Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Esetismertetés

A 25 éves Zoltánt 1994 novemberében körzeti orvosa utalta be osztályunkra kényszerbetegség miatt. Egy-két éve meglévő tünetei: hosszas tétovázások, topogás, lassú mozgások, lassú öltözködés, motyogás, a szobából való távozáskor rituális kilincs-érintések, ezek miatt általában elkésés mindenhonnan. Ezek édesapja heves indulatait szokták kiváltani. Az utóbbi hetekben néhány alkalommal bevizelt éjszaka. Ilyenkor anyja teszi rendbe az ágyat. Szakmunkásképzőt végzett, de nincs munkahelye, gyakorlatilag idős szülei tartják el.

Kezdetben gyógyszeres terápia folyt, clomipramin mellett állapota csupán enyhén javult, a tünetekre fordított időtartam csökkent. Mivel nem javult eléggé, s előtérbe került a tünetek interakciós jelentése, a családon belüli eszközjellege, családterápiát kezdtünk. A két terapeuta mellett kéttagú reflektív team segítette a munkát.

Az első ülésre a család 15 perccel korábban érkezett. Zoltán ült a fotelban, a szülők fölötte álltak. Zoltán elhízott óriásbabának tűnt. Az apa domináns, aki mindenkinél jobban tud mindent. Gyakran durván leintette az anyát. Az anya néhányszor külön beszélgetést kezdeményezett fiáról a terapeuták egyikével. Saját véleményét is külön akarta megbeszélni, de ezt nyíltan nem vállalta.

A tünethordozó a harmadik gyermek, nővére 8 évvel, bátyja 15 évvel idősebb. Kirajzolódott egy túlóvó, szorongó, sovány, nyugdíjas óvónő anya és egy testes, hangos, domináns, nyugdíjas művezető apa által fenntartott család. Az anya gyakran a férjével szemben is igyekezett óvni Zoltánt. Anyja így teljesen kiszolgálta a fiút, az apa bár dohogva, de lényegében ugyanezt tette. Az egyik terapeuta interpretációjával: „bolond volna Zoli a gyermekkorból kinőni, amikor mindent megkap.”

Az apa pontos listát készített a tünetekről. Zoltán viselkedése (kényszerei) az apa ellentmondást nem ismerő magatartására adott dacreakcióknak tekinthetők. Halogat, amit tud, így ér el bizonyos kompetenciát a család életének irányításában. Szülei így kénytelenek alkalmazkodni hozzá. Egyúttal viszont kényelmes is számára, hogy kiszolgálják. A családtól külön élő nővére tud egyedül bánni vele: például ha nem készül el időre, nem várják meg az ebéddel.

Az ülés után megfogalmazott hipotézis: a szülők hiperprotektivitásával az önállósodást, a felnőtté válást kerüli el Zoltán. Egyúttal a szülei közötti nyílt feszültség kezelésében is szerepet játszik: szülei vele foglalkoznak, nem egymással. Kényszerei dacnak foghatók fel, az ellenállás, rejtett agresszió megnyilvánulásai.

Az ülés végén adott feladatok a következők voltak. Zoltán legkésőbb 45 perccel iskola után legyen otthon (egy tanfolyamra jár). Ha bevizel, ő tegye rendbe az ágyat. A szülők közös programot csináljanak (ennek célja az volt, hogy a szülői alrendszer függetlenebb tudjon lenni a problémaviselkedéstől). Feladat volt még az is, hogy két ember vitájába a harmadik ne avatkozzon be (a trianguláció csökkentése).

A második ülésen kiderült, hogy az elmúlt négy hétben is előforduló enuresisek alkalmával az édesanyja segített neki beáztatni az ágyneműjét, s a szülők rendszeresen figyelmeztették minden feladatának betartására. A szülők közös programot csináltak egy-két alkalommal. Az apa nem tudta megállni, hogy felesége és fia vitájába bele ne avatkozzon. A szülők közötti nézetkülönbségekből otthon sosem lesz vita, az anya mindenben enged a férjének.

Ezen az ülésen a generációk szétválasztása, Zoltán autonómiájának, a szeparációindividuáció folyamatának elősegítése céljából a szülőkkel, majd Zoltánnal külön beszéltek a terapeuták a feladatokról, s így egymás előtt titokban maradtak a vállalások (például: a szülők megegyeztek, hogy minden étkezésről mennyit késhet Zoltán, s ha késve érkezik, ők már elkezdik az ebédet).

A harmadik alkalommal először a szülőkkel folyt beszélgetés. Az ebéd körüli megegyezést tudták tartani. Kiderül ezután, hogy az anya ellenőrzi, hogy Zoltánnak van-e széklete, s az milyen. Ő adagolja neki a hashajtót is. Megegyezünk abban, hogy ez tökéletesen megfelel a csecsemőkornak.

Az ülésen adott feladatok ismét az autonómiát célozták. Zoltánnak kell kezelnie a gyógyszerét, hashajtót. Az apa nem kíséri el fiát, ha elmegy otthonról. Ezen az ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy a kényszeres tüneteket Zoltán dacként alkalmazza. Ezt mondta az anya, majd Zoltán is megjegyezte: „mindent meg tudnék csinálni, ha akarnék”.

A további hat ülés csak a szülőkkel folyt, Zoltán külön időpontban jött. A helyzet csak keveset változott. A szülők Zoli minden lépéséről tudnak, és csak szülői szerepükben élnek, házastársi funkcióik nincsenek, őket tulajdonképpen csak Zoltán köti össze. Felmerült néhány lehetőség Zoli foglalkoztatására vonatkozóan. Nappali szanatóriumtól kezdve négyórás munkát is vállalhatna. A szülők ezt támogatták. A szülők kisebb programokat tudtak együtt vállalni, sétáltak, lányukat meglátogatták. Az apa kevésbé kísérgette fiát.

Zoli nemsokára részmunkát vállalt egy dobozkészítő kisüzemben. A buszhoz apja kíséri el, hogy el ne késsen, de aztán Zoli egyedül utazik és egyedül megy haza. Az enuresis megszűnt. Zoli valamivel függetlenebb lett, kevesebb szemrehányás éri az apa részéről. A tanfolyamot elvégezte. Ellenőrzési kényszerei, topogásai csökkentek, néha előfordul, hogy elkésik még, például a templomból.

A terápia aktív szakasza így befejeződött, ennek gerincét a szülőkkel folytatott kilenc ülés képezte, amelyet egyéni terápia – rövid ellenőrzések – követtek. A terápia eredményét a következőkben foglalhatjuk össze: a beteg tüneti viselkedése mérséklődött. A generációk közötti határok erősebbek, mint korábban, a szülői hiperprotektivitás csökkent. A beteg a családtól kissé el tudott szakadni, kisfokú önállóságra tett szert. Az igen rigid családszerkezetben azonban igazán gyökeres fordulat nem következett be. A szülők nem tudnak szembenézni a beteg leválasztásának következményeivel, saját házastársi szerepük előtérbe kerülésének várható problémáival, a közöttük lévő rejtett konfliktusok kezelésével. A betegnek kényelmes a szülői támogatást elfogadnia, így saját fejlődését, autonómiatörekvéseit háttérbe szorítania.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero