A mangánlateritek amelyek képződési mechanizmusát a 28.31. fejezetben ismertettük, szinte kivétel nélkül az egykori Gondvána kontinens hosszú időtartalmú trópusi mállásnak kitett, prekambriumi metamorfitjainak Mn-szilikátjaiból képződtek. A helyenként 100 m-nél is vastagabb mállási kéreg Mn-érce — a geomorfológiai és vízelvezetési adottságoktól függően — vagy határozott szintben, telepszerűen jelenik meg, vagy több szintbeli lencséket és tömzsöket formál. Ezek olykor még őrzik anyakőzetük szerkezetének bizonyos elemeit (pl. rétegzettségét), máskor azonban attól eltérő (tömör és tömeges, vagy laza és porózus, ill. gumós-pizoidos) jelleget öltenek. A Mn-oxidok és hidroxidok dúsulási szintje a vas- és bauxitásványok, ill. a primer Mn-karbonátokkal, -oxidokkal és szilikátokkal jellemzett, ép anyakőzet szintje között helyezkedik el. A vastagabb mállási szelvények fémtartalma tehát függőlegesen tagolódik (28.12 ábra). A legfelső, agyagos és vashidroxidos öv pizoidjai és gumói általában Mn-szegények, a Mn-oxid „kérgek” többnyire ezek alatt találhatók. Mivel az Al-Fe-Mn hármasból a Mn a legmozgékonyabb, függőleges irányban — jó vízelvezetés esetén pedig oldalirányban is — ez utóbbi jut el legtávolabbra. Az anyakőzet eredeti szövetét fölfelé fokozatosan váltják fel a repedések mentén előrehaladó mállás következtében breccsásnak tűnő, másodlagosan erezett és kollomorf szövettípusok (l. 30.5 ábra). Csiszolatban az anyakőzet szövetmaradványain kívül annak egyes metamorf ásványai is felismerhetők. Két fő Mn-ásványuk (a piroluzit és a kriptomelán) mellett még a pszilomelán, hollandit, todorokit, litioforit, ramsdellit, nsutit és manganit, továbbá vas-, bauxit- és agyagásványok (főleg kaolinit) mutathatók ki.