Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Megbeszélés

Az ismertetett beteg – ahogyan az inverz anorexia leírásakor taglalt, fent említett betegek – története nagyon hasonlít a nők anorexiájára, csak ellenkező előjelű testképzavarral.

Az inverz anorexia egyik történeti előzménye a következő vizsgálat: Pope és Katz 1988-ban az anabolikus szteroidok szedésével társuló pszichiátriai zavarokat elemezték 41 sportolóban, s közöttük kilenc személynek teljes affektív szindrómája volt a szteroidszedés alatt (öt mániás, négy depressziós volt), ötnek pedig pszichotikus tünetei. Úgy vélték, hogy egy „földalatti szubkultúra” csekély részét vizsgálhatták csupán. Ez a rejtettség lényeges lehet abban, hogy ilyen későn írták le az inverz anorexiának megfelelő speciális testképzavart. E vizsgálatban még nem esik szó az inverz anorexiáról.

A munkacsoport folytatta a szteroidszövődmények vizsgálatát, s az inverz anorexia első leírásakor Pope és mtsai (1993) 108 testépítő férfit interjúvoltak meg. Közöttük 55 anabolikus szteroidokat használt, 53 pedig nem élt velük. Három férfinak (2,8%) korábban anorexiája volt. Egyikük nem szedett szteroidot, a másik kettő viszont igen, s az anorexia lezajlása után inverz anorexia is kialakult náluk (a testképzavar mindkét típusa előfordult tehát). A 2,8%-os anorexia-prevalencia ebben a speciális csoportban jóval magasabb az anorexia férfi átlagpopulációban észlelhető előfordulásánál. Kilenc férfiban (8,3%) továbbá inverz anorexiát mutattak ki. Közöttük ötnek voltak a szteroidszedéssel kapcsolatban lévő mániás vagy hipomániás tünetei – ez jóval nagyobb arány, mint más szteroidhasználók között. Ez az adat a testképzavar és az affektív zavarok rokonságára hívhatja fel a figyelmet. A szerzők utalnak arra is, hogy mind az anorexiának, mind a diszmorfofóbiának (testdiszmorfiás zavarnak) gyakori komorbid állapota valamilyen affektív zavar más populációkban. Az adatokból kiemelhető még, hogy négy személy a testképzavara miatt kezdte el a szteroidok szedését, négy személy inverz anorexiára utaló tünetei pedig a szteroidszedés után jelentkeztek.

Összegezve az eredményeket: a testépítők fokozott kockázatú populációt jelentenek a diszmorfofóbiás tünetek, azaz mindkét típusú testképzavar (az anorexia és az inverz anorexia) kialakulására. A szerzők feltételezik ennek az új testképzavarnak az elemzésekor, hogy a női anorexia is közelebb áll a testdiszmorfiás zavarhoz, mint az evési zavarokhoz. Az evés megtagadása anorexiában szerintük csupán a karcsúság fenntartását szolgáló eszköz, nem pedig elsődleges tünet. Ha ezt a véleményt sok szempontból kritizálhatjuk is, kétségtelen, hogy a férfiak inverz anorexiája jóval közelebb áll a testdiszmorfiás zavarhoz. Ebben a speciális testképzavarban nincs is érdemleges kórtünet az evésben, a testképzavar gyakorlatilag „tisztán” jelentkezik. Ez a forma tehát az evészavarspektrum kiszélesedését jelenti a diszmorfofóbia felé.

Ugyanez a munkacsoport később részletesebb vizsgálatot közölt (Pope és Katz, 1994). Ebben 88 szteroidszedő atlétát hasonlítottak össze 68, szteroidot nem szedő sportolóval, elemezték az anabolikus szteroidok abúzusának pszichiátriai és szomatikus szövődményeit is. E szövődmények sokkal súlyosabbak, mint a különböző betegségekben alkalmazott szteroidadás esetében, ahol az adagok fiziológiásak vagy csekély mértékben magasabbak ennél, míg az illegális szteroidszedés 5-10-szeres dózist is jelent. A szteroidszedés addikcióhoz is vezethet. A szerzők a 156 sportoló között 16 esetben mutatták ki az inverz anorexiát (10%), amely minden esetben szteroidszedők között fordult elő. A 88 szteroidszedő személyt értékelve ez 18% (!), hat személynek a szteroidszedés alatt, tíznek utána alakult ki a testképzavara. A szteroidszedők 23%-ának (!) kifejezett affektív szindrómája volt (mánia, hipománia, depresszió), pszichotikus tünetek 3%-ban, szorongásos zavarok 4%-ban voltak észlelhetők közöttük.

Az inverz anorexiát egyéb endokrinológiai vonatkozásai alapján is érdemes elemezni. Steiger (1989) hívja fel a figyelmet arra a tényre férfiak anorexiájának sajátosságait áttekintve, hogy a férfihormonok védő hatást fejthetnek ki az anorexia ellen. Ezek abúzusa viszont ellenkező előjelű kockázatot okozhat.

Az inverz anorexia több szempontból megközelíthető speciális testképzavar. Az evészavarok addikciós modellje (Vandereycken, 1990; Túry, 1995; Kelemen, 1995) jól alkalmazható rá, részben a szenvedélyszerűen űzött izomfejlesztés, részben a szteroidhasználat addiktív, dependenciát okozó jellege miatt. Egy másik szempont lehet a diszmorfofóbiára utaló jellegzetesség, a testképzavar igen szembeszökő, primer volta. Míg a női anorexiában észlelhető testképzavar általában az evés elutasításában jelentkező dac kifejeződésének „mellékterméke” sok esetben, az inverz anorexiában előtérben áll. A következő érdekesség a zavar speciális férfi túlsúlya, melynek kulturális okai lehetnek.

Az inverz anorexia kialakulásában nagy szerepe lehet a férfiak atlétaideáljának („Schwarzenegger-ideál”), mely a női karcsúságideál ellenkezője. Ez a kulturális elvárások nagy befolyását emeli ki. Az atlétaideál analóg a karcsúságideállal. Mindkettő terjesztésében a médiumok rendkívül lényegesek. A hollywoodi izomemberek reklámozása hasonló nyomást fejthet ki a férfiidentitás, a testi identitás problémáival küzdő fiatal férfiakra, mint a nádszálkarcsú reklámnők és fitness-modellek (Jane Fonda stb.) az adoleszcens nőkre. Az anorexiát egyébként is sokan úgy értelmezik, mint az identitás keresésére irányulú kétségbeesett küzdelmet (Barry és Lippmann, 1990). Az inverz anorexiában szenvedők számára inkább a mesék óriása vagy Erős János a minta, nem pedig Hüvelyk Matyi, vagy a skót író, James M. Barrie Peter Pan nevű mesealakja, akiről az anorexiát Peter Pan szindrómának is elnevezték (Fried és Vandereycken, 1989).

Érdekes, hogy az inverz anorexia csak ilyen későn jelentkezett a pszichiátriai zavarok között. Bár az evészavarok között igen gyors a patomorfózis, a nők között inkább az altípusok gyakoriságában volt változás az utóbbi évtizedekben. Valószínű, hogy az inverz anorexia a bulimia sorsát követi bizonyos tekintetben, sokáig rejtett lehetett, s csak az utóbbi években került felszínre. Mindkét típusban a rejtettség fontos tényező. Ahogyan a bulimiások egyre inkább segítséget mernek kérni, ugyanez várható az inverz anorexiában szenvedő férfiak esetében is.

Az is érdekes, hogy a férfiak atlétaideálja már nem kizárólagos, nem egyértelmű ma. Egyre több karcsú férfimodellel lehet találkozni. Ez konfúziót is kelthet a férfiak között. Mindenesetre a férfiakra többféle ideál érvényes lehet, míg a nőkben szinte kizárólag a karcsúságideál dívik.

Itt érdemel említést egy 22 éves nőbetegünk, aki evészavarrészlegünk járóbeteg-rendelésén jelentkezett anorexia gyanújával. 156 cm-es testmagasság mellett 56 kg volt (testtömegindexe 23,0), tehát szó sem volt anorexiáról. Menzesze rendben volt. Korábban 76 kg volt a testsúlya (testtömegindex: 31,2, kifejezetten túlsúlyos), de gyomorfekély miatt 20 kg-ot fogyott. Házasság előtt állt, s szerette volna régi testsúlyát visszanyerni, mert kövéren érezte jól magát(!). Hiperprotektív anyja kísérte, aki egészségügyi asszisztens, a beteg foglalkozása bérelszámoló. Öt egyéni pszichoterápiás ülés után családterápiát terveztünk a szeparáció-individuáció serkentésére, de erre nem jöttek el, s később sem jelentkezett.

Nők között ez a paraszti kultúrákban szokásos vaskos ideál (minél vastagabb, annál dolgosabb – lásd a sok szoknya viseletének vaskosságot kifejező jelentését) igen ritka. A karcsúságideállal ellentétes forma részlegünk hatéves működése alatt jelentkező 170, evészavarban szenvedő beteg között ezen egy esetben fordult elő – illetve a másik hasonló zavar az inverz anorexia volt.

A kórkép a fenti leírások alapján fiatal férfiak között egyáltalán nem ritka, meglepő a szerzők által talált 10%-os arány testépítők között. A közeljövőben szükségesnek látszik szűrővizsgálatok végzése a fokozott kockázatú populációkban (testépítők, dobóatléták között, edzőtermekben). A következő lépés a terápia megszervezése. Ezen új kórkép speciális terápiás igényeiről még nem olvashattunk közléseket. Betegünk példáján a más típusú evészavarokban szenvedőkkel közös csoportterápia alkalmazása megfontolandó lehet. A bulimiások és anorexiások közös csoportterápiáját néhányan ma is furcsállják, inkább a homogén anorexiás vagy bulimiás csoportok mellett voksolva. Sok szerző sajátunkkal egyező tapasztalata szerint azonban az evészavarspektrum két szélsőséges formájában szenvedők hatékony konfrontatív erőt jelenthetnek egymás számára. Ugyanezt vélhetjük az inverz anorexiával kapcsolatban is. A többféle evészavar-altípusban szenvedő betegek közös csoportjában a szubkultúra-képződés, csoportellenállás veszélye kisebb.

Bár még alig ismert zavarról van szó, nagyon valószínűnek tűnik, hogy az inverz anorexia jelentősége a rejtettségből való előkerüléssel egyre fokozódni fog. A kutatás szempontjából több érdekes terület vethető fel: az endokrinológiai vonatkozások, a betegek szexualitása, a családi jellegzetességek, alkalmazható terápiás módszerek és így tovább. Az anabolikus szteroidok kontrollálatlan szedésére gondolva ez a kórkép komoly veszélyekkel járhat. Hazánkban is előfordultak halálozások szteroidszedő testépítők között. A jelen esetismertetés az új kórkép leírásán túl éppen erre a veszélyre szeretné felhívni a figyelmet.

A terápia folyamán a koterapeuta Dr. Gyenis Marianna volt.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero