A löszt kezdetben számos kutató állóvízi (tavi, sőt tengeri) vagy folyami eredetűnek vélte, mások a fekvő kőzet mállási termékének, esetleg vulkáni porlerakódásnak tekintették. Szerepet játszott ebben agyagosabb féleségeinek finomsága, előfordulásainak széles medencealakulatokhoz és folyóvölgyekhez való gyakori kapcsolódása, olykor megfigyelt rétegzettsége, s nem utolsó sorban molluszkumainak téves meghatározása, ill. helytelen ökológiai értékelése, valamint egyes változatainak különböző kőzettörmelékekkel való keveredése. A löszgenetika forradalmi átalakulása Richthofen (1882) nevéhez fűződik, aki ÉK-Kína 2400 m tszf. magasságú hágóinak löszlerakódásait a jelenlegi porviharok eolikus üledékeihez hasonlóknak, és képződésüket ma is végbemenő folyamatnak minősítette. Hasonló véleményen van Pye—Zhou (1989) is. Az elsődleges löszanyag porhullásból való származtatása ma is azon a nagyfokú egyezésen alapul, amely a szemcsék alakja és azok nagyság szerinti megoszlása tekintetében a lösz és a jelenkori porüledékek között fennáll. A valódi lösz eolikus származásával annak minden fentebb említett tulajdonsága összhangban van. Az ellenkező föltevéseket viszont negatív bizonyítékok sora küszöböli ki. A típusos lösz tavi eredetét pl. a parti képződmények, öblök, delták, száradási repedések, hullámfodrok, édesvízi ősmaradványok és a rétegzés hiánya, az agyagtartalom kicsiny volta zárja ki. Folyami eredetét a folyami üledékekkel való összefogazódásnak, a folyóvízi rétegzésnek és faunának a hiánya mellett nagy térszíni magasságokig felnyúló, lepelszerű települése cáfolja. Fekvőjének mállásából való keletkezését a mindenkori fekvőjétől való litológiai függetlensége teszi valószínűtlenné, hiszen ásványai sehol sem azonosak a fekvő ásványaival, szemcsézete csak ritkán durvul a fekvő irányában, sík terepen ható fizikai mállás pedig — szállítás nélkül — nem hozhat létre a valódi löszéhez hasonló vastagságú kőzetliszt-felhalmozódásokat.