Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Esetismertetés

1993 elején az osztályunkon dolgozó szigorló orvos megkért, vizsgálnám meg kedves ismerősét. A 43 éves férfi hónapok óta tartó mérsékelt szorongások, paranoid gondolatok miatt jelentkezett. Enyhe antipszichotikumot és anxiolitikumot kapott, további találkozásokat beszéltünk meg. Néhány nap múlva drámai hír ért: a beteg két nappal találkozásunk után meghalt, hétvégi házuk közelében az árok mentén találták meg, feltehetően szívhalál következett be.

Két hónap múlva ismét a szigorló kolléga (a küldő) közvetítésével a meghalt férfi zaklatott, 42 éves özvegye keresett meg. Hozta férje gyógyszereit, vajon nem járultak-e azok is hozzá a hirtelen, megmagyarázhatatlan halálhoz? Nem vádolt, de burkoltan a gyilkos szerepébe kerültem. Elmondta azt is, hogy a család nem tudja megemészteni a családfő elvesztését. Bár korábban is voltak a családban problémák, most már fontos lenne valamilyen segítség, mert 17 éves Viola lánya az apa halála után bulimiás lett. A legközelebbi találkozásra az anya lányával együtt jött el. Vitázva exponálták a veszteséget, az evészavart, az együttélés konfliktusait. 6-10 ülésből álló családterápiát ajánlottam, melyre a másik gyermeket is, a 13 éves Bencét is vártuk. A terápia lezárásáig 3–4 hetenként voltak ülések, összesen kilenc. A családterápia koterápiás helyzetben folyt, a munkát négytagú reflektív team segítette (két pszichiáter, egy pszichológus, egy főnővér, mindannyian osztályunk munkatársai). A szupervízió az ülések előtt és után folyt a két terapeuta és a reflektív team részvételével, folyamatosan a terápia során. A reflektív team a szomszéd szobából videoátjátszással követte az ülést – egy ülésen fordult elő, hogy technikai nehézségek miatt a terápiás szobában foglaltak helyet, s ez nem jelentett zavaró körülményt.

Az indikációs szempontok a család részéről a lezáratlan gyász, a családon belüli (főleg: anya és lánya közötti) feszültségek és a lány evészavara oldaláról jöttek elő. A terapeuták részéről ugyanezek a szempontok merültek fel, az összhang így a családdal teljesnek volt mondható.

A kezdeti hipotézisünk lényegében ezekre épült: az apai szerep pótlásának nehézségeit, a generációs határok bizonytalanságát, a családi feszültségek pszichoszomatikus tünetképződéshez vezető mechanizmusát tartottuk döntőnek.

Közös célként azt fogalmaztuk meg, hogy az apa elvesztése után felborult családi egyensúly helyreállításában szeretnénk segíteni. A családanya megfogalmazásában: szeretnének újra magukhoz térni. A terapeuták a pszichoszomatikus tünet csökkentését is célként jelölték meg.

A terápiás tér az osztályunk (általános pszichiátriai osztály) családterápiára szolgáló helyiségét jelentette, melyben két kamerával játszottuk át videolánc segítségével az ülést a szomszéd helyiségbe, ahol a team ült. Az ülések kétórásak voltak, egy óra után szünettel. A család számára nem jelentett nehézséget az osztályra való bejárás, nem voltak fenntartásaik a pszichiátriai osztállyal szemben, talán azért sem, mert az elhunyt családfő is járt már itt – mintha ez valamilyen folyamatosságot jelentett volna.

Az első ülésen az apahiányt kétségbeesetten kompenzálni igyekvő, természetétől idegennek tűnő módon katonás, utasítgató anyát, s gyermekszerepüket féltő, egymást támogató testvéreket ismertünk meg. Viola gimnazista, jól tanul, emellett rendszeresen táncol, s testsúlyának kontrollálása ezért is fontos számára. Apja halála után kezdődtek bulimiás falásrohamai, néha önhánytatással. Máskor koplal, vagy fóliába csavarja magát, hogy fogyjon. Azt kérte, hogy tegezzük, erre némi tanakodás után ráálltunk (saját szokásaink szerint a tegezés határa ugyanis 16 éves életkor). Bence hetedik osztályos tanuló, közepesen tanul, szótlan, lezserkedő, de közvetlen fiú. Az anya kemény munkára próbálja fogni a gyermekeket, akik még játszani, szórakozni szeretnének. Feladatként abban állapodtunk meg, hogy egymástól kérnek valamit, s az anya házimunkát, a gyermekek több szórakozási lehetőséget kértek. Strukturális szemszögből elemezve a generációs határok és az apai-anyai szerepek elmosódását tapasztalhattuk.

A második ülésen a helyzet némi javulásáról beszéltek, a vállalásokat 70%-ban teljesítették. Az anya nem olyan elutasító már. Bence a család intimitását féltette. Kiderült, hogy az apa halála óta hárman egy szobában alszanak, korábban az anya, Viola, és a férfiak külön szobában voltak. Bence csak a bekapcsolt tv mellett tud elaludni. Viola az apjával kapcsolatban valami titokra utalt, amiről nem akart beszélni. Elmondták, hogy korábban a szülők sokat veszekedtek, az apa néha ivott is, s üldöztetéses gondolatai voltak. Szerették őt, de a családi légkör sokszor elég zaklatott volt.

Megfogalmazták, mit szeretnének elérni a családban. Az anya engedékenységet, kompromisszumkészséget a gyerekek részéről, Viola több bizalmat az anyjától, Bence nagyobb összetartást. Ezeket célzó feladatokat találtak ki: közös programokat, közös beszélgetést, az anya pedig azt, hogy lánya ne csavarja magát fóliába, fia pedig kevesebbet tévézzen. Ezen az ülésen kértük meg őket arra, hogy meglátogathassuk a család otthonát, s ezt szívesen fogadták.

A harmadik ülésen felmerült bennük, hogy talán nem is kellene családterápiára járniuk, lehet, hogy nincs is annyi fantázia a családban. Kissé javult az otthoni helyzet, bár a feladatokat nemigen teljesítették. A lány bulimiája csökkent, az anya továbbra is szigorú, nem gyengéd. A gyerekek szeretik anyjukat, de ezt nem tudják kifejezni. Az ülés után meglátogattuk őket. Otthon kedvesen, vendégszeretően fogadtak minket, ettünk Bence születésnapi tortájából. A gyermekek teljesen otthonosan viselkedtek, a lány megmutatta titkos ajtófirkáit, a fiú szokásához híven a földre feküdt. Az anya eléggé aggódó volt, sok teher nyomta a vállát. Számunkra leginkább az derült ki: ennek a családnak igazi otthona van. A családfő hűlt helyét még őrizték a kisszobában.

A negyedik ülésen a következők jöttek elő: változó a hangulat, időnként veszekedésekkel, főleg az anya és lánya között. Többet kommunikálnak egymással. A feladatokat nem nagyon teljesítették. Viola bulimiája ismét fellángolt. Az ülés szünetében, majd az ülés után a team tagjai között is viták voltak, mondhatjuk azt is, hogy a szülőpárost modellező terapeuták veszekedtek. Jómagam türelmetlen voltam, a családban lappangó, Viola által jelzett titok miatt az egyéni terápia lehetősége is felmerült bennem.

A következő, ötödik ülésen a helyzet változatlan volt. A család gyakran feszült, a bulimia változó tünetekkel állt fenn, újra megkérdőjelezték a terápiára járás értelmét.

Az ülés szünetében a szupervíziós team segítségével a terápiás üresjáratot elemezve elhatároztuk, hogy a második részben családi hipnózist próbálunk meg, mely metaforikusan a család összetartozását, egységét fejezné ki, s talán átlendítené a közös munkát a holtponton. Szívesen fogadták az ötletet, Bence sem zárkózott el, bár lelkes sem volt – ő inkább a családon belül gondolta a dolgokat elrendezni, ezért a terápiában szelíd ellenállással vett részt.

A hipnózisindukciót magam végeztem, s ennek során azt imaginálták, hogy a családtagok együtt eveznek egy csónakban. Ebben szükség van kormányosra is, az egyenletes evezőcsapásokra, együttműködésre. Azért választottuk ezt, mert hétvégi házuk egy tóparton áll, s a fiú szeret evezni. Viola mély hipnózisba került (a bulimiások fogékonyabbak az átlagnépességnél), az anya is erősen involválódott, könnyezett is közben. Bence végig kívülállását jelezte, sapkáját a szemébe húzta, izgett-mozgott, nem volt hipnózisban; egyébként a helyzetből való kilépés lehetőségét felajánlottuk. Utána Viola igen jól érezte magát, az anya nyugodt és elgondolkodó volt, Bencét hidegen hagyta a dolog, azaz önmagához hűen viselkedett. Vidáman mentek haza az ülés után.

A hatodik ülésen derült fény a családi titokra, talán a hipnózis katalizáló hatásának következtében is. Az apa halálát a család nem tudja helyére tenni. Felmerült, hogy öngyilkos lett, Viola félig így véli. Arra is gondoltak, hogy megölték az apát, mert a szomszéddal egyszer valami miatt összevesztek. Az anya inkább elfogadja a természetes halált, melyet a boncolás is megállapított, bár ő is sokat tépelődött. Ezért gondolt az újonnan szedett gyógyszerek rossz hatására is. Mivel egy éve az apa ittasan kárt okozott, attól is féltek, hogy ha öngyilkosság volt, meg kell fizetniük a kárt. Életbiztosítása is volt az apának, ezért nagyobb összeget kaptak, amire a család rá volt utalva, s ez is érv volt amellett, hogy fogadják el a természetes halált. Violának ez nehezen ment, s ez a nézetkülönbség volt a viták mögötti konfliktusforrás. Viola anyját vádolta, hogy nem törődik eléggé a családfő halálával.

Ezen az ülésen kezdtem tudatosan vállalni az apaszerepet a terápiában, vigyázva a keretekre, határokra. A gyilkos és a terapeuta szerepe után világossá vált számomra, hogy átmenetileg apaként kell működnöm. Szerepem körülhatárolhatóbbá vált, én is átlendültem a holtponton. Nem esett például nehezemre kedvesen letolni Violát a fóliázásért. Ez az anya terhein is sokat csökkentett, mert az apai szigort ő igyekezett képviselni. Viola is elvárta ezt, csak nem az anyjától; tőle melegséget, bizalmat várt. Megkönnyebbülten távoztak.

A hetedik ülésen azt mondták, kevesebb a feszültség otthon, de Viola bulimiája hevesebb lett, fóliázik (tán dacból is). Újra családi hipnózisra gondoltunk. Sziklamászást imagináltak, csak egymás segítségével mászhattak fel a nehéz falon, hogy a tetején megpihenhessenek, s közelebb is kerüljenek lélekben a meghalt családfőhöz. Viola az első két perc után belealudt a hipnózisba (ez is olyan ellenállás lehetett, mint a fóliázás kiújulása). Az anya megszenvedte a sziklamászást, ezúttal is könnyezett. Bence szokásos kívülállásával csak részben vett részt az imaginációban.

Három hét múlva, a nyolcadik ülésre Bence nem jött el, tanulásra, dolgozatra hivatkoztak. Egyébként sokat változtak, tervezgettek. Az anya és lánya jó hangulatban voltak, javult az otthoni légkör, intimebbek mertek lenni. Elmondták, hogy Visegrádra téli üdülést terveznek. A karácsonyt is ott fogják tölteni, mindhárman elmennek, sokat szeretnének beszélgetni egymással.

Újra volt hipnózis, melynek végén Viola ismét elaludt, bár emlékezett a legfontosabb képekre: korprogresszió volt, a közeli és távolabbi jövőt képzelték el.

Az új év elején képeslapot kaptunk tőlük. Leírták, hogy a visegrádi karácsonyukat igyekeztek széppé tenni, jól érezték magukat. Az aláírás ez volt: Szeretettel X.-né (Éva), Viola, Bence.

Az utolsó, kilencedik ülés másfél hónap elteltével következett. Violának nincs bulimiája. Bence rendben letudta a félévét. Az anya már nem feketében jár, frizurája új, ápolt és nőies. Nyugodt, melegen, anyai szeretettel néz a gyermekekre, nincs már közöttük feszültség. Elmondták, hogy Visegrádon valóban másztak hegyet (mint hipnózisban), s közben sokat beszélgettek. Meg tudták beszélni a közöttük levő problémákat. Szép karácsonyuk volt. Örömmel konstatálták, hogy mégsem voltak reménytelen család. A családfő halálának átértékelését jól illusztrálja az anya mondata az utóinterjú időpontjának megbeszélésekor. A naptárt lapozva márciusnál tartva azt mondta: hát igen, akkor volt a házassági évfordulónk.

A terapeutákra már csak a búcsúzás maradt: nem volt könnyű. Számomra kissé fájdalmas volt: felnőtt a „lányom”, nem kell már pótapa. Ennek feldolgozásában ismét sokat jelentett a koterapeuta és a team. Két, majd hat hónap múlva telefoninterjú volt: jól vannak. Néhány hónap után az anya társat talált magának.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero