetjük, hogy a nyelvtanulók produkciójában az L2 beszédhangok az ekvivalensként való osztályozás eredményeképpen az L1-beli megfelelőikkel helyettesítődnek. Ez a predikció szolgál az értekezés hipotéziseinek alapjául (P1). Továbbá elfogadva az SLM-r azon feltételezését, hogy a percepció és a produkció együtt fejlődik, az értekezés az SLM modellek azon predikcióját is vizsgálja, miszerint a tapasztalt L2-ingerek mennyiségével (tehát a nyelvi tapasztalattal) együtt változik az L2 beszédhang-kategóriák produkciója. Tehát a tapasztalt L2-ingerek mennyiségének növekedésével párhuzamosan feltételezhető, hogy a nyelvtanulók L2-kategóriáinak jellemzői produkciós szempontból – statisztikai alapon – egyre inkább megközelítik a natív L2-re jellemző mintázatokat. Más szóval ez azt jelenti, hogy e predikció szerint a több nyelvi tapasztalattal rendelkező nyelvtanulók jobban megközelítik a célnyelvre jellemző natív ejtést, mint a kevesebb nyelvi tapasztalattal rendelkező nyelvtanulók. Az értekezésben a fentebb bemutatott predikciót (P1) ezzel a szemponttal bővítem, és a célnyelvi produkcióban az ekvivalensként való osztályozás és a nyelvi tapasztalat interakcióját várom. Ez az értekezés második predikciója (P2). A fentebbi két predikciót (P1, P2) az értekezés összes L2 beszédhangok produkciójával kapcsolatos kísérletében vizsgálom, és reflektálok rájuk. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy a monográfia célnyelv-elsajátítással kapcsolatos kísérleteiben minden esetben két, eltérő célnyelvi tapasztalattal rendelkező csoport produkcióját is összevetem a natív kínai beszélők ejtésével. A predikciók alkalmazása alól kivételt képez az értekezés utolsó kísérlete, amelyben a kínai lexikai tónusok és a magyar monoszillabikus intonációs kontúrok realizációját hasonlítom össze. Ebben az esetben, habár a célnyelv-elsajátításhoz kapcsolódó témáról van szó, mégsem nyelvtanulók produkcióját vizsgálom, hanem kínai anyanyelvű beszélők kínai, valamint magyar anyanyelvű beszélők magyar nyelvű ejtését. Továbbá, az értekezésben kérdésként merülhetne fel az L2 beszédhangok percepciója is, azonban ezzel a kötet terjedelmi korlátokból fakadóan nem foglalkozik.