Ezek kialakulása fizikai aprózódással és azokkal a kémiai reakciókkal kezdődik, amelyeknek az éjszakai harmat a közvetítője (2.31. fejezet). De mivel az aprózódásnak s a szélhatásnak a mértéke elsősorban a kőzetminőségtől függ, a sivatagi tájak között nem a homoksivatagok állnak az első helyen. A jelenleg D felé terjeszkedő Szaharának pl. csak kb. 15%-át borítja futóhomok (6.7 és 6.38 ábra). Az itteni, többnyire medence-helyzetű homoktengereket szikla- és kősivatagokkal (hamadákkal), valamint zagyfolyás eredetű kavicssivatagokkal (szerírekkel) körülvett, nagy kiterjedésű, 3000 m fölé emelkedő magashegységek választják el egymástól. A hegységekben képződött törmeléket a ritka (ám akkor igen erős) zivatarok alkalmával a vádik nagy tömegű zagyfolyásai szállítják a mélyebb fekvésű medencékbe. Az itt lerakott kavics, homok, kőzetliszt és por a helyi és regionális szélviharok hatáskörébe kerül. A sziklákat, görgetegeket és kavicsokat a szél nem bírja ugyan továbbvinni, de az általa felkapott homok segítségével lecsiszolja, és keménységük szerinti, bizarr formákat dolgoz ki rajtuk. A szerírek maradványtakarói a homok távozása után éppúgy gátolják a további kifúvást, mint a legmélyebb helyeken kialakuló síkságokon (playákon) az erős párolgás miatt helyenként keletkező só- és kovakérgek.