Dienes Zoltán

Mitől tudomány a pszichológia?


Igazság, instrumentalizmus és realizmus

Popper már a legkorábbi írásaiban úgy tartotta (1935, 278.),9 hogy az igazság keresése a tudományos felfedezések legjelentősebb mozgatóereje. Meg akarjuk magyarázni a világot, és csak az igaz magyarázatok magyaráznak. Ha megkérdezik: „miért van a híd darabokban?”, én pedig azt mondom: „mert egy repülőgép bombát dobott rá”, csak akkor magyarázom meg, miért van a híd darabokban, ha az én magyarázatom igaz. Az tehát nyilvánvaló, hogy az igazságot akarjuk, és olyan igazságot, amely érdekes és számunkra releváns. Figyelemre méltó, hogy egyes filozófusok tagadják az igazság létezését (a posztmodernistákat a második fejezetben fogjuk tárgyalni), vagy úgy tartják, hogy ugyan mindennapi leíró állítások lehetnek igazak, de az elméletekre az igazság fogalma nem alkalmazható. Az egyik nézet, az instrumentalizmus szerint egy elmélet nem más, mint előrejelzések készítésére való eszköz. Ebben a szemléletben az elméletek lehetnek többé vagy kevésbé hasznosak, de a leíró állításokkal ellentétben nem lehetnek többé vagy kevésbé igazak (az igazság fogalmának világos és naprakész tárgyalásáért lásd Lynch, 2005).

Mitől tudomány a pszichológia?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 843 9

Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a pszichológiai kutatások mögött?

Alapvető fontosságú könyvében Dienes Zoltán a tudományfilozófia és a statisztika kulcsproblémáit mutatja be, melyek közvetlenül és húsba vágóan érintik a pszichológiai kutatás gyakorlatát. A könyv a kutatás és pszichológiaoktatás szempontjából megkerülhetetlen, a hallgatók számára mindeddig nem vagy nehezen hozzáférhető elméleti viták és nagy hatású gondolkodók köré épül. Dienes világos és gördülékeny stílusban ismerteti Popper, Kuhn és Lakatos, Neyman és Pearson, Bayes, Fisher és Royall elképzeléseit.

Széles körű tanítási tapasztalatából kiindulva a szerző példáit a pszichológia tudományos gyakorlatából meríti, így a könyv mind a pszichológiai kutatásmódszertan, mind pedig az elméleti és történeti témákkal foglalkozó szemináriumok és előadások ideális segédkönyve.

Azoknak az érdeklődő haladó tanulóknak és kutatóknak, akik használni szeretnék a könyvben bemutatott statisztikai megközelítéseket, a következő internetes oldalt javasoljuk: http://www.lifesci.sussex.ac.uk/home/Zoltan_Dienes/inference/.

"Egy jó tankönyv legyen jól tanulható, tanítható és számon kérhető. Ez a könyv mindhárom követelményt maximálisan kielégíti, ezenkívül nemcsak tanulságos, hanem szórakoztató olvasmány is: a klasszikus angol humor legkiválóbb hagyományaira épül." (Mérő László)

Hivatkozás: https://mersz.hu/dienes-mitol-tudomany-a-pszichologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave