Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Bevezetés

Az anorexia nervosa gyakran súlyos, az életet is veszélyeztető, krónikus pszichoszomatikus zavar. Gyakorisága ma fiatal nők között 0,5-1% körüli. Súlyosságát a magas mortalitás is igazolja, amely – a legjobb evészavar-klinikák adatai alapján is – a betegség kezdete után tíz évvel 8% körüli . Kezelésének történetében sok módszer értékét elemezték már. A biológiai módszerek (például a farmakoterápiás próbálkozások) kevesebb szerepet kapnak, míg a pszichoterápiák alapvetőnek bizonyultak.

Az anorexia kezelésében alkalmazott legfontosabb pszichoterápiás módszerek között a pszichodinamikus terápia a tudattalan konfliktusok, szorongások feltárását célozza (példa lehet erre a szexualitás elhárítása). A kognitív-viselkedésterápia a megismerő funkciók zavarainak korrekcióját tartja fontosnak: a testképzavar, az ítéletalkotásbeli torzítások, a patológiás táplálkozási szokások kezelése áll előtérben. Az interperszonális terápia a személyközi kapcsolatok feszültségeinek kezelését állítja előtérbe. A testorientált terápiák (ilyen a mozgásterápia) a test funkcióinak fejlesztő felhasználását, új testi élmények kialakítását segíti. A súlyos betegek intézeti kezelésében a specializált osztályokon, evészavar-klinikákon általában integratív megközelítés használatos, amelyben ötvözik az egyéni és családterápiát, a testorientált terápiákat és egyéb csoportterápiákat is (hazai áttekintés: Túry és Szabó, 2000).

A családterápia az 1970-es évektől került az anorexia kezelésének látókörébe. Akkor kezdtek kialakulni a különböző családterápiás iskolák. Fontos megjegyezni, hogy a családterápia egyes elméleti megközelítéseinek kidolgozásakor az anorexiás családokkal szerzett tapasztalatok komoly szerepet játszottak. Ennyiben tehát az anorexia a családterápia paradigmatikus értékű betegségének számít, mint ahogyan azt a másik hasonló „mintabetegség”, a szkizofrénia esetében is láttuk: a szkizofrénia családi vonatkozásai előtérbe kerültek, és ez megtermékenyítette a szkizofrénia pszichoszociális elméleteinek megjelenését (elég csak a szkizofrén családokban tapasztalt jellegzetes kommunikációs mintára, a kettős kötésre, a „double bind”-ra utalni). Így hasonló a helyzet, mint a hisztéria és a pszichoanalízis, valamint a fóbiák és a viselkedésterápiák viszonyában (Túry és Szabó, 2000; Túry, 2005).

A családterápiának több iskolája ismert. A strukturális elképzelés a család szerkezetének (generációs határok, szerepek, hierarchia) megváltozását, a milánói iskola a tünet kommunikációs értékét véli központi jelentőségűnek. A stratégiai szemlélet kommunikációs stratégiákat (például paradoxonokat) alkalmaz a kezelésben, a multigenerációs irányzatok a generációkon keresztül átadott üzenetek, küldetések, családi mítoszok szerepét emelik ki (Komlósi, 1993; Túry és Szabó, 2000; Túry, 2005). A családterápia a beteg teljes családjának részvételével folyik, a családtagokat nem hibáztatva, hanem segítő szakértőnek tartva. A családterápiás konzultációk általában 2–3 hetente vannak, egy átlagos terápiás folyamat 6–10 ilyen ülést jelent. Az ülések között feladatok vannak, amelyeket a teljes család végez (például a családi kommunikáció javítását célzó játékokat).

A különböző módszerek alkalmazásakor alapvető kérdés, hogy milyen bizonyítható értékük van. Mint más pszichoszomatikus zavarban is, anorexiában is leginkább a kognitív-viselkedésterápiát értékelték a bizonyítékokon alapuló orvoslás jegyében (American Psychiatric Association, 1993; Garner és mtsai, 1997; Fairburn és mtsai, 1999; hazai áttekintés: Túry és Szumska, 2005). Több vizsgálat történt családterápiával is (áttekintés: Dare és Eisler, 1997; Túry és Szabó, 2000). Ezek arra utaltak, hogy a családterápia is hatékony, illetve a betegek egyes alcsoportjaiban előnyösebb a kognitív-viselkedésterápiánál. Felmerül a kérdés: mikor érdemes ezeket a módszereket alkalmazni, hogyan írhatók körül azok az alcsoportok, amelyek kezelésében egyik vagy másik módszer preferált lehet. Ismert, hogy az evészavarokban, így az anorexiában több altípust, alcsoportot különítenek el, olyannyira, hogy DiNicola (1990) az anorexia multiformis nevet adta a kórkép sokszínűsége miatt. Vannak betegek, akikre a depresszióval, vagy a kényszerbetegséggel való társulás jellemző, mások a családi feszültségek talaján betegszenek meg (például a szülők válási krízise esetén), vagy disszociatív lelki mechanizmusokkal írhatók le. A szorongással való kapcsolat is előtérben állhat, vagy a szexualitás elhárítása – ezek mellett még számos alcsoportot lehet elkülöníteni. Az egyes alcsoportok kezelésében egy-egy terápiás eljárásnak kitüntetett szerepe lehet, így például szexuális abúzus után kialakult zavarok elsősorban pszichodinamikus pszichoterápiával kezelhetők, a testképzavar előtérben állása és az evési szokások markáns változásai kognitív-viselkedésterápiát indokolhatnak. A családi diszfunkciók jelenléte a patomechanizmusban családterápiás igényre utal.

A következőkben egy olyan súlyos anorexiás beteg történetét ismertetjük röviden, akinek a kezelésében a családterápia döntő szerepet játszott, és megkíséreljük e terápiás módszernek a kórképben játszott speciális jelentőségét körülrajzolni.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero