A kőzet szövetének és porozitásának rétegterhelés okozta geometriai elváltozásai lényegileg a mechanikai diagenezis körébe tartoznak. Az ezzel egyidejű kémiai diagenezist viszont inkább a betemetődéssel járó hőmérséklet-emelkedés s az üledék vagy üledékes kőzet pórusoldatainak ehhez kapcsolódó tér- és időbeli mozgása és átalakulása vezérli. A nyomás és a hőmérséklet mindig egyszerre hat. Hatásuk nyílt rendszerben összeadódik; zárt rendszerben viszont egymás ellen működnek, és ez a kémiai folyamatok késleltetését eredményezheti. A pórusvíz hatékonyságát elsősorban annak gáz- és iontartalma, pH-ja és redoxállapota, bakteriális aktivitása, a reá ható s a kőzet alkata szerint változó helyi hőmérsékleti és nyomásgrádiens, valamint az utóbbiaktól s a kőzet porozitásától függő áramlási sebesség határozza meg. A diagenezis végső oka a pórusvíz és az üledék vagy kőzet szemcséi közötti egyensúly megbomlásában, ill. abban keresendő, hogy ez az egyensúly a p/t-viszonyok betemetődés okozta eltolódásai következtében nem tud tartósan állandósulni. Az éppen uralkodó p/t- és ionkoncentráció-feltételek között beálló termodinamikai változások az üledék (vagy kőzet) anyagát átrendező (mechanikai és/vagy kémiai) folyamatok egész sorát indítják meg. E fejlődés egyes — az üledék szemcséinek elrendeződésében és ásványtani összetételében tükröződő — állomásai a diagenezis fokának kifejezői (Orme—Fairbridge 1978).