Balogh Kálmán (szerk.)

Szedimentológia


A konvolúció

A konvolúció (convolute lamination; Wickel-struktur) kifejezést a keskeny gerincű antiklinálisokból és széles, lekerekített szinklinálisokból álló, túlnyomórészt vertikális tengelyű, rétegen belüli gyüredezettségre alkalmazzuk. A jelenség 0,1–1,0 m vastagságú, vastagságváltozás nélkül 100–120 m távolságig követhető rétegekben fejlődik ki. Ezek túlnyomó részének anyagát nedves állapotban könnyen folyósodó, igen finom szemű homokkő- és durva (néha agyagos) aleuritlemezek alkotják (17.74 ábra). A redők magassága a nem-deformált aljzat vagy egy rétegen belüli szint fölött lenyíródás nélkül növekszik. A redők még a réteg fedőlapja alatt elsimulhatnak; gyakran azonban a fedőlap eróziós határként fejezi le a redőket. A redők hullámhossza a réteg vagy a deformált öv vastagságával változhat; ennek ellenére kifejlődésük jellege ugyanazon egységen belül akár 750 km2-en át is hasonló maradhat. A konvolúció turbiditek (pl. a flis), árapálysíkságok, folyami árterek, övzátonyok, delták keresztrétegzett, valamint egyenesen vagy fordítva gradált, horizontális lemezességű rétegeiben egyaránt megjelenhet. Sanders (1960), Füchtbauer (1970), Allen (1980), Reineck—Singh (1980) összefoglalásából kivehetően a konvolúció poligenetikus jelenség. Alapfeltétele a folyósodásra hajlamos üledék szemcsekoncentrációjának és tömegsűrűségének a gyors felhalmozódás miatti egyenlőtlensége:

Szedimentológia

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 049 6

Hivatkozás: https://mersz.hu/balogh-szedimentologia//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave