Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Megbeszélés

A terápia részben befejezetlennek is tekinthető, több szálon tovább lehetett volna haladni (férjéhez fűződő kapcsolata, a traumatikus múlt további feldolgozása leginkább szimbolikus munkával, énállapot terápia folytatása a disszociációs mechanizmus alapján, viselkedésterápiás megoldások stb.). A farmakoterápiában is maradtak kiaknázatlan lehetőségek (Takagi és mtsai, 1991). Mindenesetre a beteg jelenleg ennyi változás befogadására volt kész – ez szabott határt az egyébként meglehetősen rövid, mindössze 11 ülésből és néhány rövid találkozásból álló terápiának. A terapeuta szemszögéből ezt ellenállásnak is tekinthetnénk, ami a súlyosan traumatikus gyermekkor elfojtott élményeivel, disszociálódott énrészeivel való terápiás munkával szemben hat. A beteg szemszögéből (s ez a fontosabb): újra elérte azt az egyensúlyt, mely gyermekkora óta enyhe, szinte szokássá nemesült tünetek árán fennállott.

Pszichodinamikailag érdemes felhívni a figyelmet az orális depriváció szerepére (szoptatás hiánya, az étel elzárása, az evéssel kapcsolatos traumák), ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a beteg számára ennek késői kompenzálása jelentette a tünet kialakulását, melynek ezen túl szimbolikus értelmezése is kézenfekvőnek tűnik. Ez a terápia szempontjából közvetlen segítséget jelentett (fojtogatás és életveszély, torokszorító érzés és félelem az éhenhalástól). Túletető-aggódó anyai viselkedése szintén felfogható kompenzálásként.

A traumatikus élmények feldolgozására igen gyakran a disszociáció énvédő mechanizmusa bizonyul a túlélés szempontjából a legjobbnak (Ludwig, 1983). Az ilyen betegekben a disszociatív kapacitás magas, s ezzel szorosan korrelál a magas hipnotikus fogékonyság, melyet az evészavarok közül bulimiában többen is leírtak, saját beteganyagunkban is ezt találtuk (Túry és Szabó, 1991). Gyakran traumatikus élmények (nem ritkán szexuális abúzus) derülnek ki az evészavaros (főleg a bulimiás) betegek kórelőzményéből, például Vanderlinden és Vandereycken (1990) anyagában 36%-ban fordulnak elő. Hasonló megfigyelések alapján írta le Torem (1986) az evészavarok disszociációs hipotézisét, mely a betegek egy alcsoportjában hasznos megközelítésnek bizonyul. Mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ez a modell szelektív, azaz nem igyekszik magyarázni az evészavarok komplexitását. Ezt az elképzelést a fentieken túl egyéb megfigyelések is alátámasztják, így disszociatív kapacitást mérő skálákkal, esetleírásokkal stb. Chandarana és Malla (1989) például multiplex személyiségzavart talált egy bulimiás betegben.

Még kifejezettebb a disszociáció mechanizmusának szerepe az éjszaka, hipnagóg állapotban bekövetkező tünetek esetében. Ez bulimia nocturnában nyilvánvalónak tetszik, egyben a hipnoterápia előnyeire is utal (Túry és Szabó, 1991). Bár a fentiekben ismertetett beteg nem meríti ki a bulimia nervosa kritériumait, így a bulimia nocturna nem állapítható meg, a zavar igen közel áll ehhez. Nem meglepő, hogy a beteg hipnotikus fogékonysága magas volt és a hipnoterápia hatékony eszköznek bizonyult. Több szerző kiemeli a hipnoterápia előnyeit bulimiában, a hipnózisban alkalmazott exploratív technikákat rutinmegoldásként is ajánlják azokban az esetekben, amikor a disszociatív patomechanizmus előtérben van (Torem, 1986; Pettinati és mtsai, 1989; Vanderlinden és Vandereycken, 1990).

Érdemes még arra is utalni, hogy a betegnek valószínűleg anorexiás periódusai voltak 18 éves kora után. Ez az evészavarok kontinuum-hipotézisére, spektrumbetegség voltára hívja fel a figyelmet (Vandereycken, 1982). Ezért igen fontos az evészavarok hosszú távú követése.

Ha a bemutatott evészavart kategorizálni akarjuk, a következő megfontolások jöhetnek szóba. A bulimia nocturnához közeli, de nem felel meg a bulimia-kritériumoknak. A Stunkard (1955) által leírt éjszakai evési szindrómához ugyancsak közel áll, de nem meríti ki a szerző által leírt ismérveket: nem volt inszomnia, s a reggeli étvágytalanság sem volt jellemző; nem volt igazán kövér sem a beteg. A DSM-IV-ben már szereplő túlevéses zavar („binge eating disorder”) kritériumainak megfelel a zavar, de az éjszakai tünetek speciális és a disszociatív patomechanizmus alapján terápiás szemszögből igen fontos volta miatt pontosabb körülírást érdemelne, leginkább éjszakai túlevéses zavarként említhetjük. Körülbelül úgy viszonyul ez a zavar a túlevéses zavarhoz, mint a bulimia nocturna a bulimia nervosához.

Szerény az irodalma ennek a kérdéskörnek. A fenti adatokon kívül Guirguis (1986) közlését idézzük fel: egy 32 éves bulimiás nőt ismertet, aki nem emlékezett éjszakai 3-4 falásrohamára. Viselkedésterápiára jól reagált. A szerző alvajárásnak fogta fel a jelenséget, ezt utólag joggal kritizálták. A legjobb áttekintés japán szerzőktől származik. Takagi és mtsai (1991) négy formáját különítik el a bulimiások éjszakai túlevésének, ezt 12 beteg ismertetésével támasztják alá:

a beteg nem emlékszik a falásrohamra;
a beteg felébred, de nem teljesen emlékezik az epizódra, mely teljes éberségben vagy hipnagóg állapotban egyaránt kezdődhet;
a falásroham azért fordul elő éjjel, mert a beteg éjszaka-nappal ritmusa megfordul;
a falási epizód este kezdődik, órákig tart és messze belenyúlik az éjszakába.

Kiemelendő az áttekintésből: a betegek nappali evése zavarmentes volt. Három beteg nem emlékezett az éjszakai epizódokra, ez a szerzők szerint igen ritka. Egyikük az éjszaka során pica-szerűen étkezésre alkalmatlan anyagokat is elfogyasztott néha, egyszer megevett egy könyvet. A terápiában leginkább gyógyszereket alkalmaznak: benzodiazepineket (flutoprazepam, triazolam, nitrazepam, diazepam), antidepresszívumokat (maprotilin), antipszichotikumokat (haloperidol, levomepromazin) – utóbbiakat komplikáltabb esetekben (például tic társulásakor). Emellett pszichoterápia is volt, leginkább életvezetési tanácsok és viselkedésterápia formájában.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero