Ez a folyamat a kohéziómentes, laza homok részecskéinek a természetes rézsűszög túllépése után bekövetkező, lavinaszerű kollektív mozgása. Mindennapi tapasztalat, hogy a laza homokhalmaz felszínének lejtése még horizontális aljzaton is csak egy maximális értékig növelhető. Ezt a szöget az egyes szemcsék alakja, érdessége, tömege (nagysága) és a szemcseközi nedvesség jelenléte vagy hiánya határozza meg. Amíg a részecskék érdessége, a tapadó vízhártya és a nehézségi erőnek a lejtőre merőleges komponense ellenáll ugyanezen erő lejtő menti összetevőjének, s a szemcsék közvetlen érintkezésben maradnak egymással, halmazuk szilárd testként viselkedik, ellenáll az aktív nyíróerőnek, és vezeti a nyíró (S) rengéshullámokat (4.11 ábra). Ellenkező esetben a szemcsék csúszni kezdenek, majd rugalmas ütközéseik következtében szétszóródva, eltávolodnak a lejtőtől, és ez megakadályozza leülepedésüket (4.12 ábra). Ezáltal a halmaz felső rétegének térfogata megnövekszik, sűrűsége a kritikus érték alá csökken, s a lejtő meredekségétől függő diszperziós nyomás hatására folyni kezd. Ezen — első tanulmányozója után Bagnold-hatásnak nevezett — mozgásnak az a lejtőszög csökkenése és a diszperziós nyomás megszűnése vet véget. A szemcsefolyás megindulásának ϑi szöge, amelynek értéke — a porozitástól függően — a laza homokra 30°, a tömöttebb anyagokra 40° körül van, kísérletek tanúsága szerint 5–15°-kal is felülmúlhatja a halmaz ϑr nyugalmi rézsűszögét.