Túry Ferenc

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Az imprinting: a konverziós bénulás és a hipnózis

A nagycsaládos történet egyszerű csodával indult. Jónás, a kerekded, analfabéta, húszéves roma fiú féléve féloldali bénulással, jobboldali hemiplegiával feküdt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Neurológiai Osztályán, amely a mi pszichiátriai osztályunk mellett, azonos folyosón volt. Őt már évek óta ismerték az osztályon, epilepszia miatt kezelték. Egy nap hirtelen megbénult a jobboldala, beszédzavara, afáziája azonban nem volt. Egyszer átjött hozzám az osztály kedves és csupaszív vezetője (Sági Ilona főorvosnő), s elmondta ezt az előzményt. Minden neurológiai vizsgálatot elvégeztek, némelyiket többször is, de nem találtak magyarázatot, teltek a hónapok. Azt vetette fel, hogy lehet-e ez a bénulás konverziós jellegű? Tudta, hogy hipnózissal foglalkozom, s arra gondolt, érdemes lenne ehhez folyamodni, hátha. Ha hisztériás a bénulás, akkor van esély arra, hogy végre változás következzen be.

Semmi kedvem nem volt a dologhoz. Mit fogok kezdeni egy analfabéta fiúval? A hipnózishoz mégiscsak kell valami kognitív készültség, egyáltalán érteni fogja-e, mit akarnék. Az is probléma volt számomra, hogy nem próbálkoztam még roma betegek hipnózisával, el sem tudtam képzelni, hogyan reagál, hókuszpókusznak tartja majd az ötleteimet, vagy egyáltalán mi történik. Engedve az osztályvezető meggyőző unszolásának, végül is vonakodva bár, de igent mondtam. Másnap átmentem az osztályra, ott feküdt Jónás egy ágyon, nagy barna szemeivel csak nézett, a beszéd nem az ő műfaja volt. Leültem mellé. Néhány mondat után – mintegy bemelegítőleg – egy-két egyszerű, relaxációs szuggesztióba fogtam. Behunyt szemmel relaxálni kezdett, aztán 2-3 perc után azt gondoltam, hogy lesz, ami lesz, próbálja megmozdítani béna kezén az ujjait. Nem számítottam semmi eredményre, de csodák csodája, ujjai megmozdultak. Ettől úgy megijedtem, hogy befejeztem a műveleteket, elköszöntem: majd holnap megint jövök. Másnap, immár nagyobb önbizalommal, ismét leültem mellé: hunyja be a szemét, lazuljon el, aztán próbálja megmozdítani a mutatóujját. Ez sikerült. Aztán az egész kezét emelje meg. Ez is ment. Akkor talán az egész karját – azt is megemelte. Nem volt mit tenni, a béna lába következett. Miután ezt is felemelte, azt javasoltam, hogy nosza, keljen ki az ágyból. Eddig mindössze néhány perc telt el. Jónás felült, lelépett, felállt, majd kiindult a folyosóra. Kint várakozó anyja ijedtében nekitántorodott az ajtófélfának. Hát akkor most már járjon, minden jót – elköszöntem, mint aki jól végezte dolgát. Nemsokára lelkes kiabálással jött az osztályvezető: csodát csináltál!! Nem úgy éreztem, bár kétségtelenül látványos volt ez a „kelj fel és járj” akció. A terápiás fordulat leglényegesebb része az volt, hogy az osztályvezetőnek egyáltalán eszébe jutott a konverziós mechanizmus lehetősége, és ehhez talált egy szakembert.

Mindenesetre általános csodálkozás következett (én is ebbe a táborba tartoztam). Szövődmény gyanánt a következő hetekben a fiú osztályán fekvő különböző (organikus alapú) béna betegek hozzátartozói megrohantak, hogy talán az ő rokonukat is... Mindenre azért nem voltam sem képes, sem hajlandó.

Jónás így hazament, de egy-két havonta megjelent gondoskodó és aggódó anyja kíséretében, kisebb-nagyobb konverziós tünetekkel, amelyek az impulzív apjával folytatott összetűzések után alakultak ki (tüneteinek pszichodinamikus magyarázataként ez szolgált). Ilyenkor mentő hozta, alig tudott járni, botra támaszkodott. Fokozatosan csökkenő időtartamú primitív „hipnózisok”, vagy inkább felszínes relaxációba csomagolt féléber szuggesztiók után ezek könnyedén elmúltak. A mentőápolók nem győztek csudálkozni: bottal érkezett, alig tudott járni, néhány perc után pedig botját hóna alá vágva vidáman távozott. A „hipnózis” minimális ideje végül három perc körüli volt: talán ez lehetne a lágytojás-hipnózis?

Gyógyszeresen az epilepsziája miatt karbamazepinnel kezelték, emellett kis dózisú alprazolamot kapott még a feszültségek enyhítésére.

Válogatott pszichoterápiás esettanulmányok

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 699 3

Pszichológia Semmelweis Kiadó könyvei

Az esetek sora evészavarokban szenvedők terápiájával kezdődik, hiszen ebből a kórképcsoportból származik a legtöbb terápiás tapasztalatom. Másfél évtizedet töltöttem evészavar-részlegek élén, többszáz ilyen betegünk volt. Sok tapasztalat gyűlt össze, s ezek közül válogattam a kötetben szereplő történeteket. Ezekben a leírásokban az orvosi kívánalmak jobban érvényesülnek, mint a pszichoterápiás finomságok. Abban bízom, hogy a bemutatott esetek gondolatébresztőek lehetnek a hasonló zavarokban szenvedő betegek kezelésével foglalkozó szakemberek számára. Remélem továbbá, hogy más típusú zavarok kezelésében is ötleteket adhat e néhány írás. Bár az esetek többsége pozitív kimenetellel zárult (ha nem is mindig teljes remisszióval), néhány történetben a terápiás gyakorlat csapdái, kínlódásai, netán kudarcai mutatkoznak meg. Az utóbbiakból is sokat lehet tanulni, ha a terapeuta kellő önreflexióval rendelkezik, s nem a szokványos terapeutai hiúság szolgáltat számára könnyedén fellelhető önigazolásokat. Talán a pszichoterapeuta-képzések hallgatói is hasznosnak találják majd a kötetet. Rögös út a miénk. A pszichoterápia gyógyítást jelent. A gyógyítás azt jelenti, hogy valamilyen sikerrel járt a terápiás folyamat - ha nem is mindig teljes sikerrel (bár a gyógyulás a teljes tünetmentességre utal). A bemutatott esetleírások zöme természetesen több-kevesebb sikerességet is igazol. A tucatnyi esetleírás végén azonban - tizemharmadikként, ráadásként - található egy olyan rövid beszámoló is, amely terápiás kelepcéket és kudarcokat ismertet, illusztrálandó a pszichoterápia nehézségeit is. A sikerekből is lehet tanulni, de a sikertelenségek elemzéséből talán még többet. Ezzel arra a kötelező önvizsgálatra szeretném felhívni a figyelmet, amely nélkül a pszichoterápia nem végezhető. Elég sokszor találkozunk olyan esetbeszámolókkal, amelyek a terapeuta érdemeit hivatottak illusztrálni, s a beteg csupán háttértényező marad. Lényeges: a terápia a betegért van, nem öncélú szellemi kaland A szolgáltatásban nem a szolgáltató a fontos, hanem a kliens. Így lesz a szolgáltatásból szolgálat. (Túry Ferenc)

Hivatkozás: https://mersz.hu/tury-valogatott-pszichoterapias-esettanulmanyok//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero