A bauxitosodást igen sokféle (klimatikus, geomorfológiai, vízföldtani, biológiai, települési, kőzetminőségi, sőt tektonikai) tényező huzamos hatása vezérli. E szin-, dia-, vagy epigenetikus hatások és folyamatok bonyolult összeszövődése következtében, a bauxitfajták kémiai és ásványtani összetétele, színe, keménysége, törése, porozitása, szövete, kőzetszerkezete és a mállási szelvényben elfoglalt helyzete változatos lehet. A bauxit többnyire a vörösbarna és sárga közötti, oxidációs színek uralmával jellemzett, tömeges megjelenésű, közepesen kemény, egyenetlen, földes törésű, 0,1–2 µm-es szemcsékből álló, higroszkópos xerogél. Szemre egynemű anyagát helyenként az Al2O3 és Fe2O3 ritmikus elkülönülésével létrejött, belső maggal rendelkező (gyakran áthalmozott) ooidok és pizoidok, vagy belső mag nélküli gömbszemcsék tarkítják. E képtől azonban nemcsak a különböző előfordulások, hanem még ugyanazon szelvény különböző részeinek bauxitanyaga is jelentékenyen eltérhet. Úgy tűnik, hogy az ebből fakadó osztályozási nehézségek leginkább a bauxitosodó kőzet vagy üledék minőségének, autochton vagy áthalmozott voltának, valamint a mállási, ill. felhalmozódási szelvény fekvője kémiai, geomorfológiai és vízföldtani viselkedésének figyelembevételével küzdhetők le. Ennek alapján Bárdossy (1977) a bauxitok három genetikai főcsoportját különbözteti meg: